Feljegyzések a fotelból – Csúcsbeállítás, negatív előjellel
1952+1985+2012=13. Mielőtt még bárki azonnal visszazavarna az általános iskola első osztályába, szomorúan kell közölnöm, hogy a fenti egyenleg nem a számolási képességemet prezentálja és nem is a legújabb matematikai felfedés eredménye, hanem a Ferencvárosi labdarúgás bajnoki szereplésének negatív eredményét mutatja. Eddig összesen három alkalommal fordult elő az a „szörnyűség”, hogy egy bajnoki szezonban 13 vereséget mérjenek ránk. Az 1952-es szereplésünket még fel is tudom menteni, hiszen az akkori rendszer mindent elkövetett annak érdekében, hogy eltörölje a Ferencvárost a Föld színéről. Az 1984/85-ös majdnem kiesésünkről eddig azt gondoltam, hogy annál mélyebbre már soha nem fog kerülni a Ferencváros. Tévedtem, mert a 2011/12-es szezonban sikerült, sőt ha az utolsó fordulóban Pakson egy újabb zakó kerül a statisztikába, akkor már egyedül fog ülni a negatív trónuson az idei bajnoki idény. Ez meg mindent elmond arról, amit most érzek a Siófok elleni vereség után. Tovább olvasom
Feljegyzések a fotelból – „Eltiltások, sérülések és egyéb okok”
Elég rossz előjelekkel készültem a derbire. Péntek egy elátkozott nap volt, tele olyan eseménnyel melyek eléggé magasra tornászták az ingerküszöbömet. Ne tessék semmi rosszra gondolni, főleg nem Détári Lajos szerződéshosszabbítására, mert annak a bejelentése nem járt semmilyen romboló hatással. Egy hónapja még örültem volna neki, ma tudomásul veszem. A gondot apró kis előre be ne tervezett „rosszaságok” okozták, melyeken egy szürke hétköznap közönyösen túllépek, de egy nappal a derbi előtt elég nehezen viseltem. A csúcspontot az ebéd jelentette, nővérem vendégeként (aki mellesleg csodálatosan, igazi „hasnövelő” módon főz). Ahogy lehuppantam a székre, szemem olyant látott, mely után először ledermedtem, majd tágra nyíltak a pupilláim, és mint aki nem jól látja a vele szemben ülő alakot, tétován, motyogó hangon csak ennyit tudtam kibökni: „Ez meg micsoda?” – mutattam a velem szemben ülő unokaöcsémre, aki szégyenszemre lila-fehér pólóban várta a mama főztjét. Ráadásul egy fogászati beavatkozás után volt, így elég bágyadtan és értetlenül nézett rám, mint akinek halvány sejtelme sincs arról, hogy vajon a vele szemben ülő „öreg” miért is akadt ki a csodaszép pólója láttán. Tovább olvasom
Feljegyzések a fotelból – Egy idős Fradista könnyei
Amikor a hármas bírói sípszó véget vetett a szombat esti szenvedésnek csak meredten néztem magam elé. Már álltunk a lelátón és talán kiabáltunk is nem éppen szalonképes jelzőket az öltözőbe bandukoló játékososok felé, de a fejemben Ady Endre Finita című versének néhány mondata kalapált. Ott, abban a pillanatban tényleg úgy éreztem, hogy “vége van, a függöny legördült” ahol egy komisz darabot játszottak mely végleg megbukott. Én is egy komisz poétának éreztem magam, ki „lángra gyúl, remél, szeret”, és akit rútul becsaptak, és akitől az sem kérdezték meg, hogy „kell ennél hálásabb szerep”? A lépcsőn már némán lépkedtünk lefele a kijárat felé. A mondatok még mindig ott dübörögtek az fejembe, párosulva azzal a borzalommal, amit ma játék címszó alatt le akartak nyomni a torkunkon. Gyorsabban értem le a többieknél, ezért a kijárat előtt megálltam. Nem akartam felnézni, nem akartam a mellettem elhaladó szurkolótársakra kínosan mosolyogni. Szégyelltem magam. Tovább olvasom
Feljegyzések a fotelból – Esélyünk sem volt
