lalolib
Amerikából jöttem, mesterségem címere
Bizonyára sokan ismerik a régi idők nagyszerű társasjátékát, melyben egy résztvevő kitalál egy mesterséget, amit be kell mutasson, mindenféle eszközök segítsége nélkül. Az kapja a pontot, aki előbb kitalálja a foglalkozást. Természetesen nem akarok párhuzamokat vonni a társasjáték és a Ferencváros ma induló Amerikai útja között, bár a jelenlegi helyzetünkben és ismerve az amerikai labdarúgásban a soccer-football szavak más-más sportágra való utalását, a fenti címet meg is változtathatnánk Amerikába jöttem, mesterségem címere: labdarúgó címre, de mivel az ottani foci rengeteget fejlődött az elmúlt 20 évben, így talán sértő lenne a kontinens északi részére nézve. Nem véletlenül írtam északot, hiszen bár a köztudatban Amerika egyet jelent Hollywood-dal, mindannyian tudjuk egy kontinens nevét nem „bitorolhatja” egyetlen állam, főleg akkor ha éppenséggel a labdarúgásról van szó. Tovább olvasom
Hagyjuk már a púdert! – riport Détári Lajossal
Még nem kell csúcsformában lenni – mondta Détári Lajos, a Ferencváros szakmai igazgatója. Az edzőt az új játékosokról, a felkészülés további állomásairól kérdeztük a beleki edzőtábor után. Tovább olvasom
Játékosból lett szertáros – Szőke László
A történet még tavaly kezdődött. Egy csodaszép nyári napon Novák Dezső vendégei lehettünk balatoni házában. Órákig a mesék és az anekdoták világába csöppentünk, előjöttek a régi játszótársak a dicsőséges múlt, a bajnoki címek, de nem maradt ki a világválogatottság sem. Ahogy az sem, hogy a nagyszerű játékosok mellett milyen fontos szerepet játszottak a „mellékszereplők”: az orvosok, a gyúrók, és a szertárosok, akik nélkül szinte ki sem tudott volna futni a csapat a pályára. Így került szóba Szőke László, akit Novák Dezső invitált a Fradihoz és akihez régi ismeretség fűzte. A „tömény” információhalmazban akkor elveszett az a néhány mondat ami róla szólt, de néhány napja, amikor keresgéltem honlapunk játékos adattárában, megakadt a szemem egy néven: Szőke László, aki egyetlen hazai kupamérkőzésen lépett pályára 1969.06.18.-án a Nagytétényi Kohász elleni MK mérkőzésen. Tovább olvasom
Bajnoki címek muzeális lapszemléje: 1937/38
Bár már három éve dolgozunk a Ferencváros történetének feldolgozásán, de még mindig bizsergéssel kísért, enyhe félelem hat át, amikor egy olyan korról próbálok összegző írást készíteni, amit kizárólag a történelem könyvekből és a régi, megsárgult újságokból ismerek. Valamikori történelem tanárom tanácsolta, hogy ha közelebb akarunk kerülni a számunkra ismeretlen múlthoz, akkor nem elég csak beleülni egy képzeletbeli időgépbe, hanem meg kell próbálni az agyunkat is áthangolni és találni kell egy olyan fogódzót mely segít megérteni a kor történéseit. Még most is a fülembe csengenek a mondatai, miszerint a történelem megértése nem csupán az adatok halmaza, hanem maga az ember, és ha nem értjük azt, hogy mit és miért is tettek a történelem viharaiban, akkor az összefüggéseket sem fogjuk sohasem megérteni.
