Amerikából jöttem, mesterségem címere
Bizonyára sokan ismerik a régi idők nagyszerű társasjátékát, melyben egy résztvevő kitalál egy mesterséget, amit be kell mutasson, mindenféle eszközök segítsége nélkül. Az kapja a pontot, aki előbb kitalálja a foglalkozást. Természetesen nem akarok párhuzamokat vonni a társasjáték és a Ferencváros ma induló Amerikai útja között, bár a jelenlegi helyzetünkben és ismerve az amerikai labdarúgásban a soccer-football szavak más-más sportágra való utalását, a fenti címet meg is változtathatnánk Amerikába jöttem, mesterségem címere: labdarúgó címre, de mivel az ottani foci rengeteget fejlődött az elmúlt 20 évben, így talán sértő lenne a kontinens északi részére nézve. Nem véletlenül írtam északot, hiszen bár a köztudatban Amerika egyet jelent Hollywood-dal, mindannyian tudjuk egy kontinens nevét nem „bitorolhatja” egyetlen állam, főleg akkor ha éppenséggel a labdarúgásról van szó. Tovább olvasom
„Tanári etűdök” az öltözők világából VI.
AMIKOR LAKAT KÁROLY ELŐRE MENT…
… nemcsak fejelni (!)
„Nincs ütőképes csatársor! … Nincs tervszerű, folyamatos támadójáték!”
Újkeletű ferencvárosi panaszok? Ne higgyük. Elhangzottak ezek – szóról szóra ugyanígy – például a negyvenes években is.
Számos további „érdekességgel” szolgál az FTC edzőtábora
Miközben a Ferencváros továbbra is Belekben edzőtáborozik, a menedzsment egy hat-nyolc ezer férőhelyes stadion felépítését tervezi. A népligeti létesítményt csupán az Albert-stadion felújítása idején használná a klub. A zöld-fehérekkel kapcsolatban további „érdekességekről” is olvashatnak. Tovább olvasom
Egy kép utóélete – Szigeti Oszkár
Honlapunk közel három éves története során többször előfordult már, hogy egy-egy kép egészen váratlanul elkezd önálló életet élni. Kiragadja a több ezer kép közül az emlékezés, mely közelebb visz nem csak a Ferencváros történelméhez, hanem egyes játékosok életéhez is. Az is előfordult már néhányszor, hogy egy családtag jelentkezik és boldogan újságolja, hogy azon a képen édesapja, nagyapja vagy testvére szerepel. Számunkra ezek a „találkozások” új impulzusokat adnak és sok esetleg újabb információkhoz és képekhez jutunk, ezzel is gyarapítva a Ferencváros labdarúgás dicső múltjának képeskönyvét függetlenül attól, hogy ki hányszor szerepelt zöld-fehérben és ki milyen sikereket ért el a pályafutása alatt. A képek mesélni tudnak – ezeket a szavakat is többször leírtuk már, de egy közös bennük: ezekhez a képekhez sokkal több fűződik mint maga az esemény. Tovább olvasom
Múltidéző: 1968. január 9.
Egy kicsit mindig irigykedtem azokra, akik az emlékeik raktárából akkor húzzák elő a legkedvesebb pillanatokat amikor csak szükségük van elkalandozni a múlt kacskaringós ösvényein. Bár ha jól belegondolunk, a Ferencváros több mint száz éves történelme során annyi sikert jegyeztek fel és örökítettek meg, hogy ezeket még kronológia sorrendbe is komoly munka rendszerezni. Ezért is kedvelem honlapunk naptár funkcióját és néha ezért is vagyok „dühös” magamra, ha egy-egy dátumhoz tartozó dicsőséges győzelem és siker nem ugrik be automatikusan. Valószínűleg nem vagyok egyedül ezzel a”képességemmel”, hiszen tegyük a kezünkre a szívünkre: a fenti dátumról első ránézésre kinek ugrott be egy angliai mérkőzés, egy varázslatos győzelem mely örökre beírta magát a dicsőséges múltunk aranykönyvébe? Tovább olvasom
Feljegyzések a fotelból – Győzelem 11+1 ellen

