1971/72

Lakat Károly dr.: ITÁLIAI JEGYZETEK 3.


Kottajáték és egyebek

Most legyünk formabontók! Miután tudtam, hogy külföldön, így Olaszországban is, nincs hétközi edzőmérkőzés (nálunk is idejét múlta már!), most a csütörtöki kétkapuzásról essék néhány szó. A 15 percig tartó bemelegítés után került sorra, a melegítés gyakorlatanyaga azonos volt a szerdaival. Elfelejtettem mondani: ezen a napon együtt dolgozott a két csapat, tehát a tartalékok is!

Tovább olvasom

Lakat Károly dr.: ITÁLIAI JEGYZETEK 2.

 

A „Mágus” a pályán

És másnap a „Mago” betartotta ígéretét — sajnos az időjárás is „hű volt önmagához”, most csak ömlött. Olyan idő volt, hogy még én is gondolkodtam volna a szabadtéri edzés megtartásán! (Akik ismernek, tudják, mit jelent ez!)

Minden a szokásos módon történt.

Tovább olvasom

Lakat Károly dr.: ITÁLIAI JEGYZETEK 1.

Minden út Rómába vezet

Mint ígértem volt, most már Rómából jelentkezem, tehát: Saluto i miéi cari lettori dall’ Itália. Vagyis, üdvözlöm kedves magyar olvasóimat Itáliából. „Kis” gonoszsággal kérdezhetné valaki: az rendjén van, hogy vannak olvasók, de hol az író?

Ehhez először is tudni kell, hogyan kerültem én egyáltalán Itáliába?

Tovább olvasom

History of EUROPAN FAIRS CUP Competition (VVK)

Tovább olvasom

FTC versenyeredményei 1964-1978

Tovább olvasom

Búcsúmérkőzések, jutalomjátékok

Schlosser Imre, Hungler II. János, Toldi Géza, dr. Fenyvesi Máté, Mátrai Sándor, Lázár Gyula
Tovább olvasom

A Fradi dicső kupamúltja – 1964-1972

Magyar Kupa

Magyar Kupa

Ebben az időszakban háromszor nyert bajnoki címet a Ferencváros (1964, 1967, 1968), megnyerte a VVK-t (1964/65), majd döntőt játszott ugyanebben a kupasorozatban (1967/68) illetve az UEFA kupában is eljutott az elődöntőig (1971/72). Nézzük, hogy mi történt a Magyar Népköztársaság Kupában zöld-fehér szemszögből! Tovább olvasom

Muzeális lapszemle: MK Döntő, 1972.VII.13. Ferencváros – Tatabánya 2:1

Tizennégy évet kellett várnunk a következő kupagyőzelemre. Ha a 110 éves múltunkat vesszük alapul, talán nem is volt olyan hosszú a várakozás, főleg ha figyelembe vesszük, hogy a hatvanas években komoly hazai és nemzetközi sikereket ért el a klub.

Apám szerint láttam a mérkőzést, de én őszintén nem emlékszem rá. Meg is kérdeztem tőle, hogy ezt vajon honnan tudja. – Abban az évben vettük a Munkácsy tévénket, és mivel közvetítették a meccset, nem volt kibúvó, az egész családnak ott kellett ülnie és szurkolni a csapatnak. Tovább olvasom

Ilyen volt az NB I

Tovább olvasom

1972.VII.9. Rába ETO – Ferencváros 1:1

Tovább olvasom

1972.VII.5. Csepel – Ferencváros 1:1

Tovább olvasom

1972.VII.2. Ferencváros – Vasas 2:5

Tovább olvasom

1972.VI.28. Sestao Bilbao – Ferencváros 1:2

Tovább olvasom

1972.VI.25. Videoton – Ferencváros 4:3

Tovább olvasom

1972.VI.17. EB, Belgium – Magyarország 2:1

Tovább olvasom

1972.VI.14. EB, Szovjetunió – Magyarország 1:0

Tovább olvasom

1972.VI.7. Ferencváros – Bp. Honvéd 4:2

Tovább olvasom

1972.VI.4. Tatabánya – Ferencváros 0:0

Tovább olvasom

A szerénység és az akarat – Vépi Péter

Életének első bajnoki labdarúgó mérkőzését 12. születésnapján játszotta. Ki tudná megmondani, hogy miért maradt meg benne oly élességgel az a nap? Talán mert a két időpont oly szerencsésen egybeesett? Vagy a sportszerűség jegye volt ez? Vépi Peti életre szóló eljegyzése a labdarúgással?

Állunk a titkok kapujában, s nem tudtunk megválaszolni semmit.

Az ember sokszor van így: áll a titkok kapujában, s nem tud válaszolni semmit.

Vépi Péter különben is csukott könyv a labdarúgó szurkolók előtt. Eddig nem történt vele semmi olyan, amire a szurkolóknak oda kellett volna figyelniük. Nem nőtt soha a mezőny fölé, nem szerelt látványosan, nem trükközött. A szurkolók legfeljebb fölszisszentek egy-egy szerelését látván. Mert Vépi Péternek azért mégis akad egy „különös ismertetőjele”: a keménység! Más nem is nagyon tűnt föl nála. Gyorsaságát természetesnek vették, akárcsak azt, hogy a szélsők nem igen boldogulnak a ferencvárosi védővel. De ezt leginkább keménységének, vagy még inkább a csatárok gyávaságának tudták be.

Tovább olvasom

1972.V.31. Ferencváros – SBTC 0:0

Tovább olvasom

1972.V.28. Pécsi Dózsa – Ferencváros 3:1

Tovább olvasom

1972.V.25. VB selejtező, Svédország – Magyarország 0:0

Tovább olvasom

1972.V.17. EB selejtező, Magyarország – Románia 2:1

Tovább olvasom

1972.V.14. EB selejtező, Románia – Magyarország 2:2

Tovább olvasom

1972.V.6. VB selejtező, Magyarország – Málta 3:0

Tovább olvasom

1972.IV.29. EB selejtező, Magyarország – Románia 1:1

Bálint fejeli el a labdát Dembrowski elől

Tovább olvasom

1972.IV.23. Ferencváros – Egyetértés 3:1

Tovább olvasom

Az oldal támogatói:

OLDALAK

FTC – Siófok

HŐSKOR 1901-1926

PROFIZMUS 1927-1945

Pethő Zoltán adománya

Felújított emlékezés

NB 1945-1958

NB 1958-1974

Albert album 1941-2011

NB 1975-1986

KÖZELMÚLTUNK 1986-

INFORMÁCIÓK

    E-mail címünk: info@tempofradi.hu

HOST Szolgáltatónk

FOTELSZURKOLÓ

EDZŐINK

MAGYAR VÁLOGATOTT

KATEGÓRIÁK

<label for="taxonomy_dropdown_widget_dropdown_3">CÍMKÉK</label>

Stadion történet

Tempó Fradi!

ARCHÍVUM

NAPTÁR KERESŐ

május 2012
H K S C P S V
« ápr    
 123456
78910111213
14151617181920
21222324252627
28293031