FTC 22

feher_ildiko-ftc22

Szeretné Szűcs Lajost igazán megismerni?
Ha igen, akkor szívből ajánlom ezt a könyvet, hiszen ebben nem csak a szakmai múltját és jelenét olvashatják el, hanem megtudhatják milyen férj és apa ő, mik a szokásai egy meccs előtt és egy meccs után, sőt azt is, hogy például gyerekkorában utált fogat mosni, ma pedig, már naponta ötször is képes rá, ha úgy hozza az élet.
Aztán, gondolták volna, hogy Lajos imád autózni, és vezetve ismétli át magában a meccsek helyzeteit? Ha nem, de kíváncsiak erre, akkor az egyik fejezetet elolvasva jöjjenek el velünk egy közös útra!
Ha pedig, nem szeretnék megismerni őt, de szeretik a focit, vagy éppen futballistának nevelik gyermeküket, akkor is ajánlom tanulságos olvasmányként ezt a könyvet, hiszen egy olyan példa tárul majd ezáltal az Önök szeme elé, akitől csak tanulni lehet. Egy fiatal élete, aki kemény harcok és küzdelmek árán végigment a szamárlétrán, és most már elmondhatja magáról, hogy Magyarország legnépszerűbb futballkapusának számít.

Fehér Ildikó

Szerző: Fehér Ildikó
Kiadta: Blanc Média Kft – 2003

ITT és MOST VÁRJUK A HOZZÁSZÓLÁST!

Email cím (nem tesszük közzé) A kötelezően kitöltendő mezőket * karakterrel jelöljük

*

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>

Az oldal támogatói:
OLDALAK
FTC – Siófok
HŐSKOR 1901-1926
PROFIZMUS 1927-1945
Pethő Zoltán adománya
Felújított emlékezés
NB 1945-1958
NB 1958-1974
Albert album 1941-2011
NB 1975-1986
KÖZELMÚLTUNK 1986-
INFORMÁCIÓK
    E-mail címünk: info@tempofradi.hu
HOST Szolgáltatónk
FOTELSZURKOLÓ
EDZŐINK
MAGYAR VÁLOGATOTT
KATEGÓRIÁK
<label for="taxonomy_dropdown_widget_dropdown_3">CÍMKÉK</label>
Stadion történet
Tempó Fradi!
ARCHÍVUM
NAPTÁR KERESŐ
május 2012
H K S C P S V
« ápr    
 123456
78910111213
14151617181920
21222324252627
28293031