Reggel a kávéivás közben bekapcsoltam a tévét. Nem az éppen aktuális politika vircsaftra voltam kíváncsi, helyette inkább a NatGeo csatornára kapcsoltam, ahol egy érdekes dokumentumfilmet adtak az emberi génkutatás legújabb vívmányáról, az úgynevezett „harcos gén” meglétéről. Tudósok rátaláltak arra a génre, mely az egyik emberi tulajdonságunkért „felel”, mely meghatározza a kritikus helyzetekben a viselkedésünket és mely eldönti, hogy mennyire vagyunk harcosak, hogy az indulatainkat mennyire tudjuk kordában tartani. Rájöttek arra is, hogy ez a „harcos” gén (a tudósok nevezték így el) nem minden emberben található meg, és tulajdonképpen ezért is viselkedünk másképpen a „rázós” helyzetekben. Természetesen a gén megléte nem jelenti azt, hogy aki rendelkezik vele, abból eleve indulatos vagy éppen jó feszültségmegoldó ember válik, de annyit már bebizonyítottak, hogy akik rendelkeznek vele, azok sokkal harcosabban viszonyulnak a környezetükhöz. Tovább olvasom
Feljegyzések a fotelból – Egyfélidős győzelem
A Kecskemét elleni mérkőzések mindig különleges érzéseket váltanak ki bennem. Bács-Kiskun megyei lakosként az átkos rendszerben mindig irigykedtünk a többi megyére, hogy bezzeg nekik van NB I-es csapatuk, nekünk meg több száz kilométert kell utaznunk azért, ha látni akarjuk a legfelsőbb osztály valamelyik csapatát. A Fradi természetesen mást jelentett már akkor is, de egyfajta lokálpatrióta érzés még akkor is csörgedezett bennem, ha túlságosan nem lelkesedtünk a Kecskemét név hallatán. Ezért nem az ott lakó „hirös” emberek tehettek, egyszerűen az átkos rendszer politikája miatt városunk mindig az utolsó helyen „kullogott” ha fejlesztésről volt szó (Kalocsa, mint érseki székhely nem volt a kommunista hatalom szíve csücske). Amikor 2006-ban a jogtalan kizárásunk után egy csoportban kerültünk azzal a Kecskeméttel mely az ottlétünk során többször is megalázta a Ferencvárost, tovább bonyolódott a helyzet. Tovább olvasom
Feljegyzések a fotelból – Érzelmes döntetlen
Nem könnyű a tegnapi napról érzelemmentesen mesélni. Ha most egy hollywoodi producer lennék, minden bizonnyal újraforgatnám Natalie Portman főszereplésével az „Érzelmek viharában” című filmet, hiszen a Győr elleni mérkőzés lefújásának pillanatáig annyi könnycsepp terhelte meg az érzelembimbóimat, hogy ha azt bemutatják, nem marad száraz zsebkendő a moziteremben. Pedig tegnap elsősorban azért zötykölődtünk több, mint száz kilométert, hogy „élőben” lássuk a magyar bajnokesélyes csapatot a Szentély színpadán… amely sajnos nem a Fradi volt, de mivel zöld-fehérekről van szó és melynek a kispadján egy ősfradista ült, ráadásul már régen elkönyveltük magunkban, hogy ebben a szezonban nekünk a középmezőny a cél, így ez a tény nem okozott olyan túl nagy lelki megrázkódtatást. Ez ugyan nem, de voltak olyan események előtte, melyek arról tettek tanúbizonyságot, hogy az érzelmek viharában néha még ötvenen túl is el lehet veszni. Tovább olvasom
Feljegyzések a fotelból – Pokolból a Mennyországba
Ahhoz elég nagyot kéne füllentenem, hogy azt állítsam, a szokásos mérkőzés előtti idegesség lett volna úrrá rajtam vasárnap reggel. Lassan már megszoktam, hogy ez a fajta feszült várakozás, az egész napos bizsergető érzés úgy illant el az elmúlt évek alatt, mint ahogy a viharos szél „tüntette” el a meggyfák virágszirmait. Ehhez meg húsvétnak sincs köze, főleg a főtt sonkának mely hústartalma úgy tűnt el az évek során mint a Fradi bajnokesélyes álmai. Évekkel ezelőtt anyám már reggel felrakta a sokát főzni, melynek illata estére a lassú fortyogás közepette körbelengte az egész házat és olyan állapotba hozta az ízlelőbimbóinkat, hogy mire a húsvéti vacsorára került sor még arra sem volt alkalma, hogy sóhajtson egyet, mert azonnal eltűnt a család férfitagjainak falánk torkán. Ma meg a „spárgával” fogságba ejtett műsonka a kukta szorításában fél óra alatt kész. Ezzel oda az illúzió, oda a feszült várakozás és oda az egész húsvéti hangulat. Tovább olvasom
