Még szinte el sem kezdtem az 1991 őszi beszámoló írását, már azon járt az agyam, hogy vajon mivel is fogom indítani az 1992 tavaszi nagy menetelést.

Először önkéntelenül egy kínai nagy menetelés jutott az eszembe, de mivel annak semmilyen sportvonzata nem volt (legfeljebb a közel 10 ezer km-es gyaloglás), ráadásul a földrajzi és a politikai távolság is túl nagynak számít, így lehettem erről a kissé erőltetett hasonlatról. Utána egy kedvenc játékom jutott eszembe, mely arról szokott szólni, hogy beleülök H.G.Wells időgépébe és egy képzeletbeli utazásra indulok a történelem évszázadaiban. De mivel ezek az „utazások” főleg az ókori Egyiptom és a Római Birodalom időszakába szoktak vezetni, és semmivel sem köthetők 1992 tavaszához, így erről is hamar letettem. Ráadásul teljesen fölösleges is lenne egy időgépbe ülnöm, hiszen 1992 tavaszának minden pillanatát együtt éltem át a csapattal és azon több százezer Fradi szurkolóval, akiknek egy olyan „csodában” volt részük, melyre már 10 éve vártunk. Tovább olvasom →

1991 nyara forrón köszöntött ránk. Bajnoki szünet lévén a szurkolók vízpartra vagy a hűvösnek vélt szobákba menekültek. Megpróbáltuk legyőzni a hőséget és a Balatoni nyár nyüzsgő kavalkádjában szerettük volna teljesen kikapcsolni az agyunkat és nem gondolni arra, hogy a “szomszédunkban” kitört a háború, hogy 1991 nyarán éppen Vukovár ostromára készültek a szerb szabad milíciák. A rendszerváltás bizsergető fuvallata is messzire szállt és váratlanul csak azon kaptuk magukat, hogy egy puskaporos hordó tetején ülünk és amiről szüleink negyvenhat éve azt gondolták, hogy még egyszer nem fordulhat elő, az egyszer csak belátható közelségbe került. Ezt leginkább a déli határszélén élték meg a legkritikusabban, hiszen a csendes nyári éjszakába sűrűn rondítottak be a tüzérségi lövedékek morajlása. Tovább olvasom →