Muzeális bajnoki beharangozó: 1981.V.23. FTC - Nyíregyháza 3-1

bajnoki_muzealis_1981Amikor megláttam, hogy szerkesztőtársam a következő bajnokink muzeális beharangozójára egy 1981-es mérkőzésről szóló újságot „szerzett” meg, egyből az jutott eszembe, hogy ez biztos nem csak a véletlen műve. Mikor utána néztem a Nyíregyháza elleni bajnoki múltunknak, egyből rájöttem, hogy már az komoly fegyverténynek számított, hogy sikerült a könyvtárak mélyéből egy olyan újságot elővadászni, mely a pénteki ellenfelünk egyik régebbi mérkőzéséről szól.

A Nyíregyháza azon kevés NB1-es csapatok közé tartozik, akikkel nagyon kevés bajnoki mérkőzést vívtunk, mindösszesen tizenkilencet, ráadásul a nyírségi alakulat éppen az 1980/81-es bajnoki szezonban szerepelt először az élvonalban. Először rá is csodálkoztam a dátumra, hiszen bár elég sok évet töltöttem el az átkos rendszerben, így utólag meglepett, hogy a kommunista rezsimnek annak idején nem volt fontos egy kelet-magyarországi nagyváros focija.

Nekünk, Fradistának az 1980/81-es szezon nagyon kellemes emlékeket kell, hogy ébresszen. Bajnoki cím öt év után, az Ebedli, Nyilai Mucha középpályás sor, és természetesen Nyíl gólkirálysága és ezüstcipője.

Amikor 1981. május 23.-án fogadtuk a Nyíregyháza csapatát, a tabella élén állt a csapat. Még öt forduló volt hátra és bár a sorsolásunk kedvezőnek látszott (Nyíregyháza, Békéscsaba, Volán, PMSC, Kaposvár) feszülten készültünk a mérkőzésre. A Nyíregyháza újoncként (Temesvári Miklós edzősége alatt) meglepetésre elég stabil középcsapatnak számított, amiről a 24 ezer (!) néző az első félidőben meg is győződhetett. Egy szervezetten védekező csapattal találtuk szembe magunkat, amit az első félidőben nem is tudtunk feltörni.

A fordulat a második félidőben következett be, gondolom Novák Dezső is felemelhette a hangját, vagy csak megtalálta a Nyíregyháza gyenge pontjait, hiszen Nyilasi Tibor két góljával elég gyorsan ünnepi karnevállá változott a Szentély. Rab góljával háromra nőtt az előny és bár a mérkőzés hajrájába szépített a Nyíregyháza, a csapat tovább robogott a bajnoki cím felé vezető úton.

1981 tavaszán mindenki úgy gondolta, ezzel az évtized elején megszerzett bajnoki címmel, egy olyan sikersorozat fog elindulni, ami utoljára a hatvanas éveket jellemezte. Arra senki sem számított, hogy éppen az ellenkezője fog bekövetkezni és lesz olyan két olyan évünk (1983-1985) ami 110 éves történelmünk egyik legkellemetlenebb időszaka volt, hiszen 1985-ben csak egy hajszál választotta el a csapatot a kieséstől.

A másik érdekesség, már szorosan összefügg a jelennel. 1981-ben 3:1-re nyertünk, 2009. augusztus elején meg sajnos 3:1-re kikaptunk a nyírségi fővárosban, egy olyan mérkőzésen, amit egy Zete elleni diadal előzött meg és ahol mindenki azt várta, hogy a csapat folytatja az őszi menetelést. Helyette törés állt be és onnantól kezdve az edzőcseréig több keserűség ért minket, mint öröm.

A tavaszi szezon nem kezdődött rosszul, győzelem a Haladás ellen és egy igazságtalan döntetlen a Zete ellen. 1981-ben, biztos győzelmet arattunk a Szentélyben. Most mindenki abban bízik, hogy a mostani csapat is meg tudja ismételni az akkori teljesítményt.

Még akkor is, ha a mostani Fradiban nem játszik Nyilasi Tibor.

- lalolib -

ftc_nyiregyhaza_old

NÉPSPORT 1981.05.24; 1. oldal -nagyítás-

19810524_19810523_ftc-nyiregyhaza_01

NÉPSPORT 1981.05.24; 2. oldal -nagyítás-

19810524_19810523_ftc-nyiregyhaza_02

3 hozzászólás

  1. Kiss János

    Sziasztok!

    Csak most találtam erre az oldalra, de nagyon jó, és tartalmas! Hatalmas gratuláció a készítőknek!
    Egy apró kérésem (kérdésem) viszont lenne a szerkesztőkhöz.
    Megoldható lenne, hogy az adott hírhez tartozó NS-ek minden oldalát feltegyétek valahogy? Akár letölthetően is?
    Ez számomra jó ötlet lenne, mert pl. az én generációmnak is sokkal nagyobb rálátása lenne nemcsak a Fradi és más csapatok akkori életére, de a magyar sportra is általánosságban. :)
    Amennyiben ez megvalósítható, azt nagyon köszönöm!

    üdv.:
    János

  2. mjozef22

    János!

    Köszönjük érdeklődésedet! Sajnos nincs rá lehetőségünk, mivel saját zsebből finanszírozzuk az oldalt és sajnos ez csak a kisebbik gond, de a közlése a teljes újságnak már jogi akadályokat is “súrolna”. Előbb vagy utóbb találunk rá megoldást, hogy egy-egy korszakból ízelítőnek közöljünk néhány fontosabb újságot teljes terjedelmében.

  3. N.Zsolt

    Jobb híján elfogadnám az akkori eredményt is! :)

Mit gondol Ön erről?