Puha vagy Jenő!

A „pályatárs” jogán

1952 nyarát írtuk, s egy finnországi kisvárosban sorsdöntő mérkőzést játszott Romániával a magyar válogatott. Ha győz, továbbjut, ha nem, búcsúzik Helsinkitől, az olimpiától.

És én azon a nappalian fehér turkui estén szerettem meg igazán Dalnoki Jenő játékát. Kemény volt, férfias, erős és határozott: áttörhetetlen fal az ellenfél csatárai számára. És végül is mi győztünk!

Azóta több mint három évtized szaladt el felettünk, de a rokonszenv bennem harminc év viharaiban is változatlan maradt, sőt, az utóbbi években igaz barátsággá ötvöződött.

Ha most megkérdezik tőlem, miért zártam ennyire a szívembe Jenőt, könnyű a válasz. Mert megmaradt keménynek, férfiasnak, határozottnak. Soha nem tagadta meg önmagát, érzéseit, s ha néha nyersnek tűnt is szókimondása, mindig a labdarúgásért szólt, s nem önmagáért. Ezért örültem, hogy elfogadta a hívó szót, s három esztendőt vele dolgozhattam a szövetségben.

Ez a könyv, amelyet most kézbe vesz az olvasó, egy nagyszerű „szentemberről” rajzol példamutató képet.

Nemcsak sikerekben gazdag labdarúgóról, hanem egy olyan nevelőről, edzőről is, akinek iskolájából edzett, erős fiatalok kerültek ki. Hogy azután egyik-másik közülük mégsem igazán jó tanítvány, csak azért történhetett meg, mert elfordultak Jenőtől. Jobban hittek a „dolce vitában” csábító szép szavaknak.

Akik viszont tanácsait követték, nem buktak, nem bukhattak el. Számára az értelmes élet forrása a kemény munka, ezzel a jelszóval indult saját pályafutása, s ez maradt ars poeticája, amely — túl az ötvenen — mindmáig élteti. Apropó, ötven. .. Szerettük volna méltó módon megünnepelni ezt a fél évszázadot, amiből legalább negyven esztendőt a pályán töltött el Jenő.

A bajnoki aranyak, az edzői babérok mellé oda kívánkozott egy cím, a kimagasló eredményt elért mesterek diplomája!

Sajnos, a bürokrácia útvesztőiben ez a szépnek ígérkező ünnepség 1982-ben elmaradt.

Fájt ez mindannyiunknak, akik tudjuk, mit tett barátunk a magyar labdarúgásért. Csak az vigasztal, hogy Dalnoki Jenő esetében nem a cím számít. Hivatalos papír, diploma nélkül is örökös mesteredző marad…

Szepesi György

Szerző: Pongrácz György
Kiadó: Népszava – 1984