Horváth László

1944. február 9.-én született Horváth “Api” László, a Ferencváros VVK győztes védője.

Horváth a Pápai Kinizsiből, még csatárként került az FTC-hez. 1962-t írtak… Az „Api” becenevet is ennek az átigazolásnak köszönhette…

Akkortájt Csanádi Ferenc volt az ifik edzője. Laci nagyon gyorsan haladt a ranglétrán, mert alig hogy az Üllői útra került, nem sokkal később már a „tarcsiban” is szerepelgetett. Az edzéseket azonban az ifjúságiak között végezte, és amikor Feri bácsi egy gyakorlatot akart elmagyarázni tanítványainak, mindig azt mondta:

Majd az öreg, az Api megmutatja.

Ez az öreg, az Api, Horváth Laci volt. így ragadt rá a becenév. Persze, csak azért számított öregnek, mert már a tartalékok között is kergette a labdát.

Nos, Horváth Api karrierje szépen ívelt a Ferencvárosban, hiszen 1965-ben debütált az NB I-ben, méghozzá Győrött, ahol győzött a Fradi. Apinak szerencséje is volt, mert ekkor kezdődött a Ferencváros nagy sorozata a Vásárvárosok Kupájában.

Végigjátszotta a sorozatot és ott volt a döntőben a Juventus ellen is. Pontosabban: tagja volt a kupagyőztes Ferencvárosnak.

A Fradi első csapatában már hátvédként szerepelt, élete pedig az Üllői úti pályán zajlott. A régi klubház egyik emeleti szobájában a Villa Negrának becézett helyen lakott Páncsics Miklóssal, Juhász Pistával. A szép évek, napok azonban lassan elszálltak. Egy mérkőzés nagyot fordított Api pályafutásán.

A világhírű Internazionale ellen játszottak kupameccset, s neki ki kellett kapcsolni a játékból a villámgyors, a kapu előtt életveszélyes Jairt. Kemény, látványos csatát vívtak egymással, többször összecsaptak. Az egyik ilyen összecsapás után az olasz vezetők felugrottak a kispadról, berohantak a bíróhoz, az pedig odament a ferencvárosi védőhöz, s öltözőt mutatott neki. S az a játékvezetői karmozdulat lényegében véve megszabta további pályafutását is. Kikerült az első csapatból, helyére más került, ő meg amolyan „fregoliember” lett. Hol játszott, hol nem, ha beállós kellett, odatették, ha jobbhátvéd, akkor arra a posztra, aztán amikor a régi „tulajdonos” felépült, neki megint nem jutott hely.

Amikor 1969-ben a Haladáshoz akart igazolni, elengedték. Szép évet töltött a vasi fővárosban, a balhátvéd poszton ő volt az NB l-es rangelső! Lakat Károly hívásának azonban nem tudott ellenállni: a Tatabányához igazolt. Nem bánta meg, hiszen kétszer is a KK győztes csapat alapemberének számított. Öt év múltán „levezetésként” Budafokra ment játszani. Aztán amikor volt ideje, és otthon játszottak a Fradisták, mindig ott ült az Üllői úti lelátón. Máshol játszott, de mindig hazajárt az FTC-hez.

1980-tól pedig végleg. Immár utánpótlás edzőként. (Api egyébként kilencszeres utánpótlás válogatott is volt.)

Napjainkban már nem a népligeti FTC utánpótlás bázison tanítgatja a jövő ferencvárosi labdarúgóit.

Az FTC örökös bajnoka

Nagy Béla írásainak felhasználásával

Évfordulók:

90 éve született Kéri Károly
23 éve született Bartha László
66 éve született Horváth László

Mérkőzéseink ezen a napon:

1902. Soroksári út, Ferencváros - 33 FC: 3-3, NB1
1936. Hungária krt, Budai XI - Ferencváros: 1-3, NB1
1966. Baden, FC Baden - Ferencváros: 1-5, nemzetközi barátságos
1974. Newcastle (Ausztrália), Új-Dél-Wales - Ferencváros: 2-4, nemzetközi barátságos
1984. Stara Zagora, Beroe Stara Zagora - Ferencváros: 2-0, nemzetközi barátságos
2002. Larnaca, Ferencváros - Dragon II.: 3-1, nemzetközi barátságos
2002. Larnaca, Ferencváros - Dragon: 1-0, nemzetközi barátságos
2005. Népliget, Ferencváros - Rimaszombat: 1-3, nemzetközi barátságos

Összesen: 8 mérkőzés, 5 győzelem, 1 döntetlen, 2 vereség, 20 - 13 gólkülönbség

Ezen a napon játszott először a csapatunkban:

2005. Bartha László
2002. Fehér Ádám
1902. Feketeházy Tibor
2002. Nógrádi Árpád
1984. Répási László
1902. Schwartz Arnold
1902. Szabó Márton
1936. Víg Simon

Ezen a napon játszott utoljára a csapatunkban:

2002. Szabó Tibor

Ezen a napon játszotta egyetlen mérkőzését a csapatunkban:

2002. Szeróvay Mihály

Ezen a napon ült először az FTC kispadján:

1984. Vincze Géza

Kéri Károly

90 éve született a Ferencváros kiváló fedezete.

1920. február 9.-én született. 23 évesen, 1943 októberében Újvidéken szerepelt először az FTC első csapatában. Ezt további 312! fellépés követte, ahol három gólt szerzett. Sokoldalú labdarú­gó volt: hátvédként, fe­dezetként egyaránt megállta a helyét. Pontos helyezkedés, határozott szere­lés, jó fejjáték jellemezte. Jól tűrte a „megpróbáltatáso­kat” türelme után jogosan becézték „Birkának”. A Fradi­ban sok-sok mérkőzés megbízható „szürke” játékosa volt, a válogatottban a csehek ellen csereként lépett pályára. Kéri még arról is nevezetes, hogy ő szerezte a Fradi utol­só „világháborús gólját”… (1944. december 17.). Tagja az 1948/49 évi bajnok-, és az 1943/44 évi kupagyőztes csapatnak. 1953 decemberében búcsúzott a csapattól.

Visszavonulása után vendéglősként dolgozott - főleg a Fe­rencvárosban. A lakása is a Mester utcában volt. Teme­tésére egy nappal 79. születésnapja után volt. Dr. Fenyvesi Máté, mint az FTC ügyvezető elnöke bú­csúztatta, akivel még az ötvenes évek elején együtt rúgta a labdát.

Nagy Béla írásainak felhasználásával

Ezekkel a gondolatokkal fejeztük be sorozatunk előző részét, melyben az 1988/89 szezon őszi menetelését dolgoztuk fel. Azért is idéztem az utolsó mondatokat, mert a nyolcvanas évek nem éppen sikeres szereplései után nagyon vártuk a fordulatot, nagyon bíztunk abban, hogy a jó őszi szereplést egy remek tavasz fogja követni. Akik emlékeznek azokra az évekre, azok jól tudják, az emberek tele voltak reménnyel. A rendszerváltás szele elérte hazánkat, és az 1989-es év olyan eseményeket vetített előre, amire néhány évvel ezelőtt még nagyon kevés esély látszott.

Ebbe a várakozásokkal teli hónapokba tartozott bele a Fradi szurkolók reménykedése. Az őszi szezon után 2. helyen álltunk a tabellán, 4 ponttal lemaradva az MTK mögött és 3 ponttal megelőztük a Honvédot. Fischer vezette a góllövőlistát és álltunk a kupában is. Aggodalomra csak az adott okot, hogy Fischer Pali próbajátékon jár az Eintracht Frankfurtnál és féltünk attól, hogy elveszíthetjük házi gólkirályunkat. A szakvezetés is érezte a problémát, hiszen ezzel egy időben Juvenal Almeida de Santos portugál játékos járt próbajátékon, aki végül is nem lett a Fradi játékosa (néhány évvel később, egy másik Almeida végül is pályára lépett Leandro néven).
Idehaza készült a csapat, de február közepén négy napot Németországban vendégeskedtünk. Először a harmadosztályú Füschse ellen (3:1), majd a török közösség csapata, a Türkiyemspor (1:0) ellen játszot, és nyert a csapat.

Visszagondolva, talán Fischer maradása nyugtatta meg a szurkolókat, de az elmaradt komolyabb igazolások ellenére nagyon vártuk a tavaszi rajtot. A bizakodás töretlen volt, a szurkolók újra kijártak az edzésekre, újra megteltek a Fradisták kedvenc sörözői, papíron lejátszottuk az első öt fordulót, és képzeletben már a dobogó felső fokán láttuk a kedvenceket.

FTC - Siófok:1-1, Freppán és Keller a nyítófordulóban

Sajnos nem úgy történt minden, ahogy elképzeltük. Ünnepi nyitányra készültünk a gyengécske Siófok ellen, dráma lett a vége. Bár Bánki góljával vezettünk, de csak néhány percig, mert a Siófok hamar egyenlített, utána meg szinte semmi sem sikerült. A döntetlen után jöttek a büntetők (emlékeztetőül, ebben a szezonban, ha döntetlennel zárult a kilencven perc, akkor büntetőket lőttek a csapatok, a tizenegyes párbáj győztese így 2 pontot kapott, a vesztes meg 1-et), ahol Józsa hiába védett ki kettőt is, végül a Siófok nyert 5:4-re, így csak egy ponttal kezdtük a tavaszi szezont.

A rossz kezdést, még rosszabb folytatás követte, hiszen Vácon, nagyon gyenge játékkal szenvedtünk 2:1-es vereséget. Ezzel nem csak a jó előre megálmodott 6 pontos rajt maradt el, de elkezdtünk aggódni, hogy vajon mi lesz a negyedik fordulóban, a nagy rivális, Újpest ellen.
Előtte még a Dunaújváros csapatát (érdekesség, hogy Zsinka itt már a vidéki együttes játékosa volt) fogadtuk és végre az igazi arcát mutatta a csapat. Bánki és Dzurják góljaival magabiztosan győztünk, és mivel az MTK három vereséggel nyitotta a tavaszt, a 19. forduló után két pont előnnyel álltunk az élen.