Első olvasásra talán védekezésnek hallhatóak az előbbi mondatok, pedig csak arról a különleges bizsergésről van szó, ami akkor fut végig rajtam, ha számomra ismeretlen évekről kell írnom. Ez még akkor is igaz, ha az 1937/38-as szezonról van szó, melyről az eddigi Ferencvárosi „tanulmányaim” során elég sokat megtanultam. Bajnoki cím, KK győzelem, Táncos-Sárosi-Toldi csatártrió, franciaországi VB ezüstérem – ezek kapásból jutnak a Fradisták eszébe, de ahhoz, hogy eljussunk a sikerekig több olyan apró rezdülésről meg kell emlékezni, melyek zöld-fehér színnel fonják keretbe a Ferencvárosi labdarúgás 14. bajnoki címét. Tovább olvasom
Ma ünnepli 42. születésnapját Wukovics László
Wukovics László
A 39. percben M. Tamás egy bedobást harcolt ki az ellenfél térfelének felénél, a bedobás Sz. Zsolthoz került, aki egy szép befordulás és pontos passz után Wukovicshoz játszott, aki közelről nem hibázott. – Ha most a kedves olvasó egy kicsit értetlenül olvassa a fenti sorokat, akkor nem kell rajta csodálkozni, hiszen az nem okoz meglepetést, hogy a támadás végén Wuko gólt szerez, de az már igen, hogy ki ellen és mikor szerezte ezt a találatot. Az időpont, 2008. május 15, és a Pest megyei bajnokságban, a Viadukt SE csatáraként szerezte Wukovics László azt a gólt. Harmincnyolc évesen.
Hogy milyen utat járt be Wukovics László, a Fradi többszörös „házi gólkirálya” addig, amíg eljutott a levezetésnek szánt Viadukt SE-ig?
A Ferencvárosban az előkészítő csoporttól a korosztályos együtteseken keresztül vezetett az útja. Az ifjúsági csapatban leginkább jobbszélsőt, vagy középcsatárt játszott, s az ellenfelek védői hosszasan mesélhetnének Wukovics tudásáról, hiszen nem kevesebb, mint harminc alkalommal lőtt vagy fejelt gólt. 1988-ban már az első csapat keretével készülhetett és a bemutatkozás sem váratott magára sokáig. 1988.03.27.-i, Kongsvinger elleni nemzetközi barátságos mérkőzésen lépett először pályára a felnőtt csapat tagjaként, amit 3:0-ra nyertünk. Tétmérkőzésen 1988.05.14.-én, a Videoton ellen mutatkozott be csereként. Gólt nem lőtt, de az utána következő mérkőzéseken (összesen 173 alkalommal lépett pályára zöld-fehér mezben) 74 gólt szerzett. Tovább olvasom
57 esztendős Nyilasi Tibor
Nem gondoltam volna, hogy ilyen nehéz lesz róla írnom. Biztos voltam benne, csak elő kell bányásznom az emlékeket és Tovább olvasom
Egy kép utóélete – Szigeti Oszkár
Szigeti Oszkár
Honlapunk közel három éves története során többször előfordult már, hogy egy-egy kép egészen váratlanul elkezd önálló életet élni. Kiragadja a több ezer kép közül az emlékezés, mely közelebb visz nem csak a Ferencváros történelméhez, hanem egyes játékosok életéhez is. Az is előfordult már néhányszor, hogy egy családtag jelentkezik és boldogan újságolja, hogy azon a képen édesapja, nagyapja vagy testvére szerepel. Számunkra ezek a „találkozások” új impulzusokat adnak és sok esetleg újabb információkhoz és képekhez jutunk, ezzel is gyarapítva a Ferencváros labdarúgás dicső múltjának képeskönyvét függetlenül attól, hogy ki hányszor szerepelt zöld-fehérben és ki milyen sikereket ért el a pályafutása alatt. A képek mesélni tudnak – ezeket a szavakat is többször leírtuk már, de egy közös bennük: ezekhez a képekhez sokkal több fűződik mint maga az esemény. Tovább olvasom
Múltidéző: 1968. január 9.
