A történet közel harminc éves. Azért mesélem el, mert ez sokkal szalonképesebb annál, mint azok a mondatok melyeket a szurkolók mormoltak a Szentélyből kivonulóan a vasárnap mérkőzés lefújása után. Két falusi település „rangadóján”, mely mindig baráti ölelkezéssel kezdődött, majd kocsmai verekedéssel zárult az esti bálon, 0:0-s döntetlennel végződött. A lefújás után Pista bácsi a korlátnak támaszkodva hetykén odaszólt a bírónak: „minek fújta le a meccset amikor még nem is láttunk gólt?” A „bíróspori” felnézett és először durvábban akart válaszolni, hiszen Pista bácsi az egész meccsen szemüveget akart az orrára biggyeszteni, de mikor észrevette az öreg nagyfröccsös, pirospozsgás orrát, inkább békülékenyebbre fogta a mondókáját. „Nem tudom mit szólt volna a kedves felesége, ha néhány napig nem megy haza, mert itt bizony gól még akkor sem született volna, ha kapusok nélkül játszották volna le a meccset.” Nem várta meg az öreg válaszát, gyorsan az öltözőbe sietett, igaz Pista bácsi már nem is neki mondta, inkább saját magának mormolta el: „Annak inkább én örültem volna.” Arcára kaján mosoly húzódott és szép lassan elindult a kocsma irányába. Tovább olvasom →

Még nem fordult elő a fotelszurkoló két éves történetében, hogy már a mérkőzés előtt belekezdjek a mondókámba. Bár számtalan esetben előfordult, hogy közvetlen a mérkőzés után nem volt valami szívet melengető érzés leülni a számítógép elé és megírni azokat a gondolatokat, érzéseket melyek néhány perccel előtte még szét akarták szakítani a lelkem. A hazai mérkőzéseknél valamivel könnyebb volt a helyzet, hiszen a hazaútig volt idő átgondolni, de akkor is azokat az érzéseket próbáltam papírra vetni, melyek a közvetlenül a találkozó alatt értek. Az ettől való eltérés okai a hét történéseinek tükrében mindenkinek érthető. Néhány nap eltelt már és a médiákban a legvadabb dolgok is napvilágra kerültek és sokan szinte már sportot űztek abból, hogy magyarázatot adjanak a történésekre. Tovább olvasom →

Az élet minden területére érvényes, hogy egy feladat elvégzésére csak úgy lehet maximális koncentrálni, ha közben az agyunk nem másra gondol. Ha minden rendben van körülöttünk, ha a lelki egyensúlyunk nem ingadozik, mint az inga, és ha tudjuk azt, hogy amiért megdolgozunk, azért a fizetést is megkapjuk időben. Nem szükséges sokat magyarázkodnom, hogy vajon miért is ezzel kezdtem a mai fotelszurkolós jegyzetemet.

Ha annyit mondunk, hogy nincs minden rendben a Fradi körül, akkor finoman fogalmazunk. De mivel Fradisták vagyunk, számunkra a remény hal meg utoljára. Tovább olvasom →

Most legszívesebben felrúgnék minden etikai normát és egy olyan többszavas káromkodással vezetném le az indulataimat, hogy azt még évek múlva is bánnám.

Egyrészt mert ritkán szoktam így levezetni a dühömet, másrészt honlapunk szigorú szabályai miatt, egyből fennakadna a rostán. Ezeken túl azért is cenzúráztam önmagam, mert tudom, a harag és a düh nagyon rossz tanácsadó. Ráadásul a közel két órás autós hazaúton le is higgadtam annyira, hogy a dühömet, amit az előbb még egy válogatott káromkodással akartam levezetni, egyszerűen felváltotta az elszalasztott lehetőség miatt keserűség. Tovább olvasom →

Amikor 2009. augusztus 1.-én, Solymosi játékvezető hármat sípolt, több ezer Fradista társammal együtt éreztem úgy, hogy a hároméves jogtalan száműzetésünk után, visszatértünk és megtisztulva vágunk neki új életünk első szezonjának. Akkor még volt hit, remény és szeretet, akkor még magunk előtt láttuk az erkölcs, erő és egyetértés mítoszát. Akkor még volt előttünk jövőkép, mert hittük az új tulajdonos minden mondatát, mert volt bennünk erő, hogy elfeledjük a bennünket ért jogtalanságokat és úgy gondoltuk, most lesz köztünk egyetértés is, és „megjártuk a poklot, és magunkkal is hoztuk” jelmondatot kiplakátozva, újra a legszebb fényeiben fog ragyogni szeretett csapatunk. Tovább olvasom →

Amikor reggel a postára mentem, szándékosan elkerültem a sétálóutcánkat, mert nem akartam az ott ácsorgó és jó pénzért jóslásokba bocsátkozó kuruzsló asszonyságba botlani. Éppen elég volt ébresztőnek az a hír, hogy ma péntek van és tizenharmadika, ráadásul a tv közvetítések áldásos tevékenysége folytán, még bajnoki forduló is. Ha ehhez hozzávesszük a zárt kaput, Dragó és Wolfe eltiltását, valamint a klubnál kialakult „fej nélküli” állapotot, talán senki sem csodálkozik azon, hogy nem akartam péntek 13.-án a fotelomba ülni és meccset nézni. Tovább olvasom →