Ú. Dózsa - FTC: 0-2, a két gólt szerző Fonnyadtra, Huszárik vigyáz

Ilyen kedvező előjelekkel jött a tavasz mérkőzése, az Újpest elleni rangadó, amit magabiztos, taktikus és érett játékkal nyertünk meg, ráadásul idegenben.

ÚJPESTI DÓZSA- FERENCVÁROS: 0-2 (0-1)
Megyeri út, vezette: Molnár L.

ÚJPESTI DÓZSA: Brockhauser - Kozma, Herédi, Szélpál, Kecskés - Kósa (Huszárik az 58.), Kovács E., Szabó A. - Süveges, Steidl, Katona (Kénoszt az 5.). E: Varga István

FERENCVÁROS: Józsa - Vaszil, Simon, Limperger, Keller - Topor, Bánki, Dukon - Fischer, Dzurják, Fonnyadt. E: Rákosi Gyula

G.: Fonnyadt (42., 62.)

Sárga lap: Vaszil (4.)

Fonnyadt két látványos góljával döntő érdemeket szerzett a szép győzelem elérésében. Első gólja érdekes körülmények között esett. Bánki hosszú indítására rárajtolt, de a Dózsa kapus is kifutott. Fonnyadt érte el a labdát és mintegy 25 m-ről az üres kapuba gurított.

Rákosi: Úgy érzem nézőcsalogató mérkőzést játszottunk és megérdemelten nyertünk. Talán rózsaszínű álmaink is valószínűbbé váltak

Kell ennél több egy szurkolónak? Vezettük a tabellát, győztünk Újpesten, egyre frissebb levegő kezdett el fújdogálni az országban, megkezdődött a szovjet csapatok kivonása, és elkezdték Nagy Imre újra temetésének az előkészületeit. Egyből elkezdtünk ismét számolgatni, az MTK kipukkant, de feljött a Bp.Honvéd. Úgy voltunk vele, ha a következő mérkőzésen legyőzzük a Haladást, sokkal nyugodtabban léphetünk pályára a döntőnek is beillő mérkőzésen, Kispesten.

A Haladás azonban másként gondolta és megtréfálta a csapatot. Három kapufa és legalább három 100%-os helyzet marad ki a 90 perc alatt, majd Józsa ismét két büntetőt védett, de a büntetőpárbajt ismét elvesztettük. Szerencsére a Bp. Honvéd is botlott (3:1-re kapott ki a Videotontól), és bár elszalajtottunk egy óriási lehetőséget a „megugrásra”, de így is aránylag nyugodtan készültünk a sorsdöntőnek kikiáltott rangadóra.

Bp. Honvéd - FTC: 2-1, Keller és Simon

Óriási mérkőzés volt – és a Fradi óriási lehetőség előtt állt. A 49. percben Fischer 11-est lőhetett, de Disztl kiütötte a labdát és a védők hárítottak. Aztán, ami ilyenkor majd mindig megtörténik : a büntetőt hibázó csapat megbűnhődik. Az egy órán át gólokkal jobb Fradi, gólt kapott. Aztán három perc múlva még egyet. Erre senki sem számított. Támadott a Ferencváros, a Honvéd szinte alig jött át a vendégek térfelére, és a Honvéd szurkolók csak azon idegeskedtek, gólt ne kapjon csapatuk. És ekkor jött két kispesti villanás – írja a Népsport.

A Népsportban megjelentekhez még annyit, hogy Bánki gólja a 70. percben egy kicsit visszaadta a ferencvárosi reményeket, hatalmas hajrába kezdett a Fradi. Egyre-másra vezették a veszélyes akciókat, de az egyenlítés nem sikerült ezen a meccsen, ahol a látottak alapján a Honvédnak még a döntetlen is érdemtelen sikernek számított volna.

BP. HONVÉD- FERENCVÁROS: 2-1 (0-0)
Kispest, vezette: Puhl

BP. HONVÉD: Disztl P. - Csábi, Drobni, Disztl L., Nagy S. - Szíjjártó, Toth F., Varga I. (Pisont a 46.), Csehi - Gregor, Sass. E: Both József

FERENCVÁROS: Józsa - Vaszil, Simon, Limperger, Keller - Topor, Bánki, Dukon - Fischer, Dzurják, Fonnyadt. E: Rákosi Gyula

G.: Csehi (59.), Sass (62.), Bánki (69.).

Sárga lap: Csehi (69.), Vaszil (71.).

Az érdemtelen vereség után beiktattunk a programba egy nemzetközi barátságos mérkőzést Dunaszerdahelyen (2:0-s vereség), majd következett az őszi első és második összecsapása. Igaz az MTK árnyéka volt őszi önmagának, a tavaszi hat fordulóból, csak egyszer nyert, viszont az előző fordulóban a Videotont legyőzték büntetőpárbajban. Győzelmi kényszerben játszottunk, hiszen ahhoz, hogy megmaradjanak bajnoki álmaink, győznünk kellett. Dzurják góljával már a 15. percben vezetést szereztünk, amit Józsa remek védéseinek köszönhetően meg is tartottunk.

Rákosi: Úgy érzem igazi Fradi szívvel hajtottak a fiúk. A mérkőzés folyamán mindkét oldalon maradtak ki helyzetek. Győzelmünk megérdemelt.

A győzelemmel megmaradtak a remények, de tudtuk, a következő fordulókban már nem nagyon lehet hibázni. „Pihenésképpen” jött egy magyar kupamérkőzés a Répcelak otthonában (3:0), majd egy emlékezetes pontvesztés a viharsarokban, Békéscsabán. Fischer Palit a bíró kiállította, a vége 0:0, de a büntetőpárbajt ismét elvesztettük. Háromból hármat buktunk el, így elment három pont, aminek a végén még nagy jelentősége lesz.

Következett május 3.-án a Ferencváros 90. születésnapja, egy magyar kupamérkőzés visszavágóval (Répcelak, 4:1), mely a Pécs elleni mérkőzés főpróbájának is tartottunk. Sajnos győzni ismét nem sikerült (gólzáporos mérkőzésen 3:3, emlékezetes Pintér „bődületes erejű” szabadrúgásgólja), de legalább a negyedik büntetőpárbajt megnyertük, Józsa ismét két büntetőt hárított.

Ha egy rossz sorozat elindul, akkor jönnek a fájó vereségek. Először Magyar Kupa elődöntő, ahol Keller góljával még vezettünk, majd egyenlített a Siófok és Meksz gólvonalon inneni gólját beintette a partjelző, így vereség lett a vége (1:2). A folytatásban, Győrött egy újabb vereség bajnoki mérkőzésen (0:1, Topor és Limperger kapufája mellett), de utána visszavágtunk a Siófoknak a magyar kupában és a döntőbe jutottunk. Érdekessége a mérkőzésnek, hogy a Siófok megóvta a mérkőzést Páling gólja miatt, de azt elutasították.
A zöld-fehér remények ismét feléledtek. Egy-két pont különbség volt csak a vezető hármas között (Honvéd, MTK, Fradi) és a kupadöntőbe való jutás is jót tett a felfokozott várakozásnak. Amit egy újabb vidéki csapat elleni mérkőzés gyorsan le is hűtött. Gól nélküli döntetlen a Tatabánya ellen és egy sokáig emlékezetes büntetőpárbaj után (10:9 a javunkra, Pintér és Fischer kétszer is sorra került) 2 ponttal lettünk gazdagabbak. Ha egy „üzlet beindul”, szokták mondani és a következő mérkőzésen, Székesfehérváron egy újabb döntetlen, és egy újabb büntetőpárbaj, amit szintén sikerült 5:4-re behúznunk, de néhány fordulóval a vége előtt már látszott, hogy nem elég nyerni az utolsó mérkőzéseket, ahhoz a Honvédnak is hibáznia kell, hogy valóra váljanak az álmaink.

FTC - Vasas: 4-0, Szabadi, Fischer, Dzurják és Elekes küzd a labdáért

Nem is hibáztunk, de sajnos ez kevésnek bizonyult. A 28. fordulóban nagyon megvertük a Zalaegerszeget (5:0), és a mindent eldöntő utolsó két bajnoki előtt, a feszültségek levezetésére játszottunk még egy nemzetközi barátságos mérkőzést Thiersheim-ben, ahol Wukovics egymaga öt gólt szerzett a 7:1-re nyert mérkőzésen.

A Fradi brillírozó játéka láttán, vastapsban tört ki az Üllői úti publikum.

- ez a rövid értékelés a Vasas elleni bajnoki mérkőzés után jelent meg, amit 4:0-ra nyertünk meg, így a végső döntés az utolsó fordulóra maradt, de a sorsolás szeszélye folytán ebbe már nem tudtunk beleszólni.

A záró forduló előtt, a Honvédnak és az MTK-nak 58, a Fradinak 56 pontja volt, de mivel a Honvéd az MTK-val játszott ki-ki meccset, és a büntetőszabály miatt döntetlen esetén annak győztese 2 pontot kap, így már matematikai esélyünk sem volt a végső győzelemre. A Honvéd nyert az MTK ellen, és mivel mi győztünk Dzurják duplájával Veszprémben 2:0-ra (egy volt Fradistának, Kakasnak lőtte a gólokat), így a második helyet szereztük meg az 1988/89-es bajnokságban.

X

Érdekesség, ha marad a kétpontos rendszer, hármas holtverseny lett volna 39 ponttal. A bajnok a Vidi, a második a Fradi, a harmadik a Honvéd lett volna. Ha tovább játszadozunk a lehetőségekkel, akkor meg lehetne említeni még azt is, hogy a tavasz első három döntetlenje után megnyerjük a büntetőpárbajokat, akkor még bajnokok is lehettünk volna. Mennyi „volna” egymás után!

A bajnokság végén, Rákosi Gyula egy nagyon érdekes mondattal értékelte a szezont:

Gratulálok csapatomnak az ezüstéremhez. Külön öröm, hogy ezt olyan játékosokkal sikerült elérni, akiket már leírtak.