Feljegyzések a fotelból – Ennél csak jobb jöhet
Visszagondolva az elmúlt hónapok fotelszurkolós bejegyzéseire meg kellett állapítanom, hogy elhagytam a kifakadásokat és a bírálatokat. Egy olyan méla belenyugvás lett rajtam úrrá, mintha hitemet vesztettem volna. Pedig nem erről van szó. Rá lehetne fogni a koromra is, hiszen állítólag az ember ötvenen túl már higgadtabban szokta fogadni a pofonokat és a lelkesedés is át tud alakulni beletörődéssé. Persze egy kicsit vigyáznom kell a vérnyomásomra és a szívem sem már a régi (legalábbis “motor” szinten), de talán még sem az előbbiekben kell keresni a “csendesebb” időszakot. Pedig ennek ellentmond az, hogy bár fotelszurkolóként “híresültem” el, de barátommal minden hazai meccsre elzötykölődünk több mint 200 kilométert, bár ebben nagy szerepet játszanak szerkesztőtársaim és szurkolóbarátaim akikkel mindig örömteli a találkozás. Még akkor is, ha hazai pályán mostanság nem nagyon megy a játék, de még a legrosszabb periódusban is el tudtuk intézni azzal, hogy legalább mi találkoztunk. Tudom azt is, hogy a baráti kapcsolatok is fel tudnak értékelődni egy olyan időszakban, amikor nem csak a pályán, de a mindennapos életünk során egyre-másra kapjuk a hatalmas taslikat. Tovább olvasom
Feljegyzések a fotelból – Szomorkás vasárnap este
Azzal a tudattal ébredni vasárnap reggel, hogy ma otthon a fotelból kell meccset nézni, vegyes érzéseket okozott. Egyrészt hiányoltam, hogy ebéd után nem kell útra kelni és a Szentély semmivel sem pótolható hangulatával átitatva átadni magunkat a bizsergető napsütésnek. Másrészt adott egy kis plusz reményt arra, hogy folytatva az elmúlt hónapok hagyományát, győztesen kerülünk ki a két zöld-fehér együttes párharcából. Ez is adott egy kis pikantériát az estének, hiszen bár számunkra csak egyetlen zöld-fehér klub létezik, de ettől függetlenül igazán soha nem tudtam igazi „ellenfélként” tekinteti a Haladásra, ahogy a Győrre sem. Még akkor sem, ha a szombathelyiek „sztár” játékosa gondolt egy nagyot, és írói munkásságának részeként elég lekezelően beszélt a Fradiról. A „nálunk jobb képességű játékosok vannak” állítás először alaposan felverte a vérnyomásomat, hiszen az ilyen üzengető stílus inkább a kissé erőszakra hajlamos ökölvívókra jellemző. Tovább olvasom
Feljegyzések a fotelból – Gól nélkül nincs győzelem
A történet közel harminc éves. Azért mesélem el, mert ez sokkal szalonképesebb annál, mint azok a mondatok melyeket a szurkolók mormoltak a Szentélyből kivonulóan a vasárnap mérkőzés lefújása után. Két falusi település „rangadóján”, mely mindig baráti ölelkezéssel kezdődött, majd kocsmai verekedéssel zárult az esti bálon, 0:0-s döntetlennel végződött. A lefújás után Pista bácsi a korlátnak támaszkodva hetykén odaszólt a bírónak: „minek fújta le a meccset amikor még nem is láttunk gólt?” A „bíróspori” felnézett és először durvábban akart válaszolni, hiszen Pista bácsi az egész meccsen szemüveget akart az orrára biggyeszteni, de mikor észrevette az öreg nagyfröccsös, pirospozsgás orrát, inkább békülékenyebbre fogta a mondókáját. „Nem tudom mit szólt volna a kedves felesége, ha néhány napig nem megy haza, mert itt bizony gól még akkor sem született volna, ha kapusok nélkül játszották volna le a meccset.” Nem várta meg az öreg válaszát, gyorsan az öltözőbe sietett, igaz Pista bácsi már nem is neki mondta, inkább saját magának mormolta el: „Annak inkább én örültem volna.” Arcára kaján mosoly húzódott és szép lassan elindult a kocsma irányába. Tovább olvasom
Feljegyzések a fotelból – Fontos győzelmet arattunk!
