BéZé az esze helyett a szívére hallgatott

Annak ellenére, hogy nem Fradi-nevelés, szinte tősgyökeres Üllői útinak számít Balog Zoltán egy dániai kitérőt leszámítva – 10 éve játszik a Ferencvárosban. Csakúgy, mint az elmúlt szezonokban most is a védelem stabilitását várják tőle.

– Annyi különbség azért van az előző éveidhez képest, hogy most nem a védelem közepén, hanem a jobb szélén kell bizonyítanod. Mennyire szokatlan az “új” posztod?
- Egész nyáron úgy gyakoroltunk, hogy én játszottam szélen, Csizi pedig középen. Voltak ugyan hibák a játékban, de szerintem nem lesz ezzel a felállással különösebb gond.

- Már csak ezért sem, mert nem teljesen idegen számodra a jobb szél.
- Egyáltalán nem, hiszen Garami Józsi bácsi is többnyire itt számított rám, de például Dániában is jobbhátvéd voltam, sőt László Csabánál középpályást játszottam ezen az oldalon.

- Mennyire igényei másfajta mozgást, gondolkodásmódot?
- Meg kell szokni, az biztos, hiszen amíg középen többek között az a feladatom, hogy kisegítsek a két oldalra, 20-30 méteres sprinteket kell levágnom, addig szélen le-fel kell zakatolni. Azon vagyok, hogy minél működőképesebb legyen ez a felállás, és akkor lehet, hogy egy jó ideig nem változtat rajta a szakmai stáb.

- Kivéve esetleg, ha majd visszatér Dragóner. Akkor mi lesz?
- Fogalmam sincs, ezt a mestertől kell majd megkérdezni…

- Viszont arról csak van már elképzelésed, hogy mire lehet képes a csapatunk?
- A csapatszellemnek nagyon jót tett a hencsei és az ausztriai edzőtábor. Megismertük egymást, ami egyre jobban érződik az öltözőben, a pályán és a magánéletben is. A megkezdett út elején járunk, úgy gondolom, hogy jó irányba haladunk, még akkor is, ha a két győzelem után nem sikerült megvernünk a Honvédot. Azt mindenkinek látnia kell, hogy a Ferencváros egy nagyon mély gödörből jött ki, éppen ezért érthető, ha lépésről, lépésre haladunk felfelé. Mindenki tisztában van vele, hogy nagyon sokat kell még azért dolgozni, hogy igazán jó csapat legyünk. Most jönnek a rangadók, itt sok minden eldől majd. Bízom a csapatban, hogy képes megfelelni az elvárásoknak, még a legerősebb együttesek ellen is.

- Nem sokon múlt azonban, hogy ezeket a rangadókat te több ezer méter távolságból tudd csak követni…
- Felkészülés közben jött egy megkeresés Iránból, a vezetők engedélyezték, hogy kiutazzam, én pedig éltem a lehetőséggel. Akkor még nem tudtam, mennyi időre megyek, így meg is könnyeztem a búcsút. Egy első osztályú iráni csapatnál edzettem, amivel nem lett volna baj, de néha úgy éreztem, hogy nem vagyok a térképen. Mobilon például 20 másodpercig lehetett beszélni, utána bontották a vonalat, az internet olyan lassú volt, hogyha skypon elküldtem egy üzenetet, akkor az két óra múlva ért célba. A sok rossz tapasztalat miatt is egyre nagyobb volt a honvágyam, ezért úgy döntöttem, hogy hazajövök.

- Anyagilag sem érte volna meg maradnod?
- Dehogynem, többszörösét kerestem volna, mint itthon, de a szívemre hallgattam. Tisztában vagyok vele, hogy sokkal kevesebb van hátra a pályafutásomból, mint amennyi már eltelt, ezért kellene a jövőmre is gondolni. Az anyagiak azonban nem nagyon foglalkoztattak eddig. Lehet, eljön majd az az idő, amikor igent kell mondjak egy ilyen, vagy hasonló ajánlatra, de most még visszahúzott a szívem…

(100% FRADI – 2010.08.19.)