(1.43-tól a veszprémi mérkőzés góljai, majd Rákosi Gyula értékelése)

A drámai véghajrá után még következett egy fontos mérkőzés, a magyar kupadöntő a bajnok Honvéd ellen, amit egy balszerencsés mérkőzésen vesztettünk el. Akik látták, és akik emlékeznek is a mérkőzésre azok tudják, a helyzetek alapján simán nyernünk kellett volna. Elnézést, hogy ismét a „volna” szó játssza a főszerepet, de számomra egy „rettenetes” élmény a mai napig, ezért a személyes emlékek helyett, inkább beszéljenek helyettem mások:

A Fradi egyik legszerencsétlenebb kupadöntője. A csapat végigtámadta a mérkőzést, helyzetek sokasága adódott, de vagy a káprázatosan védő Disztl vagy Fortuna rendre mindent meghiúsított. A meccs végén a Honvéd teljesen beszorult, levegőbe lógott a kiegyenlítés, de Dzurják, Fischer, majd Limperger is kihagyta gólszerzési lehetőségét. Limperger például 12 méterről fejelt az üresen maradt kapura, ám a visszafutó Disztl bravúrral a léc alól kiütötte a labdát.

Rákosi Gyula: - „Nagyon csalódott vagyok, hogy nem tudtunk élni a kupa elnyerésével. Húsz percet játszottunk úgy, hogy lelkes, nagyszerű közönségünk is meg lehetett velünk elégedve. Még ezzel a 20 perces hajrával is nyerhettünk volna, de rendkívül balszerencsések voltunk.

Both József: - Boldog vagyok, hogy a bajnokság megnyerése után sikerült az MNK-t is elhódítani. Szívből gratulálok játékosaimnak, hogy ilyen nehéz körülmények között, az utolsó időszakban felnőttek a feladatok megoldásához. Az utolsó 15 percben beszorultunk, de végső soron diadalra tudtuk juttatni akaratunkat.

Akik pályára léptek a bajnokságban: Józsa(30), Bánki J.(29), Keller(29), Limperger(28), Fischer(27), Dukon(24), Simon T.(24), Topor(23), Dzurják(22), Pintér(22), Wukovics(19), Kincses(18), Vaszil(17), Nagy Zs.(13), Fonnyadt(10), Páling(10), Albert ifj.(9), Bús(7), Keresztúri(4), Vajda Zs.(3), Zsinka(2), Strausz(2), Báder(1).

A gólszerzők: Fischer(13), Dzurják(7), Bánki J.(7), Wukovics(5), Pintér(4), Páling(2), Limperger(2), Kincses(2), Fonnyadt(2), Dukon(2), Topor(1), Keller(1), Báder(1).

Fischer nem talált be tavasszal, így a harmadik helyen zárt. A gólkirály 19 góllal a Videotonos Petres Tamás lett.

A válogatottban Bicskei Bertalan irányítása alatt Keller és Fischer húzhatta magára a nemzeti mezt. A bajnokság után Fischer Pali az Ajaxhoz szerződött, ahol bajnokságot is nyert, de egy év után visszatért a Fradihoz, de erről a Közelmúltunk következő részében írunk részletesebben.

(4.25-től Fischer Pali nyilatkozik az Ajaxba igazolása előtt)

Milyen is volt az 1988/89-as bajnoki szezon? Nem könnyű összefoglalni. A nyolcvanas évek csalódása után úgy látszott, kezd magára találni a csapat és sokan már annak is örültek, hogy végig partiban voltunk a bajnoki címért és a magyar kupáért. Talán ha simán csak a harmadikok vagyunk és még időben kiesünk a magyar kupából, akkor talán csak a szépre emlékeznénk. De akkor ott, úgy éreztük hiába volt egy eredményesebb csapatunk, mint az elmúlt években, de a döntő pillanatokban nem sikerült feltenni a pontot az „i-re”.

A változás szele azért megérintette a csapatot. Bár Rákosi Gyula nyilatkozata vitákat gerjesztett, de tény, a sorozatos ötödik helyezések után, remek kis szezont teljesítettünk az 1988/89-as szezonban.

- lalolib -

Fradisták az "Év csapatában"

Előző rész: 1988 ősze - Következő rész: 1989 ősze

Polgár Gyula

1910. február 8.-án, Pignitzky Gyulaként született az FTC világbajnoki ezüstérmes játékosa.

A Kisteleki TE, majd a Hungária játékosa volt. A Fradiba már válogatott játékosként került a Budai 11-ből 1933-ban. Ekkor még középcsatár, házi gólkirály volt. Élete legnagyobb mérkőzését követően az 1933-as olasz-magyar után hívták és jött a Fradiba. Korányi lábtörése után Polgár Druminak - ez volt a beceneve, de soha nem tudta, hogy miért nevezték így! -hátvédet kellett játszani, és ez olyan jól ment neki, hogy kedvet is kapott a hátvédjátékhoz. Polgár egyébként pályafutása alatt hat poszton (!) is szerepelt - mindenhol válogatott szinten.

A Ferencvárosban 392! mérkőzésen szerepelt. Négyszer nyert magyar bajnoki címet (1933/34, 1937/38, 1939/40, 1940/41), háromszoros kupagyőztes (1934/35, 1941/42, 1942/43), az 1937. évi KK győztes csapat tagja, világbajnoki ezüstérmes 1938-ban, azon ferencvárosi játékosok egyike, aki VB döntőt játszott (Korányi helyén). A nemzeti tizenegyben 1932 és 1942 között 26 alkalommal lépett pályára, két gólt szerzett. Az 1933/34-es szezon legjobb labdarúgója.

1945-től az MTK, majd az olasz Magenta játékosa lett és itt is fejezte be aktív pályafutását. Edzőként háromszor nyert új-dél-walesi bajnokságot az APIA Leichhardt csapatával.

A legendás játékos így vall pályafutásáról 78 éves korában:

A Fradiban balbekk, jobb-bekk lettem, de a szabadrúgást mindig ballal végeztem. Játszottam centert is… Sárosi és Toldi között! Azután a válogatottban hat poszton is szerepeltem, ez abban az időben nagy dolog volt, hiszen az akkori futballban kötött helyek voltak. Az FTC-ben csodálatos mérkőzéseket játszottam, több mint tíz évig. Közben feleségeim szülei megkapták az FTC klubház vendéglőjét, amelyet talán érdemeim elismeréseként, 1939-ben én vettem át. Hadapródőrmester lettem, s a zavaros időkben sikerült megmentenem felfedezőmet, atyai barátomat, Gerbert Pált, akit bujtattam. Háború végén teljesen kifosztották a vendéglőt, s a világon semmim sem maradt. Amikor vége lett a nyilas uralomnak, Rudas Feri vette át a vendéglőt. A háború után újra elkezdtem tréningezni, rövid ideig az MTK-ban játszottam, de én már 32 évesen nem akartam a játékot erőltetni. Levezetésként egy Milánó melletti kis csapathoz szerződtem Magantába. Amikor ott vége lett a bajnokságnak, hazajöttem szabadságra a családhoz, hiszen két kislányom is itthon volt. A határon elkérték az útlevelemet - és már nem is kaptam vissza, hiába mondtam, hogy Olaszországban szerződés vár… Ötvenhat után gondoltam, hogy visszamegyek Olaszországba, ahol „szerződésszegést” követtem el. Eljutottam Bécsbe, telefonáltam a régi klubhoz, de ott már új elnök volt, s többen rábeszéltek, hogy menjek Ausztráliába. Mentem. Több együttesnél dolgoztam edzőként, egészen 1985-ig. Azóta a Sydney-i Hakoah klub a magyarok találkahelye. Itt beszélgetünk, van mozink, színháztermünk, éttermünk.

Tervezte ugyan, hogy annyi évtized múltán hazalátogat, hiszen Üllői úti barátai is sokat hívták, de csak egy videokazettán üzent a Fradistáknak. Egészségi állapota nem tette lehetővé a hosszú utazást, 1992-ben, 80 éves korában Sydneyben hunyt el.

Az FTC örökös bajnoka

Nagy Béla írásainak felhasználásával

Évfordulók:

100 éve született Polgár Gyula

Mérkőzéseink ezen a napon:

1903. Soroksári út, Ferencváros - Postás: 1-1, NB1
1948. Üllői út, Ferencváros - Jednota Kosice: 0-0, nemzetközi barátságos
1967. Kairó, EAK válogatott - Ferencváros: 2-1, nemzetközi barátságos
1976. Szatmárnémeti, Olimpia Satu Mare - Ferencváros: 2-0, nemzetközi barátságos
1979. Üllői út, Ferencváros - Dunaújváros: 2-0, egyéb hazai díjmérkőzés
1980. Santa Cruz, Oriente Petrolelo Club - Ferencváros: 0-0, nemzetközi barátságos
1988. Alost, Alost - Ferencváros: 4-2, nemzetközi barátságos
1996. Puerto Santa Maria, Puerto Santa Maria - Ferencváros: 0-2, nemzetközi barátságos
2003. Larnaca, Ferencváros - Torpedo Moszkva: 2-0, nemzetközi barátságos
2006. Budafok, Ferencváros - Rózsahegy: 2-2, nemzetközi barátságos
2009. Kecskemét, Kecskeméti TE - Ferencváros: 0-0, Ligakupa

Összesen: 11 mérkőzés, 3 győzelem, 5 döntetlen, 3 vereség, 12 - 11 gólkülönbség

Ezen a napon játszott először a csapatunkban:

1988. Balogh Tamás
2006. Bölcsföldi Viktor
1967. Branikovits László
1967. Katona Sándor
2003. Kiss György
1903. Manglitz Ferenc
1967. Mezei Béla
1903. Oláh Aladár
1903. Pákay Ágost
2003. Sowunmi, Thomas
1967. Takács Béla
2003. Zováth János

Ezen a napon játszott utoljára a csapatunkban:

1980. Bíró
1988. Kvaszta Lajos
2006. Szűcs Lajos

Ezen a napon ült először az FTC kispadján:

1967. Lakat Károly dr.

Valószínűleg ezt a napot, majd úgy fogják emlegetni az évkönyvek, mint egy korszak végét. Igaz, a szezonból még hátravan néhány mérkőzés, az azonban már eldőlt, hogy Lipcsei Péter az Fc Portóhoz szerződött. Az aláírások sem hiányoznak már a papírokról, így a dolog végleges. Az elmúlt hat évet pedig, Lipcsei Péter játéka fémjelezte a csapatnál. Rengeteg szép emlék marad a szurkolókban róla, hisz számtalanszor egymaga vitte a csapatot előre, bajnoki címig és kupagyőzelmekig, valamint a nemzetközi találkozókon is derekasan helytállt. Az egyik ilyen alkalommal figyeltek fel rá a Portó vezetői. Mégpedig az őszi, Üllői úti FTC-Portó 2-0-ás találkozón. Igaz, a gólokat Zavadszky és Neagoe szerezték, de ő is nagyszerűen játszott.