Egy kicsit mindig irigykedtem azokra, akik az emlékeik raktárából akkor húzzák elő a legkedvesebb pillanatokat amikor csak szükségük van elkalandozni a múlt kacskaringós ösvényein. Bár ha jól belegondolunk, a Ferencváros több mint száz éves történelme során annyi sikert jegyeztek fel és örökítettek meg, hogy ezeket még kronológia sorrendbe is komoly munka rendszerezni. Ezért is kedvelem honlapunk naptár funkcióját és néha ezért is vagyok „dühös” magamra, ha egy-egy dátumhoz tartozó dicsőséges győzelem és siker nem ugrik be automatikusan. Valószínűleg nem vagyok egyedül ezzel a”képességemmel”, hiszen tegyük a kezünkre a szívünkre: a fenti dátumról első ránézésre kinek ugrott be egy angliai mérkőzés, egy varázslatos győzelem mely örökre beírta magát a dicsőséges múltunk aranykönyvébe? Tovább olvasom
Eladva! – Magyar kézen a Fradi
Amit Kevin McCabe Fradi-tulajdonosi mivolta első napjától hirdetett – nevezetesen, hogy a klubot egy napon visszajuttatja magyar kezekbe – a jövő héten megvalósul. A Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt, vagyis az állam veszi meg a területet stadionostul, az FTC pedig megvásárolja a Zrt. többségi részvényeit, de hogy az angol üzletember anno így tervezte-e a hátraarcot, arról az Üllői úti székházban faggattuk személyesen. Tovább olvasom
Advent negyedik vasárnapja
A negyedik angyal ezen a napon érkezik a Földre. Neki már nincs sok dolga, hiszen az előző három angyal már elvégezte a feladatát. Ő csak körbejárja a Földet, megnézi, minden rendben van-e. Lantot tart a kezében. Zenél és énekel. A szeretet dalát énekli, azé a szeretetét mely már a áthatotta a szívünket. Már készen állunk arra, hogy befogadjuk a ünnep minden örömét. Még egy hét a szent este, minden nappal közelebb kerülünk a születéshez, minden nap egy ajándék az angyalok társaságában, a gyertyák melegséget árasztó fényében. Ezen a héten a zöld-fehér adventi naptárunk is a végéhez közeledik. Vagyis az elejéhez, a születéshez, a Ferencvárosi Torna Club megalakulásához. Tovább olvasom
Advent harmadik vasárnapja
Ezen a napon érkezik meg a harmadik angyal, és neki világít a harmadik gyertyafény. Kezében egy csodálatos fénysugár ragyog. Azoknak hozza akiknek tiszta szeretet lakozik a szívükben. Át is ad nekik egy darabkát a fény erejéből, hogy mindenki láthassa őket. Nem tesz kivételt, mindenki kap a fényből. És ha sokan kapnak és sok fény világítja be a hétköznapokat, akkor talán azokat is megszállja a béke, a tiszta szeretet és a boldogság érzése, akik nem kaptak az angyali fényekből.
dr. Koch Róbert: 50
Koch Róbert
A Ferencvárosi labdarúgás 111 éves története során számtalan olyan játékos szerepelt zöld-fehérben, akik a professzorai voltak ennek a csodálatos játéknak, de erről „hivatalos” diplomával nem rendelkeztek. Közel harmincan azonban vagy a pályafutásuk közben, vagy utána szerezték meg azt a tudományos fokozatot, mely után már doktorként folytatták hétköznapi életüket. Köztük voltak olyanok is, akik a profi foci mellett végezték felsőfokú tanulmányaikat, ezzel nem kis feladat elé állították saját teljesítőképességüket. Foci vagy tanulás? Tanulás vagy foci? Örök kétely, melyre csak személyenként lebontva lehet a válaszokat megfogalmazni. Tovább olvasom
Muzeális lapszemle: MK Döntő, 1978.VIII.20. Ferencváros – Pécsi MSC 4:2
Annak ellenére, hogy szerkesztőségünk könyvespolcai roskadoznak a könyvektől és az újságoktól, a legtöbb esetben csupán egy-egy cikket vagy képet találunk a mérkőzésekhez és igazán ezek „kiegészítéseként” indítottuk el a muzeális lapszemle sorozatunkat, hogy plusz információkkal hozzuk közelebb az olvasót a mérkőzésekhez. Az is igaz, hogy egyre kevesebb a „hézag”, egyre több információ kerül fel az oldalunkra, de még így is előfordulnak hiányosságok, de előfordul olyan eset is, hogy igazán „fölöslegesnek” érzem magam mert annyi írott emléket sikerült egy számunkra fontos mérkőzésről beszerezni, hogy ezekhez túl sok egyéb információt fűzni már teljesen fölösleges. Ezt éreztem először amikor az 1978-as magyar kupadöntőre került a sor a muzeális lapszemle sorozatunkban. Tovább olvasom
