Az FTC VB ezüstérmes labdarúgói
Az elfeledett ezüstérem.
Míg az Aranycsapat berni ezüstérméről nincs magyar ember, aki ne tudna, addig a tizenhat évvel korábbi, párizsi sikerre már csak a futballt szerető szurkolók egy része emlékezik. Olyan ember aki feltudná sorolni a csapattagok nevét még kevesebb.
Az aranycsapatban is volt számos játékos, akinek volt ferencvárosi kötődése. Az 1948/49 évi bajnokcsapat 140 gólt szerző csatársorának már alapembere volt Budai, Kocsis és Czibor, de Rudas, Kispéter és Lakat is szerepet kapott azokon a mérkőzéseken, amelyek során kialakult az Aranycsapat. Sőt Gulyás Géza személyében ferencvárosi játékos is tagja volt az 1954-es világbajnoki keretnek, pályára azonban nem lépett.
Az 1938-as világbajnokságon szereplő csapat tagjai között 8! FTC játékos neve is felfedezhető: a kapusoknál Háda, a védelemben Korányi, a fedezetek közt Lázár, Polgár és Sárosi III., míg a csatársorban Toldi és Bíró M. valamit az öt gólig jutó Sárosi I. neve ismerős a ferencvárosi szurkolóknak. Böngészve tovább a csapat névsorát, a nemzeti tizenegy tagja volt az ekkor már a Hungáriát erősítő Turay és az Olimpique Marseille balszélsője, Kohut. Szintén a csapat tagja volt Pálinkás kapus a Szegedből, aki a VB után igazolt a Ferencvároshoz.
Háda, Korányi, Polgár, Lázár, Toldi és Sárosi I. ezüstérmesként zárta a franciaországi labdarúgó világbajnokságot (Bíró M. és Sárosi III. nem léptek pályára, így érmet sem kaptak). Sárosi I. a brazil Leonidas (7 góllal) és az újpesti Zsengellér (6 góllal) mögött holtversenyben a harmadik helyen zárt az olasz Piolával együtt a góllövőlistán, öt lőtt góljával.
A magyar csapat mérkőzései az 1938. évi labdarúgó világbajnokságon:
Nyolcaddöntő: 1938.VI.5., Reims, Velodrome Municipale: Magyarország - Holland India: 6-0 (4-0) vezette: Roger CONRIE (FRA)
Magyarország: Háda - Korányi, Biró S.- Lázár, Turay, Balogh - Sas, Zsengellér, Sárosi, Toldi, Kohut
Kispad: Pálinkás, Szabó, Cseh, Polgár, Sárosi III., Dudás, Szalay, Vincze, Bíró M., Szűcs, TitkosGól: Kohut (13′), Toldi (16′), Sárosi (25′, 89′), Zsengellér (30′, 76′)
Toldi gólja:
Negyeddöntő: 1938.VI.12., Lille, Victor Boucquey: Magyarország - Svájc: 2-0 (1-0) vezette: Rinaldo BARLASSINA (ITA)
Magyarország: Szabó - Korányi, Biró S. - Szalay, Turay, Lázár - Sas, Vincze, Sárosi, Zsengellér, Kohut
Kispad: Pálinkás, Háda, Titkos, Balogh, Szűcs, Dudás, Cseh, Bíró M., Polgár, Sárosi III., ToldiGól: Sárosi (43′), Zsengellér (90′)
Elődöntő: 1938.VI.16., Párizs, Parc des Princes: Magyarország - Svédország: 5-1 (3-1) vezette: Lucien LECLERCQ (FRA)
Magyarország: Szabó - Korányi, Biró S.- Szalay, Turay, Lázár - Sas, Zsengellér, Sárosi, Toldi, Titkos
Kispad: Háda, Pálinkás, Sárosi III., Szűcs, Bíró M., Kohut, Polgár, Balogh, Vincze, Dudás, CsehGól: Nyberg (1′), Zsengellér (19′, 39′, 85′), Titkos (37′), Sárosi (67′)
Döntő: 1938.VI.19., Párizs, Colombes stadion: Olaszország - Magyarország: 4-2 (3-1) vezette: George Capdeville (FRA)
Magyarország: Szabó - Polgár, Biró S.- Szalay, Szűcs, Lázár - Sas, Vincze, Sárosi, Zsengellér, Titkos
Kispad: Pálinkás, Háda, Dudás, Kohut, Turay, Cseh, Biró M., Balogh, Korányi, Toldi, Sárosi III.Olaszország: Olivieri - Foni, Rava - Serantoni, Andreolo, Locatelli - Biavati, Meazza, Piola, Ferrari, Colaussi
Gól: Colaussi (6′, 35′), Titkos (8′), Piola (16′, 82′), Sárosi (70′)
a döntő góljai






Ezért is nagyszerű az oldal! Tényleg elfeledett ezüstérem ez. De vajon miért?
AZ FTC-NEK 6VB EZÜSTJE VAN,AZ ÚJPESTNEK 6,MTK-NAK 8,BP.HONVÉDNAK 7.