Polgár Gyulára emlékezünk

Polgár Gyula

1910. február 8.-án, Pignitzky Gyulaként született az FTC világbajnoki ezüstérmes játékosa.

A Kisteleki TE, majd a Hungária játékosa volt. A Fradiba már válogatott játékosként került a Budai 11-ből 1933-ban. Ekkor még középcsatár, házi gólkirály volt. Élete legnagyobb mérkőzését követően az 1933-as olasz-magyar után hívták és jött a Fradiba. Korányi lábtörése után Polgár Druminak - ez volt a beceneve, de soha nem tudta, hogy miért nevezték így! -hátvédet kellett játszani, és ez olyan jól ment neki, hogy kedvet is kapott a hátvédjátékhoz. Polgár egyébként pályafutása alatt hat poszton (!) is szerepelt - mindenhol válogatott szinten.

A Ferencvárosban 392! mérkőzésen szerepelt. Négyszer nyert magyar bajnoki címet (1933/34, 1937/38, 1939/40, 1940/41), háromszoros kupagyőztes (1934/35, 1941/42, 1942/43), az 1937. évi KK győztes csapat tagja, világbajnoki ezüstérmes 1938-ban, azon ferencvárosi játékosok egyike, aki VB döntőt játszott (Korányi helyén). A nemzeti tizenegyben 1932 és 1942 között 26 alkalommal lépett pályára, két gólt szerzett. Az 1933/34-es szezon legjobb labdarúgója.

1945-től az MTK, majd az olasz Magenta játékosa lett és itt is fejezte be aktív pályafutását. Edzőként háromszor nyert új-dél-walesi bajnokságot az APIA Leichhardt csapatával.

A legendás játékos így vall pályafutásáról 78 éves korában:

A Fradiban balbekk, jobb-bekk lettem, de a szabadrúgást mindig ballal végeztem. Játszottam centert is… Sárosi és Toldi között! Azután a válogatottban hat poszton is szerepeltem, ez abban az időben nagy dolog volt, hiszen az akkori futballban kötött helyek voltak. Az FTC-ben csodálatos mérkőzéseket játszottam, több mint tíz évig. Közben feleségeim szülei megkapták az FTC klubház vendéglőjét, amelyet talán érdemeim elismeréseként, 1939-ben én vettem át. Hadapródőrmester lettem, s a zavaros időkben sikerült megmentenem felfedezőmet, atyai barátomat, Gerbert Pált, akit bujtattam. Háború végén teljesen kifosztották a vendéglőt, s a világon semmim sem maradt. Amikor vége lett a nyilas uralomnak, Rudas Feri vette át a vendéglőt. A háború után újra elkezdtem tréningezni, rövid ideig az MTK-ban játszottam, de én már 32 évesen nem akartam a játékot erőltetni. Levezetésként egy Milánó melletti kis csapathoz szerződtem Magantába. Amikor ott vége lett a bajnokságnak, hazajöttem szabadságra a családhoz, hiszen két kislányom is itthon volt. A határon elkérték az útlevelemet - és már nem is kaptam vissza, hiába mondtam, hogy Olaszországban szerződés vár… Ötvenhat után gondoltam, hogy visszamegyek Olaszországba, ahol „szerződésszegést” követtem el. Eljutottam Bécsbe, telefonáltam a régi klubhoz, de ott már új elnök volt, s többen rábeszéltek, hogy menjek Ausztráliába. Mentem. Több együttesnél dolgoztam edzőként, egészen 1985-ig. Azóta a Sydney-i Hakoah klub a magyarok találkahelye. Itt beszélgetünk, van mozink, színháztermünk, éttermünk.

Tervezte ugyan, hogy annyi évtized múltán hazalátogat, hiszen Üllői úti barátai is sokat hívták, de csak egy videokazettán üzent a Fradistáknak. Egészségi állapota nem tette lehetővé a hosszú utazást, 1992-ben, 80 éves korában Sydneyben hunyt el.

Az FTC örökös bajnoka

Nagy Béla írásainak felhasználásával