1922/23 – A spanyol túra
A Törekvés olasz, az UTE olasz, majd spanyol, az MTK és a Fradi spanyolországi portyával készült 1923 tavaszára.
Az FTC, a MAC és a MAFC elleni 1-0, majd a Zugló elleni 2-0 után, kapott gól nélkül kezdte tavaszi szereplését, majd elindult három hetes spanyol portyájára. Az MTK 1922 decemberében két mérkőzésen lépett pályára a Barcelona ellen. Mindkét meccsen 0-0-ás döntetlen született, míg a Real Madridot 4-3-ra legyőzték a kék-fehérek. Az FTC Blum nélkül utazott el, aki ekkor a nemzeti csapatban két mérkőzésen is pályára lépett. Rangos ellenfelek várták a zöld-fehéreket: a Barcelona és a Real Madrid.
A Nemzeti Sport cikkét idézzük fel:
Hazaérkezett az FTC a tizenegyesek országából
Többheti távollét után végre hazaérkezett az FTC spanyolországi körútjáról. A túrának nem voltak szenzációs sikerei, mint hajdan, amikor a zöld-fehérek elsőnek mutatták be Hispánia klasszikus földjén a magyar futballjátékot. Száz főre menő közönség jelent meg a Délivasút pályaudvarán, hogy bensőséges szeretettel fogadja hazaérkező kedvenceit. 12 óra 45 perckor robogott be a vonat a túráról érkezőkkel. Frissen, vidáman szálltak ki a fiúk, élükön Szigeti Imre alelnökkel, akinek kisebbik fia, az ötéves Jóska verses köszöntővel lepte meg a csapatot. Majd dr. Vigh Viktor mondott rövid beszédet, amelyre Szigeti a túra vezetője válaszolt, meghatottan. Szavai végeztével felharsant a Himnusz, azután kezdetét vette a kérdezősködés.
A túráról Kovács János a klub amatőr trénere a következő részleteket mondotta el:
— Háromhetes túrát tett az FTC. Háromhetes gyönyörű utat, melynek eredménye (3 győzelem, 2 döntetlen, 2 vereség) talán Pestről, messziről nézve nem is olyan nagyon ragyogó, de akik végigcsinálták, akik látták elejétől fogva, azok igazat adnak nekem, aki azt mondom, ezt a túrát, ezeket a meccseket végigverekedni és ilyen eredménnyel befejezni, felér öt győzelemmel. Csak egyetlenegy példát ragadok ki: a második Santander elleni meccsen öt tizenegyest diktált a bíró ellenünk! Öt tizenegyest az FTC ellen! Egyszer Hunglerre fogta a bíró, hogy életveszélyesen fautolt, egyszer egy mellre jött labdát hendsznek nevezett ki, azután meg Takács szerelését minősítette tizenegyesnek. Szabónak egy kézmozdulatába kapaszkodott bele, mely szerinte sértő volt, mire Szabót ki is állította és 11-est is adott. Szabót a bíró hihetetlen ítéleteit megsokalló közönség nem engedte ki a pályáról, s biztatta, hogy álljon ismét be… Szabó a félpályán állva a labdába fejelt, mire a bíró újra rúgatta az imént kihagyott 11-est. Hégert, akiből kitört a hahota, bírósértésért kiállította. Az FTC le akart vonulni! Szigeti elnök szavaira mégis folytatta a 9 főre apadt csapat a játékot. Itt nyerjenek idegenek meccset! És az FTC mégis megtette ezt! Mert a 11-esek közül egyet sem tudott értékesíteni a spanyol csapat. A kolosszálisán védő Amsel mentette mind, ami kapura ment közülük! Sőt, az FTC a befejezés előtt 8 perccel (szerk: a túrán bemutatkozó) Halász révén a győztes gólt is megszerezte, ezzel: FTC – Racing Santander 2:1.Az FTC fennállása óta egyetlen mérkőzést játszott a világhírű Real Madrid ellen, az is ezen a túrán történt. Az eddigiek után nem hat a meglepetés erejével, ha eláruljuk ezen a találkozón is hullottak a tizenegyesek. Még az első félidőben Tóth egyik szereléséért ítélt a bíró 11-est, amivel a Real kiegyenlített – 1:1.