Az elmúlt hetekben sokan figyelték. Talán ez megzavarta, és nem tudta azt a szintet teljesíteni amit én, és sok más szurkoló is elvárt tőle. A Vác ellen az első félidőben tragikusan játszott, és így a csapat szellemi vezér nélkül vergődött. Hiába hajtottak becsülettel a kiegészítő emberek, fazont csak ő ( és Lisztes, aki azonban túl fiatal még, hogy hétről hétre a vállán vigye a társaságot) tudott volna adni. Elkeseredésemben bekiabáltam neki, hogy cseréltesse le magát, és vissza se jöjjön többet. Bezzeg most tiszta fejjel nagyon sajnálom, hogy elmegy. Nagy kérdés marad, lehet-e pótolni? Valószínűleg nem, és ezért gondolom azt, hogy egy korszak lezárult.

Az élet azonban megy tovább, és a dal is azt mondja, hogy FRADI VOLT, FRADI LESZ, MÉG A FÖLDÖN EMBER LESZ… Ennek tudatában már a jövőre gondolva, az egyesület vezetése elkezdte az új játékosok becserkészését. Majdnem biztos, hogy a most váci Nyilas Elek nálunk folytatja. A vezeték neve ugye, nagyon hasonlít . . . , bár a játéka is hasonlítana! Na de ne álmodozzunk…

1995. június 3.

A mérkőzés kezdetére majdnem telt ház fogadta a kivonuló csapatoka,t és az alkalomhoz illő nagy hangorkán. Jó néhány hete már, hogy ekkora volt a hangulat.

Ferencváros-Debrecen 3-3 (1-1)

Szeiler-Telek-Hrutka, Szekeres - Páling, Simon, Lipcsei, Czéh, Keller-Nagy Zs., Kopunovics

A csapat nagy akarattal és lendülettel kezdte a mérkőzést. Lendületes akcióink azonban megakadtak a kitűnő erőkből álló védelmen. Az első igazi helyzetünket Kopunovics hagyta ki, úgy nyolc méterről. Néhány perc múlva aztán megszereztük a vezetést. A játékhoz alig-alig valamit hozzátéve Lipcsei a tizenhatos vonalán köténnyel passzolt Cséhhez, aki bal külsővel kapásból a bal sarokba lőtt. A gólszerző öröme óriási volt, a közönségé nem különben. Czéh, szerintem nagyon sokszor csereként játszott jól, és segítette a csapatot pontokhoz. Most az igazi helyén -a középpályán játszva - a csapat mozgatórugója volt. Megérdemelte azt, hogy ő szerezze ezt a nagy jelentőségű találatot. Két perc múlva a mennybe juttathatta volna magát és az egész Fradi-családot. Hrutka a jobb szélen meglépett, és nagyon jól adta középre a labdát. Czéh a hosszú oldalon, 3 méterre a kaputól fejelhetett. Sajnos, előrevetődve keresztbe fejelt a kapu előtt, a háló helyett. Ezt követően Kopunovics hagyott ki két helyzetet, az egyiket megint csak Czéh labdájából.

A 37. percben a kitűnő hangulatot elrontották a nagyon jó benyomást keltő debreceniek. A bíró -tévesen- ítélt szabadrúgást. A 30 méterről leadott lövés veszélytelen volt mindaddig, amíg bele nem ért egy csatár. Szeiler tehetetlen volt. A szünet így azzal telt, hogy a közönség Lisztest kívánta a pályára, Novák cserélt is, de nem Krisztiánt küldte a pályára. Az év folyamán többször szerzett Hrutka fejseket. A mostanival először még visszajött-turbánnal és véres mezzel, de a második félidőre már nem jött ki. Helyén Kuznyecov játszott tovább.

A második félidőben folyatódott a magyar pályákon ritkán látható nagy iram, mely színvonallal is társult. A Debrecen semmiképpen sem akart kikapni, hisz az UEFA kupa indulásához pontokra volt szüksége. A mieink pedig az év legjobb hazai teljesítményével és óriási Fradi-szívvel játszottak.

Az 53. percben Szekeres hibás átadása után egy csatár ugrott ki. Szeiler talán feleslegesen buktatta, a csatár már kisodródott. A büntetőt értékesítették. Válaszként a fiúk még nagyobb sebességre kapcsoltak. Mentünk-mentünk előre, de gólt nem sikerült szerezni. Novák újra cserélt és Páling helyére Lisztest állította be a közönség nagy örömére. A kis karmester egy kapáslövéssel tette le a névjegyét, és azzal, hogy a támadásaink mindjárt ötletesebbek lettek. A nagyon jól játszó Czéh és Keller mellé újabb agilis társ érkezett, így veszélyesebbek lettünk. Ennek ellenére egy kontrából újabb gólt kaptuk. A jobb oldalon Dombi ment el. Lipcsei szerelhette volna ha nem magára vigyáz, hanem legalább olyan erőszakos mint a vele szemben álló, vagy mint régebben volt ő maga. A szélső lövése kapufa lett, de a kipattanót befejelték.

Veszni látszott az ünnep. Már azt gondoltam, majd a jövő héten… Szerencsére a csapat nem így gondolta. A mindig nagy lelkesedéssel játszó Simon, a középkezdésnél próbálta tüzelni a többieket, ebben a csapatkapitányunk volt leginkább segítségére. Az eredmény nem is váratott sokat magára. Két perc múlva Simon ívelt előre. A tizenhatoson belül Szekeres (kb 7 méterről) erős fejessel vette be a kaput. A csapat gyorsan visszaszaladt a kezdéshez, hisz volt még 14 perc hátra. A labda megszerzése után újraindult az offenzíva. Csak három perc kellett az egyenlítéshez. Czéh szögletét az eddig nem túl jól játszó Kuznyecov előrevetődve fejelte a kapuba. Az örömöt, mely az egész stadiont összefogta egy egésszé, leírni nem lehet. A harmadik bekapott gól után a csapat olyan elánnal támadott, hogy (az egyébként nagyon jó Debrecen sem) azt semmilyen elszántság és erő nem tudta volna megállítani. Az egyenlítés már a bajnoki címet jelentette. Ennek ellenére a csapat tovább rohamozott. A győzelem megszerzése azonban már nem sikerült. Még 4-5 perc volt hátra, de a fiatalok már bent voltak a kerítésen belül. Játék már nem volt. Az óra még nem ugrott a 45. percre- vagy talán abban a pillanatban amikor odaért- a klubház felől a, bíró háta mögött, néhányan már beszaladtak a 16-os vonaláig. Amikor a játékvezető ezt meglátta -nagyon okosan- lefújta a mérkőzést. Ezzel hivatalossá vált, hogy a FERENCVÁROSI TORNA CLUB történetének 25. bajnoki címét ünnepelheti.

Arany lányaink után, a fiúk is “aranyosak” lettek:

FERENCVÁROSI TORNA CLUB történetének 25. bajnoki címét nyerték!

Meg is tettük tisztességgel. A pályát pillanatok alatt ezrek és ezrek lepték el. A hangszórókból a Queen zenélt, hirdetve, hogy mi vagyunk a bajnokok. Amikor a játékosok valahogy kijutottak a tömegből a díszpáholyból locsolták a szurkolókat. A tábla felőli kapu hálóját percek alatt szétszedték, ereklye gyanánt, de a cserét jelző táblák sem maradtak a tárolójukban. A nézők újra visszavedlettek szurkolókká, és ez nem csak azért volt, mert célba értünk, hanem azért is, mert a csapat jól és főleg lelkesen játszott. A mérkőzés (a kitűnő ellenfél jóvoltából is) sokáig emlékezetes marad, mert messze kiemelkedett a magyar színvonalból. Novák Dezső (aki nagyon elérzékenyült a siker után) elérte azt a bravúrt, hogy újra bajnok lett az első évében, mint a nyolcvanas évek elején.

1995. június 8.

Vízilabdázóink nem jutottak be a bajnokság döntőjébe. Igaz az ellenfél a nagyon erős UTE volt. A csapat dicséretére legyen mondva, csak a harmadik mérkőzés hozott végleges döntést. Az első találkozót ugyanis mi nyertük, nem kis meglepetést okozva. Sajnos a másik két mérkőzésen igazolódott a papírforma.

1995. június 12.

Három kiválóságunk -Telek, Simon, Vanicsek (ő csak volt) perének harmadik fordulója zajlott ezen a napon.

A vádbeszéd és a védőbeszéd elmondása volt műsoron. Az ügyész felfüggesztett börtönbüntetést kért, lényegében bizonyítékok nélkül. Az ítélethirdetésre egy hét múlva kerül sor. Sajnos megint oda jutottunk, hogy nem kell fellapozni a történelemkönyveket azért, hogy üldöztetésünket konkrétumokkal bizonyíthassuk. Havasi Mihály egy elnökségi ülési döntés értelmében nem kísérte el a játékosokat: “Arról van szó, hogy pozitív irányban úgysem tudnánk befolyásolni a bíróságot, nem is akartuk. Manapság olyan a helyzet, hogy komoly indulatok szabadultak el a Ferencvárossal szemben. Nagyon sok ember szemében szálka a Fradi.”

1995. június 13.

A kapuskérdést megint feldobta a Sport. Állítólag megtudták, hogy a Csepel és az FTC már meg is egyezett. Hajdú Attila az Üllői útra költözik, pontosabban visszaköltözik, hisz a mi nevelésünk. A vételár állítólag 17,5 millió forint.