Nem tagadom, nem szeretem a vasárnap esti meccseket. A hazaiakat azért nem, mert vidékiként nem kellemes dolog éjfél körül hazaérni, főleg olyan mérkőzések után amikor nem sikerül begyűjteni a három pontot. Vidéki meccsre már nem megyek, ahhoz egy kicsit öreg vagyok már, ráadásul ezeknél az a nagyobb gond, hogy a szombati fordulók után már félve nyitom ki az oldalunk tabelláját, hiszen mostanság az ellenfelek nem teszik meg azt a szívességet, hogy a kedvünkre alakítsák az eredményeket. Tegnap is így jártam, amikor meghallottam a forduló eredményeit már tudtam, ha most ránézek a tabellára, biztosan nem leszek feldobva. Bár az ősi ellenfél kikapott – ami néhány percig kellemes, bizsergető érzést okozott -, de ahogy szembesültem a tabellán elfoglalt helyünkkel, egyből rossz kedvem támadt. Tovább olvasom
Feljegyzések a fotelból – Keserédes vasárnap
Vasárnap reggel úgy ébredtem, hogy ez a nap sokkal több lesz számunkra, mint amennyit általában egy mérkőzés szokott jelenteni. Bár igazán soha nem tudtam kivonni magam az aznapi mérkőzés feszült várakozásából és izgalmából, de az idő múlásával sajnos ez is megkopott egy kicsit. Talán a jelen miatt, talán a hétköznapok keserűsége miatt, talán az miatt, hogy lassan elfelejtjük, hogy mit is jelentenek azok a napok amikor készültünk egy Fradi meccsre. Amikor már reggel ott toporogtunk az újságosbódé előtt, amikor az ebédet már állva kapkodtuk be és egy óra körül már a Szentély környékét szívtuk magunkba a zöld-fehér varázslatot. A tegnapi reggel valamit visszaadott abból a varázslatból. Nem a meccs miatt, hanem egy olyan esemény miatt melyre egész életemben büszke leszek. Részese lehettem egy legendás Ferencvárosi labdarúgó, Toldi Géza síremlékének felújításának. Tovább olvasom
„Tanári etűdök” az öltözők világából V.

Holnap a Tempó Fradi Alapítvány átadja Toldi Géza felújított sírját.
- Ez hogyan kapcsolódik sorozatunkhoz? – kérdezhetik a kedves olvasók.
Lakat és Toldi már Szegeden együtt játszott, majd a a Fradiban is találkozott pályafutásuk egy félidő erejéig (ezt a búcsú mérkőzést Nagy Béla nem tekintette hivatalos mérkőzésnek, így a játékosok – Lakat, Toldi, Sárosi… – statisztikájában sem szerepel), és az anekdota szerint a fiatal és nagyon tehetséges Lakat egy szókimondó, bájos hölgy segítségével indult el a sikerek csillagaival kikövezett úton. Tovább olvasom
Találkozásaim Albert Flóriánnal
Egy elmaradt születésnapi beszélgetés háttere
Albert Flóriánt régóta ismertem. Gyermekként, focista palántaként és nem utolsó sorban Fradi drukkerként figyelemmel kísértem labdarúgó pályafutását és csodáltam kivételes tehetségét, példaképként tekintettem rá.
Mivel 1954 óta vagyok Fradi (Kinizsi) szurkoló, hihető, amit írok, hogy már a Fradi ifi meccsekre is kimentem, amikor híre jött, hogy egy fantasztikus tehetség kergeti a labdát az Üllői úton.
30 vagy 60?
Az elmúlt napok az emlékezés jegyében teltek. A váratlanul ránk szakadt tragédia árnyékában egyre fontosabbak lettek azok a pillanatok, mérkőzések, gólok és sikerek melyek Albert Flóriánhoz és pályafutása legjobb időszakához a hatvanas évekhez kötődtek. Nem kellett kötelezően megszépíteni a múltat, azok az évek tárt tarokkal várták az emlékezőket, hiszen sokaknak nemcsak a megsárgult újságok jelentették a múlt felidézését, hanem saját átélt emlékeikkel is tudták a szomorúságot háttérbe szorítani. Az elmúlt napokban azt vettem észre, hogy a Császárra való emlékezések közepette a baráti társaságokban többször felvetődött egy kérdés, ami inkább már állításként hangzott el, miszerint minden idők legjobb Ferencvárosát a hatvanas évek sikereiben kell keresnünk. De tényleg így van? Egyáltalán lehetséges a több mint száz éves dicső múltunkból ilyen megállapítást tenni és vajon milyen alapon hasonlítunk össze bajnoki címeket, kupagyőzelmeket és játékosokat? Tovább olvasom
Feljegyzések a fotelból – Gyertyafényes emlékezés
Nehéz bármit is leírni. Lelkem mélyén még mindig a Szentély lelátóján állok, kezemben az emlékezés gyertyájával, szemem az eredményjelző táblára meredve: Albert Flórián (1941-2011). Néma csend telepszik a stadionra, nincs egy zizzenés, a felüljárón az autók is mintha motorhang nélkül suhannának el. 2011. november 6-án, este hat órakor megállt az idő. Kihunytak a reflektorok, a lelátón több mint tízezer gyertyafény lehozta az égboltot. Csillagokként ölelték magukhoz a fájdalmat, megpróbálták letörölni a könnyeket. Végérvényesen eljöttek a Ferencvárosi labdarúgás legfényesebb csillagágért, lágyan felemelték és magukhoz szorították. Szólni kellett volna, kiáltani teli torokból, hogy még ne vigyétek magatokkal, hagyjátok meg a családjának, a Ferencvárosnak, a magyar labdarúgásnak. Senki sem szólt. Csak a gyertyák világítottak és szívek szakadtak meg. Mindannyian tudtuk, ha lejönnek értünk a csillagok, már nem szabad harcolni ellene. Csak sírni szabad és emlékezni.





















HOZZÁSZÓLÁSOK