Feljegyzések a fotelból – Győzelem 11+1 ellen
Nem tagadom, nem szeretem a vasárnap esti meccseket. A hazaiakat azért nem, mert vidékiként nem kellemes dolog éjfél körül hazaérni, főleg olyan mérkőzések után amikor nem sikerül begyűjteni a három pontot. Vidéki meccsre már nem megyek, ahhoz egy kicsit öreg vagyok már, ráadásul ezeknél az a nagyobb gond, hogy a szombati fordulók után már félve nyitom ki az oldalunk tabelláját, hiszen mostanság az ellenfelek nem teszik meg azt a szívességet, hogy a kedvünkre alakítsák az eredményeket. Tegnap is így jártam, amikor meghallottam a forduló eredményeit már tudtam, ha most ránézek a tabellára, biztosan nem leszek feldobva. Bár az ősi ellenfél kikapott – ami néhány percig kellemes, bizsergető érzést okozott -, de ahogy szembesültem a tabellán elfoglalt helyünkkel, egyből rossz kedvem támadt. Tovább olvasom
Feljegyzések a fotelból – Keserédes vasárnap
Vasárnap reggel úgy ébredtem, hogy ez a nap sokkal több lesz számunkra, mint amennyit általában egy mérkőzés szokott jelenteni. Bár igazán soha nem tudtam kivonni magam az aznapi mérkőzés feszült várakozásából és izgalmából, de az idő múlásával sajnos ez is megkopott egy kicsit. Talán a jelen miatt, talán a hétköznapok keserűsége miatt, talán az miatt, hogy lassan elfelejtjük, hogy mit is jelentenek azok a napok amikor készültünk egy Fradi meccsre. Amikor már reggel ott toporogtunk az újságosbódé előtt, amikor az ebédet már állva kapkodtuk be és egy óra körül már a Szentély környékét szívtuk magunkba a zöld-fehér varázslatot. A tegnapi reggel valamit visszaadott abból a varázslatból. Nem a meccs miatt, hanem egy olyan esemény miatt melyre egész életemben büszke leszek. Részese lehettem egy legendás Ferencvárosi labdarúgó, Toldi Géza síremlékének felújításának. Tovább olvasom
Dragóner Attila: 37
Dragóner Attila
A „rossznyelvek” szerint már gyerekkorában felborította az asztalt, ha veszteni látta magát a Ki nevet a vége társasjátékban. Pedig belül már akkor tudta, az asztalborogatás nem jó válasz, az csak arra való, hogy az indulataink önálló útra térjenek. Személyisége mégis onnan indult el, de az idő megtanította arra is, hogy egyszerűen csak meg kell előzni a vereséget és mindig hinni kell a győzelemben. A hit, az akarás és a hűség nagyon ritkán jár egy utcában. De ha betéved, akkor egy olyan ember lép ki rajta, mint Dragóner Attila. Ha most ismét a „rossznyelvekre” hagyatkoznék, leírhatnám róla, hogy vándormadár életet élt. Többször elment, de mindig hazajött. Többször próbált új impulzusokat és új kihívásokat keresni, meg akarta hódítani a világot, pedig belül érezte, az ő világa a szívében létezik. Tovább olvasom
Muzeális lapszemle: 1966.XI.13. Ferencváros – Csepel 4:1
Amióta elkezdtük a muzeális bajnoki beharangozó sorozatunkat azóta többször felrémlett bennem, hogy a több mint száz éves történetünk során milyen sok olyan csapattal játszottunk, akiket már ebben a sorozatban nem tudunk megemlíteni, mivel az idők folyamán vagy megszűntek létezni, vagy olyan alacsony osztályban játszanak, hogy esélyük sincs arra, hogy visszakerüljenek az NB I-be. Pedig a múltjuk alapján ott lenne a helyük, hiszen évtizedeken át fontos szerepet töltöttek be magyar labdarúgásban. Mivel a hétvégén nem lesz bajnoki fordulónk, így „elővettem” oldalunk naptár funkcióját és a szerencse mellém szegődött. Negyvenöt évvel ezelőtt, ugyanezen a napon egy olyan együttessel játszottunk mely létezik még 2011-ben is, bár csak néhány éve támadt fel újra poraiból. Tovább olvasom
30 vagy 60?