A lapban megszólaltatták Szeiler Józsefet. Kapusunk azt nyilatkozta, hogy ő bizony hajlandó felvenni a harcot bárkivel a Fradi egyes számú mezéért. Arra azonban nem hajlandó, hogy Magyarországon más csapatban védjen. Ha az egyesület nem tart igényt a szolgálataira, inkább külföldre megy. Ez azonban még fel sem vetődött, hisz a Fradiban az a szokás, hogy a bajnokság utolsó mérkőzése után tárgyalnak a játékosokkal. Aztán a hír, igaznak bizonyult.

Hajdú Attila az eseményt élete legboldogabb pillanatai közé sorolja.

“Anyám 6 évvel ezelőtt megjósolta: Fogsz te még a Fradiban védeni.”

Akkoriban nagyon a padlón volt, hisz szeretett nevelőegyesületét kellett elhagynia. Most mégis úgy értékeli, hogy ehhez a szerződéshez talán szükség volt az akkori búcsúra. Jó kezekben ( Kakas László, volt kapusunkéban ) volt, és nem érhette az a vád, hogy az apja miatt kap lehetőséget. Idősebb Hajdú -a 70-es évek Fradijának kiváló hálóőre-ugyanis akkor  edző volt a csapatnál. Most újra az edzője lett, de a helyzet nagyon megváltozott. A fiú már nem tehetség, hanem bizonyítottan kiváló kapus. Állítólag neves külföldi egyesületeket előztünk meg a megvételekor. Valószínűleg nagy szükség lesz a jó teljesítményére az őszi BEK mérkőzéseken. Hajdú Attila tulajdonképpen egy “versenyfutás” győztese, hiszen az egyesület egy másik kapussal is tárgyalt. Végh Zoltánnal aki az ETO focistája. A vesztes amikor látta, hogy nem ő a befutó, kígyót-békát kiabált a vezetőségünkre, mondván, hogy őt végig hitegették és éreztették vele, hogy a legnépszerűbb csapattal tárgyal, és hogy a feltételeket nem ő szabhatja. Havasi Mihály viszont azt mondja, túlzott igényei voltak a hálóőrnek, amiket nem tudnak és nem is akarnak teljesíteni. Személy szerint én örülök, hogy egy újabb saját nevelésű csapattaggal gyarapodtunk. A kapuson kívül is további erősítéseken dolgoznak a vezetők. Sok név felvetődött már, de megemlíteni a volt Hajdúk Split csatárt érdemes, aki próbajátékon van nálunk, és valószínűleg szerződtetjük. Dejan Milovanovicsnak hívják. A FIFA újra elkészítette a világranglistát, és azon holtversenyben az igencsak előkelő 49-50. helyen vagyunk.

1995. június 17.

Az újdonsült bajnokcsapat utolsó hazai mérkőzése, melyre mindhárman kimentünk.

FERENCVÁROS-Parmalat 2-3 (1-1)

Szeiler-Telek-Szekeres, Kuznyecov-Nagy Zs., Lipcsei, Simon, Czéh, Keller-Kopunovics, Neagoe.

Mivel, Lipcsei Péter Portóba távozik, tulajdonképpen az ö hazai búcsúmeccse is egyben, ez a “ráadásbajnoki”.

Lipcsei Péter

A kezdés előtt a búcsúzó sztárunkat köszöntötte mindenki. Az ünnepi kezdőrúgást a kisfia végezte el. A hivatalos kezdőrúgás után Lipcsei megköszönte a feléje áradó szeretetet, és egy pazar támadás végén 16 méterről mesterien nyesett a hálóba. Ekkor mindenki úgy érezte, a csapat komolyan veszi a ráadást. Sajnos nem így történt. Az elején még Kopunovics hagyott ki egy kihagyhatatlan helyzetet, de már a 10. percben egyenlítettek a Fehérváriak. Tulajdonképpen az első kapuralövésükből. Sajnos Szeiler igazolni látszott a vezetők döntését Hajdú kapussal kapcsolatban. Potya ízű volt a gól.

Czéh László

Ezután szép lassan teltek a percek, szinte eseménytelenül. Néhány kimaradt helyzet, de semmi rendkívüli. Czéh Lászlón kívül senki nem volt, aki rendesen összpontosított volna. Lipcsei Peti is eltűnt a mezőnyben, pedig azt lehetett volna gondolni, hogy most utoljára még megrázza magát, sajnos nem tette. Az ő gyengélkedése pedig döntően befolyásolta a csapat teljesítményét. A nyugalmat aztán a bíró unta meg leghamarabb! A Parmalat védőinek sorozatos szabálytalanságait sokáig nem torolta meg, aztán egy sima lökésért sárgát adott egyikőjüknek. (Talán eredményesebb lett volna a támadójátékunk, ha néha szabályos eszközökhöz nyúlnak a vendégek.) Egy percre rá a sárgát a bíró kiegyenlítette. Telek első hibájáért felmutatta a lapot. A közönség háborgott-joggal. Nem első eset, hogy alkalmatlan játékvezetőt kapunk.

A szünetben a melegítő játékosok között volt Albert is, aki hosszú sérülésből épült fel. Negyed óra elteltével Novák cserére szánta el magát. Miközben azon szörnyülködött a közönség, hogy döntetlennél Pálingot hozza be, gólt kaptunk. A szögletet a rövidnél befejelték. Két védő és a kapus között. A csere ennek ellenére Páling lett. Sajnos ő nem alkalmas arra, hogy fazont adjon egy csapatnak, habár nagyon hasznos robotoló. Pályára lépése után nem sokkal volt egy jó elfutása és beadása, amiből aztán nem lett semmi, mert Disztl ennél az esetnél is a helyén volt. Sokszor átéltük már, hogy az ellenfélnél van a jobb kapus. Most is. A félidő derekán Albert is beszállt, de az erő és a lendület még hiányzott a játékából. A 85. percben Szekeres nem túl erős lövését az eddig jól védő kapus a keze és lába között beszedte, így legalább egyenlítettünk. A vége előtt aztán ki “kellett ürítenünk a méregpoharat, hisz bekaptuk a harmadikat.

A bajnoki cím ünneplése és Lipcsei búcsújátéka elmaradt. A közönség a lefújás után Nyilasi Tibi nevét skandálta. Novák elkeseredetten nyilatkozta: A második félidőben nyújtott játékkal a játékosoknak kell elszámolniuk. azt kell mondanom, a csapatnak nincs önbecsülése. Ezzel a hozzáállással szégyent hoztak magukra, de főleg az egyesületünkre, melynek jelmondata: Erkölcs Erő Egyetértés. Egyiknek sem sikerült megfelelniük.

1995. június 19.

A törvénytelen üldöztetésünk harmadik felvonásához érkeztünk. Már a tárgyalás időpontja is felháborító, hiszen mindegyik alkalom egy-egy-fontos mérkőzés elöttre esett. Mára az ítélethirdetés maradt hátra. A bírónő, általános felháborodásra Simont 6 hónap, Telek Mancit és Vanicseket 4-4 hónap szabadságvesztésre ítélte, egy évre felfüggesztve.

Dr Busa János ügyvéd: Megalapozatlan az indoklás, mely szerint rendőr-angyalok és játékos-ördögök csaptak össze a kispesti stadionban. Bírói segédlettel nem lehet zöld utat adni a rendőri önkénynek. Ez a fajta indoklás, amely most elhangzott teljesen a rendőrök oldalára húz. Egyértelműen arról szól a dolog, hogy mentse és magyarázza a rendőrök tevékenységét. Az ítéletnek a legnagyobb veszélyei abban rejlenek, hogy precedenst teremt arra, hogy a rendőrök bármit megtehetnek büntetlenül. Egyszerűen érthetetlen, miért nem értékelte negatívan a bíróság a hamis tények alapján született rendőri jelentést. Sajnálatos módon az ítélet túl szubjektív, elkötelezte magát a megalapozatlan rendőri jelentések mellett.

A csapat többi tagja eközben lemezre énekelte, az új Fradi dalt. Első hallásra olyan a különbség a mostani, és a ZÖLD ZÁSZLÓK ZÖLD SASOK… között, mint az akkori tavaszi teljesítmény és a mostani között.

1995. Június 21.

A Magyar Kupa döntőjének visszavágója. FERENCVÁROS-Vác 4-3(1-3)

Szeiler-Telek-Kuznyecov, Szekeres-Páling, Lipcsei, Simon, Czéh, Keller-Kopunovics, Neagoe

Mivel nem volt alkalmam vidékre lejutni, hét közben lévén, így a Duna TV -n néztem a mérkőzést.

A csapat eléggé álmosan kezdett, valószínűleg a megnyugtató két gólos előnyünk miatt, melyet az első mérkőzésen szereztünk. Sajnos a dekoncentráltságunk hamar vezetéshez juttatta az ellenfelet. Az a legszomorúbb, hogy megint pontrúgás után kaptuk a gólt, pedig tudtuk előre, hogy ez a Vác erőssége. A balról beívelt labdát az ötösön szabadon fejelhették a kapuba. A védelem is és Szeiler is hibázott. Néhány perc múlva már kettő null volt oda. 18 méterről védhetetlen szabadrúgásból kaptuk a másodikat. Az előnyünk elfogyott, ráadásul a csapat is halvány teljesítményt mutatott. Némileg nagyobb sebességre kapcsolt a csapat és kialakított egy-két helyzetet. Hullámzó és egyre gyorsabb játék folyt a pályán. Sajnos a 30. percben már hárommal vezetett a Vác. Egy kis szögletet követően a 16-os sarkáról Vigh a kapu hosszú oldaléba nyeste a labdát. Ha nem mi kaptuk volna, azt mondanám csodálatos alakítás volt. Nem úgy Szeileré, aki megint bakizott, hisz ezen a szinten onnan, nem szabad gólt bekapni. Veszni látszott a mérkőzés. A kupa sorsában még most is biztos voltam, hisz csak egy gólt kell elérnünk és máris mienk a siker. Mint oly sokszor a tavasz folyamán, vesztett állásban megdobbant a Fradi-szív. Szinte a kapujukba préseltük a Váciakat, akkora nyomás volt rajtuk. Egy perc alatt megszereztük a kellő találatot. Kopunovics fejelt kapura 6-8 méterről. Koszta kapus már verve volt, hisz a labda már mögé került, de Nagy Tibor szintúgy. Ha már ott volt a gólvonalon, kivédte a fejest- de kézzel. Gyönyörű vetődése azonban nem hozott számukra megváltást, hisz őt kiállították, míg mi 11-est kaptunk. Lipcsei pedig begurította, annak ellenére, hogy egy kicsit földbe rúgott. A csapat Keller és Lisztest vezérletével tovább rohamozott, hisz a játék halogatása egyszer már megbosszulta magát ezen a forró délutánon. A 60. percben Lisztes labdájával Lipcsei ugrott ki a jobb oldalon. Miután mindenkit elfektetett, a kapus alatt belőtte a másodikat. Nagy volt az öröm a pályán, a nézőtéren és persze otthon is hisz a kupa egyik fülét már a kezünkben tudhattuk.