A 43. percben azonban újra vezetést szereztünk: Héger lefutás után Tóthoz, ez Patakihoz passzol, aki 16 méterről éles lövéssel rúgja vezető gólunkat. A második félidő nagy FTC rohamokkal indul. Pataki az egyik beadást kapásból, a levegőben úszva lövi kapura. A közönség önfeledten tapsol. A szép játékot egy újabb tizenegyes töri meg. Takács I. kezezését állapítja meg a bíró, belövik 2:2. Még mindig nincs vége: a befejezés előtt négy perccel a játékvezető ismét tizenegyest ítélt ellenünk. A spanyol közönség tüntetőleg fütyül. A kapus Weisz helyére, szélsőnk Héger áll be a kapuba. A játékvezető nem akarja a cserét engedni. Maguk a spanyol játékosok magyarázzák meg a bírónak, hogy ez nem szabályellenes. Hégernek a kapuban való ugrándozása azután megtette hatását, mert a tizenegyest idegességükben kapufára lőtték…
Az FTC ellen a hét spanyolországi mérkőzésén összesen tíz tizenegyest ítéltek a bírók. Szerencsére ezekből azonban mindössze hármat értékesítettek. Rossz rágondolni, milyen nagy vereségekkel távozott volna az FTC a „tizenegyesek országából”, ha a spanyolok minden büntetőt értékesítettek volna…
A túra hőse a bravúrosan védő Amsel mellett a reneszánszát élő Pataki Mihály volt, aki nagyszerű irányító játéka mellett az FTC 10 góljából egymaga hatot szerzett! Teljesítményét a spanyol sajtó így méltatta:
„Ez az ember nemcsak a magyar sport egyik csodálatos képességű center játékosa, hanem a spanyol földön járt minden centercsatárok ideálja!”
A túra mérkőzései:
FC Barcelona – Ferencváros: 2-0, FC Barcelona – Ferencváros: 2-0, Real Madrid – Ferencváros: 2-2, Madrid válogatott – Ferencváros: 1-2, Real Sociedad – Ferencváros: 1-1, Racing Santander – Ferencváros: 2-3, Racing Santander – Ferencváros: 1-2
Április 1-jén a Vasas elleni 1-1-es döntetlennel folytatódott a bajnokság, majd másnap már Bécsben lépett pályára a csapat a Hakoah ellen (0-2). A következő hétvégén a VI. kerület csapatát verték Balassáék a Corinthian-díj elődöntőjében. A VAC elleni 0-0-ra végződött bajnoki mérkőzés után következett az MTK elleni rangadó. A Fradi a harmadik helyen állt és ekkor már nem tudott beleszólni a bajnoki elsőségbe, de miután az erre a szezonra igencsak megerősödött UTE korábban 2-0-ra legyőzte a kék-fehéreket, így egy esetleges zöld-fehér siker révén akár az első bajnoki címüket szerezhették volna meg a lila-fehérek továbbá a Fradinak legyőzni a kék-fehéreket presztízs kérdése is volt és hát 1919 ősze óta nem született zöld-fehér siker, míg a bajnoki címek számában is ekkor már a Hungária útiak álltak jobban.
Örökrangadóra készülődött a két tábor, de a sportújságok is „hangoltak” a nagy mérkőzésre:
A zöld-fehérek szereplését — legyen a csapat koronként bármilyen gyenge — az teszi félelmetessé, hogy a zöld-fehér dresszes játékosok e hatalmas táboruk szíve lüktetését hallják maguk mögött, különösen olyankor, amikor az örökös ellenfél, az MTK áll szemben velük. Mintegy elvi különbségek vannak a két egyesület vezetősége és hatalmas tábora között, amelynek az összeütközését jelenti a két egyesület csapatainak koronkénti küzdelme. Ezért izgalmas mindig az FTC—MTK meccs, játszák bár a bajnokságért, a Magyar Kupáért, vagy akár — babszemért.
X
FTC – MTK 2:0
Vasárnap a futball-kampány derbyje volt mindenképpen. Az FTC lassú szisztematikus munkával végre betömte csapatában a tátongó réseket, amelyeket a háború ütött rajta, s ha nem veszíti el egészen váratlanul Schwarzot és Obitzot, tegnapi győzelmével aligha meg nem nyerte volna a bajnokságot is. A mérkőzés azonban így is elég volt ahhoz, hogy az FTC—MTK meccsek visszanyerjék általa régi jelentőségüket, s ismét a zöld-fehérek javára billentsék a mérleget.
Ma az MTK-nál úgy áll a helyzet, hogy Orth nélkül nincs színe a játékának, nincs meg az a sajátosan jellemző zamata, amelyek elismerést váltottak ki még azokból is, akik éppenséggel nem nevezhetők a kék-fehérek rajongóinak.