Az elmúlt napok az emlékezés jegyében teltek. A váratlanul ránk szakadt tragédia árnyékában egyre fontosabbak lettek azok a pillanatok, mérkőzések, gólok és sikerek melyek Albert Flóriánhoz és pályafutása legjobb időszakához a hatvanas évekhez kötődtek. Nem kellett kötelezően megszépíteni a múltat, azok az évek tárt tarokkal várták az emlékezőket, hiszen sokaknak nemcsak a megsárgult újságok jelentették a múlt felidézését, hanem saját átélt emlékeikkel is tudták a szomorúságot háttérbe szorítani. Az elmúlt napokban azt vettem észre, hogy a Császárra való emlékezések közepette a baráti társaságokban többször felvetődött egy kérdés, ami inkább már állításként hangzott el, miszerint minden idők legjobb Ferencvárosát a hatvanas évek sikereiben kell keresnünk. De tényleg így van? Egyáltalán lehetséges a több mint száz éves dicső múltunkból ilyen megállapítást tenni és vajon milyen alapon hasonlítunk össze bajnoki címeket, kupagyőzelmeket és játékosokat? Tovább olvasom
Feljegyzések a fotelból – Gyertyafényes emlékezés
Nehéz bármit is leírni. Lelkem mélyén még mindig a Szentély lelátóján állok, kezemben az emlékezés gyertyájával, szemem az eredményjelző táblára meredve: Albert Flórián (1941-2011). Néma csend telepszik a stadionra, nincs egy zizzenés, a felüljárón az autók is mintha motorhang nélkül suhannának el. 2011. november 6-án, este hat órakor megállt az idő. Kihunytak a reflektorok, a lelátón több mint tízezer gyertyafény lehozta az égboltot. Csillagokként ölelték magukhoz a fájdalmat, megpróbálták letörölni a könnyeket. Végérvényesen eljöttek a Ferencvárosi labdarúgás legfényesebb csillagágért, lágyan felemelték és magukhoz szorították. Szólni kellett volna, kiáltani teli torokból, hogy még ne vigyétek magatokkal, hagyjátok meg a családjának, a Ferencvárosnak, a magyar labdarúgásnak. Senki sem szólt. Csak a gyertyák világítottak és szívek szakadtak meg. Mindannyian tudtuk, ha lejönnek értünk a csillagok, már nem szabad harcolni ellene. Csak sírni szabad és emlékezni.
Köszönöm Flóri bá! – riport Nyilasi Tiborral
„…amikor az édesapám kivitt a Népstadionba, jóformán csak azt figyeltem, mit művel a pályán a Császár…” – Nyilasi Tibort kérdezni sem kell, csupán kérni, hogy beszéljen Albert Flóriánról. A korábbi ferencvárosi klasszisból ömlik a szó, az egyik percben megmosolyogtatja az embert, hogy aztán a következőben már könnyeket csaljon a szemébe. Az ezüstcipős megemlékezése az aranylabdásról. Tovább olvasom
Bajnoki címek muzeális lapszemléje: 1968
Egy kicsit mindig irigykedtem azokra, akik az emlékeik raktárából akkor húzzák elő a legkedvesebb pillanatokat amikor csak szükségük van elkalandozni a múlt kacskaringós ösvényein. Amikor elkezdtük a Ferencvárosi labdarúgás 28 bajnoki címének a feldolgozását, már akkor tudtam, hogy egyszer szembesülnöm kell azzal a megmásíthatatlan ténnyel, hogy bármennyire is szeretném előbányászni azokat az emlékeket melyek 1968-hoz kötnek, ez nem nagyon fog sikerül. Pedig egy olyan évben voltam először a Népstadionban egy Fradi meccsen, amikor bajnoki címet szereztünk. Tíz évesen úgy, hogy a szülői házban esténként apám szinte csak a Fradiról mesélt, illene a „bemutatkozó” mérkőzésem minden pillanatára emlékezni. De ez nem megy, így megmaradnak azok a kordokumentumok és visszaemlékezések melyeket csak össze kell fűzni, egy zöld mappába csomagolni és letenni a kedves olvasó elé. Vastag mappára van szükség, hiszen 1968, a Ferencvárosi labdarúgás egyik legemlékezetesebb éve.