Néhány perc múlva Páling fejelt egy kapufát, majd kisvártatva újra Lipcsei percei következtek. Péter ezen a találkozón is nagyon ellentmondásosan játszott, hisz két szép alakítás közt eltűnt a mezőnyben.

A 72. percben távozó klasszisunk a 16-os vonalán egy csodaszép sarkalással hozta helyzetbe Kellert, akit 8 méterre a kaputól buktattak. A megítélt büntetőt megint Lipcsei értékesítette. Mesterhármas !!! A kupa elnyerésén túl ez is csodálatos dolog, hisz kedvencünk mégis méltóképpen búcsúzott az utolsó, téttel bíró mérkőzésen. Lezárva egy nagyon-nagy sikerszériát mely 5 éven át az ő meghatározó játékával született. Az elmúlt fél évtizedben 2 bajnoki címet, 4 kupagyőzelmet, valamint 2 Szuper-kupa győzelmet illetve hármat ünnepelhettünk, hisz az idén bajnokok is vagyunk és a kupa is a miénk, így szerintem a Szuper-kupa is minket illet.

A csapat most már örömfocit bemutatva a győzelmet is meg akarta szerezni. Ez sikerült is a teljesen padlóra került Váciakkal szemben.

A 75. percben Kuznyecov viharzott el a jobb szélen. Középre perdítését Koszta még kiütötte, de Keller lecsapott rá, és a léc alá, a kapuba vágta a győzelmet jelentő gólt. Kettős győzelemmel 6-3-as gólkülönbséggel nyertük meg idén a kupadöntőt. Keller nagyon rászolgált erre a találatra, hisz végig nagy szívvel és jól játszott. Igazi ferencvárosi csapatkapitányhoz méltóan. Ezután a játéktéren már semmi nem történt. Annál több a lelátón és előtte. A legvehemensebbek már tíz perccel a lefújás előtt átmásztak a kerítésen. Elkezdődött a huzavona, menni, visszamászni. A tavalyihoz képest annyi különbséggel, hogy rendőrök nélkül. Végül is balhé nélkül ért véget a találkozó. Igaz az utolsó percekben már szinte keretet adtak a nézők a pályának, azzal, hogy az alapvonalon és az oldalvonalon álltak. Volt aki nemes egyszerűséggel a kapufának támaszkodva nézte, hogyan passzolgatnak fiaink, mint annak idején Újpesten. Amikor Wagner bíró hármat fújt a sípjába, a fiatalok elözönlötték a pályát. Mez és gatya nem maradt a játékoson, de a hálókat is magukkal vitték, pedig ez nem a mi pályánk volt.

Megérdemelten nyertük meg a kupát, hisz volt egy vezéregyéniségünk Lipcsei személyében aki háromszor is eredményes tudott lenni, valamint jó néhány jó teljesítményt nyújtó játékosunk. A második félidőben pedig Lisztes csatasorba állításával a csapat vesztes állásból tudott fordítani, ami még a magyar labdarúgás mai helyzetében is nagyon-nagy teljesítmény. És ez nagy erkölcsi és lelki tartást, valamint jó erőnlétet követel.

A boldog ünneplés közepette, aztán Keller végre átvehette a kupát, hogy visszavihessük a szentélyünkbe az Üllői útra. A csapat egy olyan buszon tette meg az utat az Üllői útig, amit a Tibike meztelen busznak nevez.

Novák Dezső így értékelt: Nagyon boldog vagyok, hogy ebben az évben bajnoki és kupagyőzelemre vezényeltem a csapatot. A mai mérkőzés az egész éves teljesítményünk hű tükörképe. Az elején bekapott három gól arra utal, hogy nem koncentráltunk eléggé, de a vesztett állásból talpra tudtunk állni, és ez a csapatom erejét bizonyítja.

A jelen lévő MLSZ vezetők is nagyon pozitívan értékelték a mérkőzést: Az előzmények azt sejtették, hogy egy langyos 90 perc elé nézünk, hisz a Fradi már bajnok, így a Vác mindenképpen indulhat a KEK-ben. Ráadásul a Vác a hét végén még az osztályozó elkerüléséért játszik. Ehhez képest a kívülálló számára is rendkívül változatos, színvonalas és gól gazdag, igazi kupadöntőt élvezhettünk végig.

Albert és Lipcsei

1995. június 24.

Sajnos az adott szó nem mindenkinek szent manapság, így lemaradtam az utolsó fordulóról. Bár mint utóbb kiderült betegségem sem engedett volna Akasztóra.

FERENCVÁROS-Stadler FC 1-1(1-0)

Szeiler-Lipcsei-Kuznyecov, Szekeres, Páling, Albert, Simon, Czéh, Keller-Zavadszky, Kopunovics

Mint látható Lipcsei ezúttal söprögető a 3 sárgás Telek helyén. Ilyet még nem élt meg a 3 ezer lakosú Akasztó. Már kora délután ezrek zarándokoltak a stadion irányába a sártengerben. És mindenkin zöld-fehér díszmagyar pompázott. Bár a csapat már három hete bajnok és szerdán meg volt a kupa is, minden Franzstadti ide zarándokolt. Kivéve, akit lenyomott a betegség. Az ünnep fényét tovább emelte, hogy ifj. Albert Flórián a 200. mérkőzését játssza ma az első csapatban.

“Baj-nok csa-pat , Baj-nok csa-pat” skandálta a szépszámú (22 ezer nézőcsúcs) közönség a mérkőzés elején. A Fradi először játszott Akasztón, mindjárt bajnokként, a hazaiak viszont biztos bent maradóként. Így egy tét nélküli örömfocira volt kilátás. Hullámzó mezőnyjáték után a 20. percben Czéh bal oldali beadása után Zavadszky tovább csúsztatta a labdát, az ötös jobb sarkáról Páling lőtt, épp a felső lécet találta el. Három perc múlva Kopunovics a védők között tisztán vehette át a labdát, s rutinosan tíz méterről ki is lőtte a bal alsó sarkot. Az indítást a jókedvűen irányító Albert Flóriántól kapta, aki egyébként is nagyszerűen játszott.

Az 59. percben egy kiugró csatárt elengedtek a védők így gólt kaptunk.

Teltek a percek, jókedvű játék folyt a pályán. Helyzet itt, helyzet ott, de gól már nem született.

A 87. percben a játékvezető szabadrúgást ítélt, amit csak 27 perc múlva végeztek el!

Néhány (?) srác azt hitte vége a találkozónak, így uzsgyi letéptek mezt, nadrágot, hálót- mint rendesen, mostanában. A játékot folytatni nem lehetett, csak a kényszerszünet után. Simon Tibi könyörgött a hangosbemondón, hogy hadd játszanak még egy kicsit ebben a történelmi órában. Aztán kiürült a pálya és a nézőtér, hisz csak 2-3 ezren láthatták, hogy a FERENCVÁROS Stadler FC feliratú, fehér mezben játssza le a hátralévő perceket.

Nagyon sajnálom, hogy lemaradtam erről a buliról. Annak viszont örülök, hogy a csapat akkor is jól játszott, amikor “nem volt szükség rá”.

1995. június 26.

A Nemzeti Sport egy teljes oldalt szentelt Novák Dezsőnek. Ebből az interjúból válogattam.

- A sikerek ellenére, nem minden Fradista előtt népszerű!

- Hát ezt én is nehezen emésztem meg, tekintettel arra, hogy nem tegnap kerültem a FERENCVÁROSHOZ. Azt elfogadom, hogy nem mindig rukkoltunk ki közönségszórakoztató játékkal,de a kupameccsek jól sikerültek, s a Kispest és az UTE ellen kimondottan szép dolgokat mutattunk a pályán.

- Nyilasinál nagyobb eredményeket ért el, hisz itthon mindent megnyertek és a nemzetközi porondon is értek el olyan eredményeket, melyre az emberek felkapják a fejüket, mégis ő volt a népszerűbb.

- Talán az lehet az oka Nyilasi visszakövetelésének, hogy az ő játéka viszonylag friss élmény a nézőknek. Ráadásul, méltán népszerű sztárja volt az egyesületnek. Egy gólokat ontó, igazi klasszis. Én viszont “csak” egy hátvéd voltam, igaz egy világverő csapatban. Megjegyzem Tibi éppen akkor lett ezüst-cipős, amikor én edzettem őt.

- A csapat a kupadöntőn 0-3-ról fordított, ami nagyon ritka a mai labdarúgásban, de a bekapott gólok utalnak valamire…

- Először is szeretném leszögezni, hogy egyik kapusunkat sem küldjük el. Kétségkívül számos pontot vesztettünk el a hibáikból, de a védelem is hibáztatható. Ezért igazoltuk vissza Hajdú Attilát, mert most a BEK miatt gyors megoldásra volt szükségünk.

- A védelem néha lassúnak tűnt.

- Ezt el kell ismernem. Teleket kivéve az összes többi bekkünk a nemzetközi viszonylatban lassúnak mondható. Simont például ezért is vittem a középpályára előszűrőnek. Kellerrel együtt bizony már 30 évesek, így gyorsulni már nem fognak, viszont mindketten a csapat vezéregyéniségei. Hrutka az NB I legjobban fejelő embere, de Telek helyén használhatatlan. Nem úgy emberfogóban. Szekeres talán a legkiegyensúlyozottabb játékot nyújtotta az egész bajnokságban. Küzdeni tudása kiváló, és gólokat is tudott szerezni. Kuznyecov sokáig sérült volt, de nagyszerű kiegészítő ember. Ettől függetlenül ezt a sort erősítendő már meg is érkezett egy jugoszláv védőjátékos aki eléggé magas is és igen jó felépítésű.