Észrevette ezt a zöld-fehérek tábora is, amely ösztönösen, szinte teljes számban vonult ki tegnap az üllői útra. Ez a tábor tegnap zúgott, forrongott, s boldog izgalmában taps-fergeteget zuhogtatott a mezőnybe. Az MTK hívők némák maradtak, balsejtelem köde ülte meg lelküket. Egyszer- kétszer a mérkőzés elején, még tapssal honorálták játékosaik egy-egy szép akcióját. Egri csodaszép gólja után azonban zsebredugott kézzel, összeszorított ajakkal, szinte halványan nézték, mint hanyatlik vissza csapatuk közvetlenül a bajnokság célszalagja előtt. A második félidőben, Pataki gólja után pedig megindultak hazafelé. Némán, fejlehorgasztva mentek, s az FTC közönségében megvolt a jóízlés: nem kísérte gúnyos megjegyzésekkel a némán távozókat. Átérezte a percek drámaiságát, s szinte — szinte meghatottsággal nézte, mint búcsúzik a mérkőzés közepén hazavonuló MTK-tábor.
A meccs után lassan oszlott szét az FTC-közönség. Nagy esemény volt. Az FTC öltözőben örömtől égnek az arcok. Blumtól interjút kértek:
— Mit is mondanék? Boldog és büszke vagyok. Jól játszottunk!A sikeres mérkőzés befejeztével azonban nem aludt ki a lelkesedés lángja, sőt este és éjszaka még magasabbra lobogtak fel az örömtűzek az egész IX. kerületben. Utcán, tereken, kávéházakban és vendéglőkben, kis kocsmákban és magánlakásokon csak a mérkőzés részleteit tárgyalták. Poharak csengtek, éljenek harsogtak. Mikor azután az utolsó poharakat is kihörpintették, elégedetten kiáltottak fel: No, ma nem marad bor a Ferencvárosban! Egy járókelő aki éppen ott haladt el az ablak alatt így kiáltott be az előbbi megállapításra: de még a Józsefvárosban sem, uram!
Az FTC tehát legyőzte az kék-fehéreket (a MAFC-tól igazolt Egri első bajnoki mérkőzésén gólt szerzett), így tulajdonképpen úgy tűnt, hogy az FTC-UTE mérkőzés dönti majd el a bajnoki cím és az érmes helyezések sorsát is. A Törekvés (1-1) és a BTC (3-3) ellen csak döntetlent játszott a csapat a bajnokságban. A Corinthian djért zajló döntőt a Vasas nyerte meg 1-0-arányban, így hosszú idő után át kellett adnia az FTC-nek a már hétszer elnyert trófeát. Május 20-án rendezték a kupaelődöntőt a Hungária úton, az MTK – FC Nürnberg összecsapás előmérkőzéseként. Az FTC – III. kerület rendes játékideje 2-2-es döntetlent hozott. A mérkőzés édekessége, hogy a csapatok megegyeztek, hogy csak a döntő gólig játszanak. A kerületiek állták a szavukat, ugyanis Pataki a 103. percben belőtte az FTC harmadik gólját. Az UTE elleni derby előtt az FTC és MTK vegyes csapata 3-2-es vereséget szenvedett az Üllői úton az angol West Ham United-től.
Amikor az FTC legyőzte a kék-fehéreket mindenki esküdött az újpestiek bajnokságára. Amennyiben az UTE legyőzi az FTC-t bajnok, döntetlen vagy vereség esetén azonban az MTK megvédi elsőségét. Két évtizede tartott már az FTC—MTK „háború” és ezért sokan úgy elmélkedtek, hogy az évtizedes keserűségekért, kellemetlenségekért az FTC most megfizet: a bajnoki címet az újpestiek kezére játszal Hogy hogyan is történt?
A Ferencváros házatáján fogadkoztak, hogy az FTC igenis mindent belevisz a mérkőzésbe. Az FTC nyerni akar, tekintet nélkül arra, kinek lesz haszna belőle. Mert az a sportszerű, s az FTC múltját és jelenét a sportszerűség jellemzi leginkább.
A mérkőzés hihetetlen izgalmak közt folyt le, olyan volt, amilyen egy komoly, sorsdöntő meccs szokott lenni. Jól átgondolt támadásokban csak ritkán volt részünk, de a meccsen mégis igazi futballt játszottak az ellenfelek. Lelkesen, fáradhatatlanul és szédületes iramban játszották végig a másfél órát. Az egyik csapat legfeljebb percekig lehetett fölényben, egyszer a zöld-fehér, másszor a lila-fehér kapu forgott veszélyben és izgalmas pillanatokban oly bővelkedő volt ez a meccs, mint már esztendők óta egy sem . . .