Emlékek szárnyán – Albert Flórián
Feljegyzések a fotelból – Két gól, három pont és egy át nem fűzött orr
Annak ellenére, hogy a múlt szombati diadal többet jelentett a három pontnál már másnap tisztában voltam azzal, hogy bár sokat jelentett az Újpest elleni győzelem, annak csak akkor lesz igazi értéke, ha továbbjutunk a magyar kupában, és legyőzzük ma a Siófok együttesét. Most persze felidézhetném a szombati meccs hangulatát, és ezzel egy ideig el is lennék magammal, de az élet megy tovább és hiába szeretnék még fürdőzni a visszavágás bizsergető gyönyörűségében, egyszer úgyis vissza kell szállnom a Földre, bármennyire is jól éreztem magam a lebegés mámoros állapotában. Ha még esetleg lebegni is lenne kedvem, az csak addig tartana amíg nem szembesít a józanság a szombat esti aktuális tabellával. Mert akkor úgyis visszazuhannék, hiszen bár még előttünk volt még a Siófok elleni mérkőzés, de a csapat ismét a kieső helyen várta a Balaton parti hétvégét.
„Tanári etűdök” az öltözők világából IV. – Mexikói anziksz
Már többször előfordult velem, hogy egy képtárban vagy egy kiállításon olyan képpel szembesültem, melyről első látásra nem nagyon tudtam megfejteni az értelmét. Olyannal is találkoztam, mely egyből rabul ejtett és mely előtt percekig álltam, mert a kép központi része pillanatok alatt hatott az érzéseimre. Ilyen esetben meg abba a hibába esünk, hogy látókörünkből kiesnek a kép egyéb mozzanatai és utalásai, melyekkel együtt válik az üzenet egységes képpé. Nem tehetünk róla, a szemünk automatikus arra a részre fókuszál amit egyből be tud azonosítani, mely egyből hat az érzéseinkre, mely egyből üzenetet küld a szívnek. Így jártam most is, amikor szerkesztőtársam széles mosoly kíséretében elém tolt egy képet. Először nem is értettem, hogy a bajsza alatti jókedv minek is szól, hiszen amikor rápillantottam a képre, a szemem ösztönösen az ismerős részekre fókuszált. Tovább olvasom
Ebedli Zoltán – Boldog születésnapot Zoli!
Ebedli Zoltán
A Fradi több mint száz éves törtelme során voltak olyan játékosok, akik nélkül nem lehet elképzelni a Ferencvárost, akik úgy ivódtak a szurkolók szívébe, mint a legközelebbi családtagjainak. Ha azt halljuk, hogy „Ebédlő” vagy „Ebi”, akkor mi Fradisták nem a konyhára és nem is a békák egyedfejlődésére gondolunk, hanem egy örökké bohém, szertelen játékosra, aki úgy irányította a csapatot, mint Leonard Bernstein a Londoni Filharmonikusokat, és aki olyan pontos, tért ölelő átadásokkal indította a csatárokat, hogy arról csak a legendák szintjén lehet beszélni.
Ebedli Zoltán. Ha csak a statisztikai adatok nézzük, Ebi akkor is kiemelkedő személyisége lenne a Ferencvárosnak. 562 alkalommal lépett pályára (ezzel harmadik a Fradiban szerepeltek örök ranglistáján Lipcsei és Sárosi után), 100 gólt szerzett, kétszeres magyar bajnok, háromszoros magyar kupagyőztes, tagja volt az 1974/75-ös KEK döntőbe jutott csapatnak, és 1981-ben elnyerte a Ferencváros örökös bajnoka címet. Tekintélyes lista, de a statisztikai adatokon túl Ebedli Zoltán olyan egyénisége volt a Ferencvárosnak, melyek méltán emelik a legendák sorába.
HOZZÁSZÓLÁSOK