Muzeális beharangozó: 1948.XII.26. Újpest – Ferencváros 3:5

Néhány nap és elérkezünk ahhoz a mérkőzéshez, amit évek óta várnak a Fradista szurkolók. Minden bizonnyal a lila-fehér tábor is izgatott, de mivel belém ivódott a több évtizedes „ellenségkép”, így velük még a sportszerűség keretein belül sem vagyok hajlandó foglalkozni. Ezzel felejtsük is el a lila szót, mert a hétköznapi életben szitok színnek számít a Fradisták számára. Ha gonoszkodni akarnék, akkor megemlíteném az ellenfél nevének „zöld-fehér változatait”, de mivel a mérkőzés előtt illik sportszerűnek lenni, ezt meghagyom a Megyeri útra kilátogató több ezres zöld-fehérbe öltözött fanatikus számára.

Azt nem tudom, hogy 1948-ban ebből az ősi ellenségképből mennyi volt érezhető, de gyanítom, az akkori társadalmi viszonyok között, egy történelmi katarzis után, a focit kedvelők nem egymás között keresték az ellenséget. Ezekben az években a béke fuvallata még képes volt arra, hogy elsöpörje a két tábor ősi ellenséges viselkedését. Pedig 1948-ban már elkezdődtek azok a folyamatok, melyek végül is eljuttatta hazánkat a kommunista diktatúra évtizedeibe.

Ebben az évben megköttetik a Szovjetunióval a barátsági, együttműködési és kölcsönös segítségnyújtási szerződést, és Kéthy Anna kizárásával a Szociáldemokrata Párt is elindult egy Munkáspárt megalakítása irányában. Ennek első lépcsőjeként 32 képviselőjüket vissza is hívták az Országgyűlésből, mert azok nem akarták a pártfordulást. December elején megalakult a Dobi-kormány a Magyar Népköztársaság első kormánya, mely végleg bebiztosította a kommunista hatalmat és kiépítette az 1953-ig sztálinista vonalat követő diktatúrát.

Ilyen előzmények után futottak ki a csapatok 1948. december 26.-án a Megyeri úti stadion gyepszőnyegére, 22 ezer néző előtt. Akik jól ismerik a csapatunk történelmét, azok jól tudják, hogy elkövetkező években a kommunista hatalom milyen csapások mért a Ferencvárosra. Ennek tudatában érdemes megnézni az összeállítását, hiszen olyan neveket találunk benne, akiket néhány év múlva a központi hatalom egyszerűen átparancsolt a vezér kedvenc csapatához. Budai, Kocsis, Czibor, mint olyan nevek, melyek a magyar labdarúgás aranycsapatában is szerepeltek, de akiknek ott kellett játszaniuk, ahová vezényelte őket a hatalom.

1948-ban még zöld-fehérben parádéztak és a többi remek játékossal kiegészülve (Rudas, Csanádi, Deák) egy kemény csatában győzték le az ősi ellenséget. Ezzel az 5:3-as győzelemmel meg bebiztosították az őszi elsőséget, mely a bajnokság végéig ki is tartott. A következő évek ellehetetlenítési törekvései miatt, a Ferencváros csak hatvanas évek elején tudta visszaszerezni azt a hírnevet, amit az elődök szereztek a klubnak, és amit hiába akart eltiporni a hatalom, nem volt képes rá.

Ahogy a szurkolók sem voltak képesek az idők folyamán megbékélni egymással. Az elmúlt évek történelme olyan nyomokat hagyott a két táborban, ami az európai rangadók sorába emelte az összecsapást. Ennek egyik emlékezetes mérkőzése volt 1948-ban, de még békés körülmények között nyertünk, mert csapatunk nagyobb akarással játszott és a fent említett játékosoknak köszönhetően sokkal gólratörőbben is.

Jó lenne ezt október 3.-án is elmondani a mérkőzés után! Addig még van néhány nap és arra biztatok minden Fradistát, hogy készüljünk a derbire. Ennek első állomása az 1948. december 27.-i újság böngészése. Pénteken egy újabb mérkőzést veszünk elő, mely az egyik legfényesebb győzelmünk, ráadásul a közelmúlt miatt, már sokunk személyes élménye is.

- Lalolib -

NÉPSPORT 1948.12.27. 1. oldal

19481227_19481226-01_ftc-ute

ITT és MOST VÁRJUK A HOZZÁSZÓLÁST!

Email cím (nem tesszük közzé) A kötelezően kitöltendő mezőket * karakterrel jelöljük

*

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>

Az oldal támogatói:
OLDALAK
FTC – Siófok
HŐSKOR 1901-1926
PROFIZMUS 1927-1945
Pethő Zoltán adománya
Felújított emlékezés
NB 1945-1958
NB 1958-1974
Albert album 1941-2011
NB 1975-1986
KÖZELMÚLTUNK 1986-
INFORMÁCIÓK
    E-mail címünk: info@tempofradi.hu
HOST Szolgáltatónk
FOTELSZURKOLÓ
EDZŐINK
MAGYAR VÁLOGATOTT
KATEGÓRIÁK
<label for="taxonomy_dropdown_widget_dropdown_3">CÍMKÉK</label>
Stadion történet
Tempó Fradi!
ARCHÍVUM
NAPTÁR KERESŐ
május 2012
H K S C P S V
« ápr    
 123456
78910111213
14151617181920
21222324252627
28293031