Fekete István - Nagy Domokos Imre: Magasles (részlet)

Addig, amíg a média, az internet és kommunikáció nem telepedett rá mindennapjainkra, a könyvek jelentették a szórakozás, a tudás alapját. Meghitt és bensőséges viszonyban voltunk a regényekkel, a lexikonokkal, a képzőművészeti albumokkal. Amit tudtunk, amit szerettünk volna tudni és ahová szerettünk volna eljutni, azokat az élményeket a könyvek hozták el. Az olvasás élménye éppen abból fakad, hogy szinte a lélegzetünket visszafojtva követjük, nyomon valakinek a sorsát melyről tudjuk, hogy a sajátunk is lehet.

A könyv értékét és jelentőségét a társadalom elismeri. Sajnos ez az elismerés sokszor csak elvekben ölt testet. A könyv pedig ilyen vagy olyan mértékben mindig is veszélyben volt. Veszélyek leselkednek már a könyvek megfogantatása és megszületése körül. Ha viszont nem kis emberi bátorság és nem kis anyagi áldozat révén megszülettek, ezernyi akadályt kellett leküzdeniük, hogy eljussanak az olvasókhoz.

Mai adventi ajándékunk egy nagyszerű példája annak, hogy vannak köztünk olyanok, akik tettek is azért, hogy a könyv, az olvasás szeretete meg is maradjon az utókor számára. Szerzőtársunk, az író-történész-tanár Nagy Domokos Imre ajándékozott meg minket Fekete István kiadatlan kéziratának, a Magaslesnek a folytatásával és befejezésével.

Október 8.-án, a megújult honlapunk első bejegyzése volt a könyvrészlet, amit ma adventi ajándékként ismét átnyújtunk azzal a szándékkal, hogy közelebb hozzuk mindennapjainkhoz a könyvek szeretetét.

- lalolib -

…

Az egyik riportban Esterházy Pétertől megkérdezték, hogy jelenleg milyen új témán dolgozik, aki erre azt válaszolta, hogy új ötlete éppen nincs, de az íróasztalában sorakoznak a félig megírt, befejezetlen művek és most azokat szeretné átnézni és folytatni.

Azt nem tudom, hogy Esterházynak sikerült-e, de a világirodalom számtalan befejezetlen, utólag megtalált kéziratot ismer, mely nem kerülhetett az olvasni szerető közönséghez. A befejezetlen dolgok mindig izgalmasak. Mi lett volna, ha…? Mit gondolt, hogyan tervezte, merre indult volna tovább?

A magyar irodalom is ismer ilyen alkotást, Fekete István, Magasles című könyvét. Az író mindenki által ismert, hiszen az 1937-ben megjelenő “A koppányi aga testamentuma” c. regénye egyből az ifjúság legnépszerűbb írójává tette. Ezentúl az állatokról szóló történetei, a Csí, a Kele, a Lutra és a többiek szinte minden magyar korosztály előtt ismertté tették nevét. Magasles című könyvét azonban senki sem olvashatta, ez ugyanis befejezetlen maradt, pedig a történet befejezésért kiáltott. Az ilyen írás azonban arra hív, hogy valaki zárja, kerekítse, gömbölyítse le. Vagy éppen ellenkezője az igaz: megmutatja, hogy a szerző nélkül valójában befejezhetetlen. Talán kegyeletből, tiszteletből nem is szabad befejezni? Vagy talán mégis? A tisztelt Olvasó maga is elmerenghet a kérdésen, ha kézbe veszi a Magaslest, és saját választ találhat az örök dilemmára: tilos vagy muszáj egésszé alakítani azt, ami valójában soha nem lehet már teljes? Aki olvasta a könyvet, már tudja a választ.

Fekete István kéziratát az íróhoz igen közel álló író-tudós-tanár, Nagy Domokos Imre folytatta és 1984-ben fejezte be, úgy beleélve magát bérmaapja stílusába, hogy az olvasó szinte észre sem veszi a “váltást”. A könyv először 1993-ban jelent meg, másodszor pedig 2002-ben, igazolva a folytatás hitelességét.

Bizonyára sokaknak feltűnt, hogy a regényt befejező Nagy Domokos Imre szerkesztőségünk egyik „adatbankja”, aki több évtizede gyűjti és rendszerezi a Ferencváros mérkőzéseit és olyan „tudósi memóriával” rendelkezik, mellyel nem csak a szerkesztőségünket ejti ámulatba, hanem visszaemlékező írásaival (játékosan YSE név alatt) a kedves olvasót is. Szerzőtársunkról annyit érdemes még elmondani, hogy Fradi iránti elkötelezettsége mellett, mint a vadászat tudós szakértője, számos könyve és írása jelent meg különböző irodalmi és szakmai folyóiratokban. Egyedülálló könyve, az 1972-ben, a Corvina gondozásában angol, francia, német és orosz nyelven is megjelent Vadászat a festészetben, mely az első ilyen jellegű kiadvány volt hazánkban, és olyan festményeket mutat be, mely vadászjeleneteket ábrázolnak.

Az ftcbk.hu szerkesztősége nagy szeretettel ajánlja az alábbi részletet a könyvből, mely a vadászat mellett, „természetesen” a fociról és a Fradiról szól. Ez a rövid részlet is tanulságát adja annak a fentiekben feltett kérdésnek, hogy értő és vigyázó kezek folytán igenis folytatni lehetett Fekete István regényét.

Az élményért, az eredeti szerző, Fekete István mellett, Nagy Domokos Imrének is jár a köszönet.

Fekete István – Nagy Domokos Imre:

Magasles (részlet)

(avagy hogyan szurkoltunk családilag ezelőtt vagy 25 évvel – YSE)

– Te, ha elejted a légpuskát, és az megsérül, összetévesztlek téged egy szabadrúgáshoz leállított futball-labdával!

Andrásnak ugyanis annyira tetszett az előbbi történet, hogy megállt, és a nevetéstől rázkódva majdnem elejtette a légpuskát. A fenékbe rúgás eme virágos körülírására most felébredt benne a szokott kisördög, és miközben a kerítésnek támasztotta a fegyvert, megérdeklődte, hogy a szabadrúgást ki végezné el.

– Hát – mondta Kóci a bajusza alatt somolyogva, lesandítván szokásos zöld-fehér trikójára – attól függ. Apu szerint Kispéter Mihály, enyhébb esetben Novák Dezső. Anya két kézzel esküszik Ebedli Zoltánra, míg szerintem Pintér Attila. Egyébként életkor és szurkolói világnézet szerint a nem kívánt törlendő, és mással helyettesíthető.

– Jé, Gabi néni ért a focihoz?

– Eléggé. Évente egyszer-kétszer ő is kijön a meccsre. Aztán képzeld el: Apu sok évtizedes szurkolói tapasztalatának rezignációjával némán veszi tudomásul a leghajmeresztőbb bírói fütyüléseket is, mi meg Anyával torkunk szakadtából üvöltünk. De igazán jól neveltek vagyunk, mert nem magyarul… Aztán meccse után mindig belátjuk, hogy Apunak volt igaza, mert ettől nem lesz jobb semmi, és bölcsen hallgatunk egészen a következő marha ítéletig. De ha mi most itt fociról beszélgetünk, akkor nem lesz zsákmány.”