Külön esemény volt a második félidő második fele, amikor Takács bokaficamodósa folytán az FTC elvesztette védelme egyik oszlopát. Az UTE ekkor fokozta az iramot, az FTC azonban — nagy meglepetésre — 10 emberrel is átvette ezt az iramot, sőt ekkor csatárai veszélyesebbek voltak. Az utolsó pillanatokban az FTC-nek alkalma volna Halász révén a győzelmet jelentő gól berúgására is… Azután megszólal a bíró sípja: Vége. A mérkőzés 0:0-ás eldöntetlen.
Bajnok az MTK csapata!
Május utolsó napján visszavágott a későbbi győztes MTK a bajnoki vereségért (ahogy a döntőben is, MTK – UTE: 4-1 az Üllői úton), így a Fradi csak a harmadik helyért játszhatott a magyar kupában, ahol a Törekvés csapatát 3-2 arányban le is győzték Patakiék. A bajnokságban már csak két mérkőzés volt hátra. A III. kerület elleni 3-2 és a Kispest elleni 3-0 után a csapat a dobogó harmadik fokán végzett, mindössze két vereséget szenvedve el a bajnoki küzdelmek során. Az, hogy nem sikerült előrébb végezni a nyolc döntetlennek volt köszönhető.
Az 1922/23. évi szezonban bajnoki mérkőzésen pályára lépett játékosok névsora és pályára lépésük száma: Tóth-Potya(21), Takács I.(20), Hungler II.(19), Blum(18), Pataki M.(17), Wilheim(15), Amsel(14), Szabó J.(14), Furmann(12), Kővágó(10), Héger(10), Wiener II.(9), Halász Z.(8), Weisz L.(7), Wilhelm II.(7), Egri(6), Matkovich(6), Schreiber(5), Takács I. Lajos(5), Balassa(4), Kelemen R.(4), Ivanovszky(3), Nikolsburger(3), Izsépy(2), Wágner(2), Csajka(1)
Az 1922/23. évi szezonban bajnoki mérkőzésen gólt szerző játékosok névsora és góljainak száma: Pataki M.(9), Kővágó(7), Tóth-Potya(5), Egri(5), Schreiber(2), Wiener II.(1), Wágner(1), Kelemen R.(1), Héger(1), Halász Z.(1), Blum(1)
A csapat legeredményesebb játékosa Pataki Mihály volt, 9 góljával. A magyar gólkirály 25 találattal Priboj István lett az UTE-ból. Az év játékosának a bajnokcsapat ex ferencvárosi játékosát, Mándi Gyulát választották.
A bajnokság krónikájához tartozik, hogy az MLSZ újra országos bajnoki döntőt írt ki. A szezon legjobb vidéki csapata a Szombathelyi AK 2-0-ás vereséget szenvedett a kék-fehérektől, így az FTC után ők is nyertek úgy magyar bajnokságot, hogy országos döntőt is játszottak.
A magyar válogatott 1923 évi mérkőzéseiről bővebben.
Nagy Béla és Hoppe László írásainak, a huszadikszazad.hu anyagainak felhasználásával
ITT és MOST VÁRJUK A HOZZÁSZÓLÁST! Kilépés a válaszból
- Kezdőlap
- A kezdetektől napjainkig
- Cikktár
- A Fradi-pályák története
- A Közép-európai Kupa (Mitropa Cup)…
- A Nemzeti Csapat mérkőzései
- Lalolib – A FOTELSZURKOLÓ
- Nagy L. – Napló
- Rónay László – Zöld-fehér…
- szabom – Aranylábú Gyerekek
- YSE – Emlékezetes Fradimeccseim…
- Magyar Kupa visszatekintő
- Muzeális lapszemle
- Fradi szurkolók a múltból
- Kommentár nélkül
- Lexikon
- Videógaléria
- Könyvek
- …
- A “FRADI” kiadványok
- A Fradi kiskönyvtára (Zsebkönyvek)
- Fradi Futballmúzeum
- Fradi pályák
- Fradisták fényképalbuma
- Fradisták futballmezben sorozat
- FTC Naplók és Évkönyvek
- Játékosok albumai
