Biró Mihály Dániel
1937-ben egy ifjú titán tűnt fel a Ferencvárosban. Nagy darab, puha mozgású, hallatlanul gyors fiú volt. Úgy vezette a labdát, hogy hatalmas talpaival nem engedte hozzáférni ellenfelét. Nagy-nagy tehetségnek tartották, még a KK-győztes Fradiba is bekerült! Ifjúsági korban lévő játékos soha nem nyert KK-aranyérmet.
A válogatók is felfigyeltek a tehetséges fiúra, aki a Fradinak üdvöskéjeként a címeres mezt is felhúzhatta…. Hogy mégsem üdvözölhetjük válogatott labdarúgóink sorában, annak politikai oka van. 1938. április 24-én játszották Bécsben az osztrák- magyart, így is hirdették a mérkőzést – azután Bécs-Budapest találkozó lett belőle, mivel a meccs napjára a Hitleri Németország bekebelezte Ausztriát, amely így megszűnt önálló államnak lenni.
A Práterben izzó hangulatú meccsen 5-3-ra győzött az a magyar csapat, amelynek újonca a mi Bírónk volt. Jól játszva, sokszor játszotta át ellenfelét, a legendás Sestát, és lövésekkel is veszélyeztette az osztrák kaput. Még az 1938-as világbajnokságra is kivitték, de ott csak tartalék volt, játékára nem került sor. Sajnos a későbbiekben sem, így a válogatottságtól elesett.
Később a Fradimeztől is, hiszen 21 éves korára már nem is az Üllői úton játszott. Izomrostszakadása után nem jött formába, 1941 tavaszán felbontották a szerződését. Az alsóbb osztályú Hangya csapatában próbálkozott – nem sok sikerrel…
Nagy Béla írásainak felhasználásával