- Hazai szakemberek szerint a középpályán nyerték meg a bajnokságot.

- Magyar viszonylatban valóban elmondhatjuk magunkról, hogy kiemelkedő tudású labdarúgókkal rendelkezünk, akik közül bármelyikük egymaga eldönthet egy adott mérkőzést. Csakhogy Albert alig játszott, Lisztes esetében a Bundesliga szerződés zavaró volt. Lipcseit pedig -mostmár elmondhatjuk- egész Nyugat-Európa figyelte. Egymást váltották a kérők, néha többen is ültek a lelátón. A további, irányításra alkalmas játékosok közül Kecskés alig tudott pályára lépni, Czéh viszont nagyon sokszor, nagyon sokat tett a csapatért. Ráadásul a legfontosabb pillanatokban. Kupamérkőzésen a Népstadionban, a Kispest ellen a kupavisszavágón, az első kupadöntőn, valamint a Debrecen ellen néhány hete. Sajnos ő Izraelbe távozott. Ebben a sorban jutott még szóhoz Páling aki nagy munkabírású, de az építkezéshez sajnos nincs vénája. Ennek ellenére az egyik leghasznosabb ember, hisz a terhet sokszor levette a sztárok válláról. Mivel a középpályáról többen távoznak leigazoltuk Nyilas Eleket a Vácból.

- Csatársor!

-Kopunovics sajnos egy idényt kihagyott, de aztán tavasszal fontos gólokat szerzett. Neagoe ősszel sokkal jobban játszott, a tavaszra egyre szürkébb lett. Nagy Zsolt hasznosan játszott és sokszor betalált, kár hogy sérülékeny, habár magához képest ebben sokat javult. Zavadszky és Christiansen is sokat volt sérült, így kevés lehetőséghez jutottak. A Dán fiú már el is köszönt tőlünk. A többiek, a légiósok is mind maradnak, de ennek ellenére egy gólerős jugoszláv fiút máris leigazoltunk.

- Elég lesz ez az állomány az ősz fő feladatára?

- Ha azt veszem, hogy a CSZKA Moszkvát kivertük, s a Portót is legyőztük itthon, a helyzet nem reménytelen. Tudjuk mekkora a tét, ugyanis ha az első akadályt sikerrel vennénk, a következő fordulóban már akkora pénzt kapna az egyesület, amelyből jövőre alaposan megerősödhetnénk. Bekerülhetnénk a játékospiaci körforgásba. Gyakorlatilag ez az egyetlen esély, hogy hosszú távon nemzetközi sikerekre is esélyes csapatunk legyen. Ha pedig ez nem sikerül, minden elsorvadhat, s marad az NB I, ami nem éppen a labdarúgás csúcsa.

- Hazai igazolásokra nem futja?

- Egészen elképesztő árakat találnak ki néhány egyesületnél. Sándor Tamásért például több tízmilliót kér a Debrecen, annyit pedig nem ér. Illés Béla pedig, aki átvehette volna Lipcsei szerepkörét az MTK-nál többet kapott. Ennyi pénzünk van, de tavaly is máshol voltak a nagy pénzek, mégis mi nyertünk meg mindent.

- Ön szerint miért titkolóznak a vételárak körül?

- Nos arról van szó, hogy nem csak tiszta pénzek kerülnek be a vásárlásba. Itt mossák tisztára azokat. Ehhez jön még az üzleti titok.

- Mennyit ér a Fradi mindent elsöprő elsősége a válogatott “tragédiája” tükrében?

- Én mindezek dacára azt mondom, sokat. Bármilyen mezőnyben legjobbnak lenni dicsőség az adott csapatra nézve. A válogatott az egy másik ügy , mint ahogy az is, hogy a kapitány hány futballistámat vette számításba a legjobb magyar csapatból. Még nagyon sok idő kell, hogy jó válogatottunk legyen. Klubszinten gyorsabb elmozdulás várható, ott ugyanis egy gazdasági háttér, egy esetleges kiugró nemzetközi szereplés megalapozhatja a jövőt. Most ezen fáradozunk.

1995. június 27.

A csapat megtartotta a bajnoki-kupagyőztes bankettet. Az egyesület történetében először a Margitsziget körül körözve, na nem futtában, hanem a Táncsics nevű hajón, terített asztalok mellett.

Táncsics

Elvileg bárki ott lehetett volna, ha a pénztárcája engedi. A csapaton és az FTC vezetőségén túl ott volt az MLSZ vezérkara, hogy átadja az érmeket, valamint, hogy kihirdesse azt, hogy törvényesen is mienk a Szuper-kupa. Mivel nem a mi hibánk, hogy nem lehet megrendezni -ellenfél híján. A szórakozásról zenészek gondoskodtak, valamint Mészöly Kálmán, aki olyan tettet hajtott végre, amit egy kapitány sem, ez idáig. Az 1948-ban, Sallai Mihály cigányprímás által megírt FRADI-INDULÓT adta elő- szólóban. A Nemzeti Sport, foci szakírói között ki vannak osztva az egyesületek. A mi összekötőnk Sinkovics Gábor. Itt jegyzem meg, hogy pontosan egy éve azt jósolta nekem, személyesen, hogy 10 ponttal fogja a FRADI nyerni a bajnokságot. Így utólag eléggé szakszerűnek tűnik a megállapítása, igaz csak 7 pont lett az előnyünk. Az eseményen sajnos nem lehettem ott, így az ö írására hagyatkoztam:

Akkor még mindenki a helyén ült, amikor a díszbeszédek elhangoztak, de a hangulat egyre fokozódott. Az érmek kiosztása közben, aztán, egyszer csak mindenki megmerevedett, hisz a győzök tiszteletére eljátszották a Himnuszt. Valamennyien meghatódottan hallgatták az “Isten álld meg a magyart !”. Amikor a “Hajrá Fradi, Hajrá Fradi, hajrá fiúk mert fő a győzelem !” zengett, az egész kompánia a vacsoráját fogyasztotta. A Táncsics közben meg csak cammogott-cammogott, körbe-körbe. A hajon azonban egyre nagyobb lett a forgalom, a nyakkendők meglazultak, és az enyhén zilált frizurák alatt az torkok dalolásra nyíltak. Ezért, ugye nem jár felfüggesztett…

“Ezt egy életen át kell játszani.” Állítólag még Novák Dezső is, ha csak egy pillanatra is de elmosolyodott. Az ünneplők a protokol szabályait lassan a Duna éjébe hagyták veszni. Akkor már hajnalodott és túl voltunk egy légitámadásszerű tűzijátékon, valamint egy Albert, páros éneklésen, ám a hangulat nem zuhant a folyóba a petárdákkal együtt. A fedélzetmester hajnal felé Lipcsei Péter volt és kezében a mikrofonnal, Pataki Attila dalát kezdte énekelni: “A kör középén állok”. Mindenki táncolt és vigadott. Aztán csönd lett. Már indult volna mindenki hazafelé, amikor Simon Tibor figyelmet kért (nem hangosan, csak egy intéssel) és elindított egy számot. :”Elmegyek, elmegyek, milyen úton indulok még nem tudom..” A fedélzeten egymás nyakába borulva állt a Portugáliába szerződött Lipcsei és a távozó Balogh Tamas. Így búcsúzott és ünnepelt az 1994-95-ös labdarúgó év legjobb magyar csapata.

A szemekben apró kis könnyekkel.

Gallov Rezső az Országos Testnevelési és Sporthivatal elnöke táviratban üdvözölte a társaságot, és további sikereket kívánt, elsősorban a nemzetközi porondon.

Az ünnep mellett sajnos arról is szót kell ejteni, hogy a csapat ereje fogyóban van. Lipcsei, Czéh, után lehet , hogy Albert is külföldre távozik. Ez nem is annyira a hazai találkozókon okoz majd gondot,- mivel az MTK-t kivéve az összes magyar csapatnál ez a tendencia,- hanem a BEK-ben. Szerencsére a vezetőség, élükön Havasival nem tétlenkedik és a lehetőségekhez képest, próbál új játékosokat az Üllői útra csábítani. Szinte naponta röppennek fel a különböző nevek. Van közöttük kacsa, de akad olyan is ami valószínűnek tűnik. Megnevesíteni azonban, okulva az év eleji eseményekből, csak akkor érdemes, ha a dolog realizálódik.

Megkaptam a centenáriumi mérkőzésre a belépőmet. Úgy néz ki mint egy telefonkártya. Azzal a különbséggel, hogy ezzel nem lehet telefonálni, viszont rajta van a nevem és az ülőhelyem száma 6. szektor, 18 sor, 24 hely. A belépőt a klubházban kellett átvennem.

- Nagy László -

Előző rész: 1995 május - Következő rész: 1995. július

Táncos Mihály

1905. február 7.-én született a T betűs csatársor jobbszélsője Tänzer néven.

1921 és 1927 között a szülővárosában, a Chinezul csapatában futballozott, hatszor nyert bajnoki címet. A Ferencvároshoz már román válogatottként (1923 és 1929 között tíz alkalommal szerepelt a román nemzeti csapatban, egy gólt szerzett és tagja volt az 1924-es olimpiai csapatnak.) érkezett.

Az első Fradista, ki Dél-Amerikában mutatkozott be a Ferencvárosban! Egy évtizeden át száguldozott a híres T-betűs csatársor jobb szélén. Az erdélyi származású kis termetű támadó nagyszerű beadásaiból a híres kortársak sok-sok gólt szereztek. A „Miki egér” - ez volt a beceneve - a Rómában nyert KK-val kapcsolatban „fontos szerepet” kapott: a vonaton hazáig ő vigyázott a legendás trófeára. A szurkolók, játékostársak nagyon szerették a jó humorú kedves kis futballistát, s bizony ő is nehéz szívvel távozott az Üllői útról.

1929 és 1939 között 442! alkalommal lépett pályára a Ferencvárosban. Háromszoros magyar bajnok (1931/32, 1933/34, 1937/38), kétszeres kupagyőztes (1932/33, 1934/35), az 1937. évi KK győztes csapat tagja. A magyar nemzeti tizenegyben 1930 és 1932 között 5 alkalommal lépett pályára, 1 gólt szerzett. 1939 és 1942 között a temesvári Ripensia játékos-edzője volt.