- Jubileumi könyvek
- Magyar válogatott
- Mérkőzések és játékosok (adatok)
- MK könyvek – Nemzetközi m. és…
- Nosztalgia sorozat
- Randevú rangadókkal sorozat
- Szerkesztőség
- Adattár (1766)
- A Fradi naptára (417)
- Adventi naptár (61)
- Beharangozó (39)
- Edzők (47)
- Játékosok (988)
- FTC Válogatott Játékosok (165)
- Kölcsönjátékosok (56)
- Légiósok (126)
- Próbajátékosok (43)
- Válogatott Játékosok (75)
- Vegyes (2)
- Mérkőzések (150)
- adattar_részletes (19)
- Nevezetes Csapatok (14)
- Ranglisták, statisztikák (112)
- Edzők (17)
- Egyéb (4)
- Egyéni címek (8)
- Gólátlagok (15)
- Gólok (18)
- Kapus statisztikák (16)
- Klubstatisztikák (18)
- Mérkőzésszámok (18)
- Válogatott (4)
- A Fradi naptára (417)
- Alberttől – Zsiborásig (498)
- ABDI-tól – DZURJÁK-IG (88)
- EBEDLI-től – KVASZTA-ig (146)
- LABORCZFALVI-tól – RUTTKAY-ig (105)
- SÁBIÁN-tól – ZSIVÓTZKY-ig (102)
- SPORTVEZETŐK (34)
- Az FTC elnökei (21)
- Az FTC vezetői (13)
- TOVÁBBÁ … (21)
- Hírek (339)
- Hírek, események (267)
- Búcsúztatók (26)
- Emlékezzünk! (12)
- Köszöntők (35)
- Játékoskeret és statisztikák (6)
- Második csapat (53)
- Tabellák, menetrend (13)
- Hírek, események (267)
- Info (77)
- Magunkról (59)
- SzeptEmber Feszt 2010 (7)
- Szerkesztői bejegyzés (2)
- Tempó Fradi Alapítvány (7)
- Tempó Shop (3)
- Interjúk (510)
- "Szürke" eminenciások (6)
- Legendák (183)
- Sportolók (171)
- Sportvezetők (68)
- Szakmai stáb (132)
- Jegyzetek (403)
- "Apró-hírmondó" (127)
- Anekdoták (50)
- Mit mesél egy régi sportlap… (33)
- Tarka-barka (44)
- Egyéb (12)
- Fotelszurkoló (84)
- Jegyzet (128)
- Szurkolóink (46)
- Túralevelek (8)
- "Apró-hírmondó" (127)
- Képtár (62)
- Játékosok, edzők, csapatok (30)
- Műsorfüzet (18)
- Szurkolói gyűjtemények (13)
- Lapszemle (4437)
- 1900-1909/10 (57)
- 1910/11-1919/20 (57)
- 1920/21-1929/30 (96)
- 1930/31-1939/40 (188)
- 1940/41-1950 (184)
- 1951-1959/60 (333)
- 1960/61-1970 (632)
- 1970/71-1979/80 (694)
- 1980/81-1989/90 (574)
- 1990/91-1999/2000 (553)
- 2000/01-2009/10 (658)
- 2010/11- (105)
- Könyvek – "füzetek" (290)
- Fradi – "füzetek" (7)
- Könyvismertetők (283)
- Múltidéző (341)
- Díjazottak (5)
- Fradi Futballmúzeum (1)
- Hőskor 1901 – 1926/27 (40)
- Közelmúlt 1986 - (49)
- Kupa (47)
- Hazai kupa (32)
- Nemzetközi kupa (15)
- Magyar labdarúgás (81)
- A labdarúgás szabályai (6)
- Gólkirályok (22)
- Nemzeti Csapat (49)
- Portyák (4)
- Nemzeti Bajnokságok 1945 – 1958 (34)
- Nemzeti Bajnokságok 1958 – 1974 (23)
- Nemzeti Bajnokságok 1975 – 1986 (11)
- Profizmus 1926/27 – 1945 (30)
- Stadion (23)
- Videótár (143)
- Gólösszefoglalók (23)
- Muzeális Videótár (74)
- Válogatott (14)
- Videóbeharangozó (3)
- Videóklip (29)
- mjozef22 > Töprengés egy elmaradt képzeletbeli túranapló ürügyén
- YSE > Kocsis Sándor
- bojtos csaba > Kocsis Sándor
- Jules47 > Kocsis Sándor
- lacimadár > dr. Páncsics Miklós
- lacimadár > Dalnoki Jenő
- admin > Tóth Potya István
- mjozef22 > Tóth Potya István
- Tihanyi-Treer Péter > Tóth Potya István
- lacimadár > Grosics Gyula: 86


