Feleki László Tanulmányfejek című írásából idézzük a következő részletet. 1935 szeptemberében így írt Táncosról:

Táncos Mihály, akit Misinek, Tituleseunak, Mikimauz-nak becéznek, most már a legöregebb játékosa a Ferencvárosnak. Gyermek összekötőjéhez, Kisshez képest egyenesen bácsi. Pedig nem-régen még csak a papájával mert Pestre jönni. A jómódú temesvári fiú pesti futballista szeretett volna lenni. Ott ültek együtt, apa és fia, az MLSZ-ben és tárgyaltak az egyesületekkel. A kis Tänzer Misi izgatottan krákogott, ha róla beszéltek, akkor még sovány is volt… Ahogy így ültek ott ketten, valaki elnevezte őket: „A vén bakancsos és fia, a huszár” …

Azóta sok víz lefolyt a Dunán és Táncos is sokszor lefutott a jobb szélen. Most már egy kis, úgynevezett súlytöbbletet is magára szedett. Így jár, akit dédelgetnek a vendéglőkben. Táncos vendéglőkben étkezik, a pincérek közt sok a Fradista — ez magyarázza a sok dupla adagot. Nálunk, akit szeretnek, annak aztán sokat kell ennie. Táncost meggömbölyítette a sok szeretet.

Táncos sohasem volt szélsebes sprinter, kénytelen volt valami mást kitalálni. Egy gyors bekket már csak azért sem igen tud mellszélességgel megverni, mert a mellszélességgel is bajok vannak. Éppen ezért kénytelen volt kiváló technikájú, okos, ravasz, minden hájjal megkent nagyszerű futballistává lenni. Azért őt is látjuk két-három méteres előnnyel futni a bekk előtt. Csak ezt az előnyt nem gyorsasággal szerzi, hanem valami mással. Egy fordulattal, egy trükkel. Az ő beadásai beadások, s nem szélsebes szélsőnek kétségbeesett megszabadulása a labdától. Kétlábas szélső. Lőni is szeret. Táncos egészen váratlanul szokta megszúrni a labdát, néha ballal, néha jobbal. A Táncos-lövés a civilizált ravaszság.

Egyik Kolozsvárról írt levelében így emlékezett:

Nagyon szerettem Takács II.-vel, Toldi Gézával játszani.Természetesen a többi szeretett bajtárssal is szép napokat éltünk át. Tíz és egy negyed évet töltöttem az Üllői úton. 1939. augusztus 15-én utaztam vissza Erdélybe, hiszen Temesvárról katonai behívót kaptam.

Mindig büszke voltam arra, hogy több mint 10 évig a Fradiban játszhattam, néha rosszul, többször jól — de mindig lelkesen a zöld-fehér színek képviseletében. Most már csak hűséges és kitartó öreg szurkoló vagyok és leszek az egyesületnek szívem utolsó dobbanásáig. Minden Fradistát üdvözlök és köszönöm, hogy emlékeznek rám. A klub örökös bajnoki plakettjét mélyen meghatódva, könnyezve nézegetem …

És élete végéig hű maradt Erdélyhez, de egyszer a nyolcvanas években az Üllői útra is ellátogatott. 85 éves korában pedig ezekkel a szép sorokkal köszöntötte az akkor 90. születésnapjához érkező FTC-t:

Drága Fradisa barátaim, szeretve szeretett Fradim! Nagyon szép születésnapot kívánok a zöld-fehér tábor minden tagjának, a legendás klub vezetőinek, sportolóinak. Életem legszebb korszakát az Üllői úton töltöttem. A sors ajándékának tartom, hogy ebben az immár kilencvenéves sportegyesületben mily sok felejthetetlen kilencven percem adatott meg. Drága franzstadti utódaim, ferencvárosi futballisták. Tegyetek meg mindent a zöld-fehér színek sikeréért, a Fradiért. Most vívjátok meg a győztes meccseket, arassatok emlékezetes diadalokat. Most győzzetek, míg ifjak vagytok! Ha majd életetekből távoznak a futballista évek, akkor legyen mire visszaemlékezni, mi szép, mi jó egy pályafutásba beleférhet. Ti pedig drága Fradi-szurkolók, olyan hangerővel buzdítsátok „dédunokáimat”, hogy az Kolozsvárig elhangozzék.

Az FTC örökös bajnoka 88 éves korában, 1993. szeptember 22-én Kolozsvárott hunyt el.

Nagy Béla írásainak felhasználásával

Évfordulók:

42 éve született Fonnyadt Zsolt
69 éve született Galambos Antal
105 éve született Táncos Mihály

Mérkőzéseink ezen a napon:

1926. Üllői út, vegyes FTC, MTK, NSC, Vasas - Wiener AC: 3-3, nemzetközi barátságos
1937. Millenáris, Budafok - Ferencváros: 1-4, NB1
1974. Adelaide, Ausztrália - Ferencváros: 1-2, nemzetközi barátságos
1982. Split, Hajduk Split - Ferencváros: 3-1, nemzetközi barátságos
1990. Untersiebenbrunn, Untersiebenbrun - Ferencváros: 2-3, nemzetközi barátságos
2000. Porec, FK Mornar - Ferencváros: 0-0, nemzetközi barátságos
2002. Larnaca, Ferencváros - Mladost Apatini: 1-1, nemzetközi barátságos
2002. Larnaca, Ferencváros - Sinnik: 1-1, nemzetközi barátságos
2004. Üllői út, Ferencváros - Hajduk Kula: 4-0, nemzetközi barátságos
2005. Népliget, Ferencváros - Nagyszalonta: 1-0, nemzetközi barátságos

Összesen: 10 mérkőzés, 5 győzelem, 4 döntetlen, 1 vereség, 20 - 12 gólkülönbség

Ezen a napon játszott először a csapatunkban:

2005. Horváth Dávid
2002. Huszti Szabolcs
2002. Kapic, Adem
2005. Lajer Gábor
2002. Szili Attila
2002. Vukmir, Dragan

Ezen a napon játszotta egyetlen mérkőzését a csapatunkban:

2002. Andracic, Mario
2004. Czvitkovics Péter
2004. Savic, Miroslav

Ezen a napon ült először az FTC kispadján:

2002. Garami József

Izgalmasak voltak szétválasztva a bajnoki és a nemzetközi mérkőzések, jókat csemegéztünk a gólszerzők rangsorából, kiemeltük Sárosi doktor „földönkívüli” góltermését, és nagyon érdekes diskurzus alakult ki az olvasók között a vegyes mérkőzéseken pályára lépők listájának kapcsán.

Ma végleg eljött az „igazság órája”. 918 labdarúgó lépett hivatalos mérkőzésen pályára zöld-fehér mezben, 1901. március 24. óta (2009.12.31.-ig). A háromfős különbséget természetesen a vegyes mérkőzések illetve azok a játékosok okozzák, akik szerződtetett és korábban vagy későbben kölcsönjátékosaink is voltak, és mivel a kedves olvasók is megosztottak voltak abban, hogy be kell-e számolni vagy sem (megjegyzem Nagy Béla számolt a vegyes mérkőzésekkel), ezért ismét két listát közlünk, valamint minden játékos adatlapjánál külön feltüntettük a vegyes mérkőzések számát is. Ahogy a góllövőknél már írtuk, ezek a mérkőzések alapjaiban nem változtatják meg a rangsort.

Ha most feltennénk a kérdést, hogy vajon 2010. december 31.-én vajon milyen névvel fog kezdődni a „Kik játszották a legtöbb mérkőzést?” c. ranglista, nem tudnék rá felelni annak ellenére, hogy mindössze két név kerülne a képzeletbeli kalapba. Sárosi György doktoré és Lipcsei Petié. Több mint hatvan év választja el őket, de egy valami összeköti őket az idő ismeretlen örvényébe, az pedig a Fradizmus. Így, a magyar helyesírás szabályait figyelmen kívül hagyva, nagybetűvel. Mert másképpen hogyan is beszélhetnénk róluk, akik pályafutásuk alatt 641 (a ‘47-es mexikói túráról hiányzik három mérkőzés jegyzőkönyve, így 1-2-3 mérkőzéssel akár növekedhet is Sárosi dr. mérkőzésszáma) és 625 (azóta újabb kettőt lejátszva, 627-nél jár Péter) mérkőzést játszottak le zöld-fehér mezben?

A különbség 16 (vegyes mérkőzésekkel 18) mérkőzés. Azt tudjuk, hogy Lipcsei Peti álma, hogy megdöntse Sárosi György rekordját és valószínűleg örökre kibérelje a legtöbb mérkőzést a Fradiba játszó rangot. Mert az szinte lehetetlen, hogy egyhamar lesz olyan játékos, aki egyáltalán meg tudja közeli a listán elől állókat. Dragóner Attila még jelentősen javíthat a helyezésén, de az első húszhoz több mint száz mérkőzése még neki is hiányzik.

Most természetesen nem akarok „számháborúba” belemenni, a tavaszi szezon úgyis eldönti, hogy Peti meg tudja-e dönteni a rekordot, de szerintem ennek olyan túl nagy jelentősége azért nincs. Mert fontos a mérkőzések száma, de nem minden. Egy játékos nem csak attól lesz Fradi ikon, hogy hány mérkőzésen lépett pályára, hanem attól is, hogy milyen értéket képvisel, hogy teljesítményével mennyit tett a Ferencváros sikereiért, hogy személyes varázsa mennyire hatotta át a Fradi szurkolók lelkét, hogy mennyi személyes, vagy történelmi emlék fűződik a nevéhez.

Számunkra a Ferencváros a világ legnagyobb klubja, számunkra a zöld-fehér a legszebb szín és a Fradi induló a nemzeti himnusz után második a szívünkben. Azt, hogy ezt érezzük, hogy a Fradizmusunk áthatja mindennapjainkat, elsősorban azoknak tartozunk köszönettel, akik az alábbiak közölt listákon (a vegyes mérkőzéseket is tartalmazó lista innen is érhető) szerepelnek.

Mindörökké Ferencváros!

- lalolib -