Fontos győzelmet arattunk. Talán ez így túl egyszerű szummázata a mérkőzésnek, hiszen egészen más jelzőket is használhattam volna melyek jobban kifejezik a győzelmünket, de erről egy kicsit később. Ha egyből lelövöm a poént akkor teljesen fölöslegesen ücsörgök a gép előtt hiszen azokkal be is fejezhetném a jegyzetet, de most egyáltalán nincs kedvem gyorsítani a tempót. Győztünk és begyűjtöttük azt a három pontot mely miatt vált igazán fontossá a győzelem. Kertelni meg most sincs kedvem, hiszen elég volt a találkozó előtt ránézni a tabellára ahhoz, hogy nagyon fontossá váljon a pécsi vendégeskedés, ahol eddig nem nagyon voltak udvariasak a vendéglátók (eddig még nem kaptak ki hazai pályán). Ehhez meg ha hozzávesszük, hogy a szombati forduló számunkra eléggé felemásra sikeredett, hiszen a „sorstársak” (ma nem fogom leírni azt a bizonyos helyet ahonnan el akartunk kerülni) közül ketten győztek és meg is előztek, de a többiekkel kikaptak (az Újpesti zakó plusz örömet is szerzett). Tovább olvasom
Feljegyzések a fotelból – Nincs igazság
Már a mérkőzés lefújásának pillanatában tudtam, hogy nem lesz könnyű a Debrecen elleni vereségről írnom. A gondot nem a vereség tudata okozta, hiszen az elmúlt időszakban igazán hozzászokhattam az ilyen lelki állapothoz, ráadásul most még időm is volt a gondolatok tisztítási folyamatára. Nem a fotelból kellett feltápászkodnom és egyből a számítógép elé ülnöm és tudatni a „világgal” az élet igazságtalanságát, hiszen amióta a hazai mérkőzésekre a Szentélybe költöztettem a fotelomat, a jegyzetek is késnek minimum 120 kilométert. Ráadásul a vereség ellenére sem maradt el a mérkőzés utáni „szeánsz” a Parában, de a viszontlátás örömén, és egy elmaradt disznófej pikantérián túl (erről inkább többet nem is írok, nehogy bárki is megsértődjön) a szomorúság és a tétova bizakodás nyomta rá a bélyegét a sörös korsókra. Még a nedű is lassabban folyt le a torkokon és talán szótlanul ücsörgünk egymás szomorúságát vizslatva, ha nem hangzik el egy tétova mondat, mely szerint nincs igazság a földön. Tovább olvasom
Feljegyzések a fotelból – Győzelem 11+1 ellen
Nem tagadom, nem szeretem a vasárnap esti meccseket. A hazaiakat azért nem, mert vidékiként nem kellemes dolog éjfél körül hazaérni, főleg olyan mérkőzések után amikor nem sikerül begyűjteni a három pontot. Vidéki meccsre már nem megyek, ahhoz egy kicsit öreg vagyok már, ráadásul ezeknél az a nagyobb gond, hogy a szombati fordulók után már félve nyitom ki az oldalunk tabelláját, hiszen mostanság az ellenfelek nem teszik meg azt a szívességet, hogy a kedvünkre alakítsák az eredményeket. Tegnap is így jártam, amikor meghallottam a forduló eredményeit már tudtam, ha most ránézek a tabellára, biztosan nem leszek feldobva. Bár az ősi ellenfél kikapott – ami néhány percig kellemes, bizsergető érzést okozott -, de ahogy szembesültem a tabellán elfoglalt helyünkkel, egyből rossz kedvem támadt. Tovább olvasom
Feljegyzések a fotelból – Keserédes vasárnap
Vasárnap reggel úgy ébredtem, hogy ez a nap sokkal több lesz számunkra, mint amennyit általában egy mérkőzés szokott jelenteni. Bár igazán soha nem tudtam kivonni magam az aznapi mérkőzés feszült várakozásából és izgalmából, de az idő múlásával sajnos ez is megkopott egy kicsit. Talán a jelen miatt, talán a hétköznapok keserűsége miatt, talán az miatt, hogy lassan elfelejtjük, hogy mit is jelentenek azok a napok amikor készültünk egy Fradi meccsre. Amikor már reggel ott toporogtunk az újságosbódé előtt, amikor az ebédet már állva kapkodtuk be és egy óra körül már a Szentély környékét szívtuk magunkba a zöld-fehér varázslatot. A tegnapi reggel valamit visszaadott abból a varázslatból. Nem a meccs miatt, hanem egy olyan esemény miatt melyre egész életemben büszke leszek. Részese lehettem egy legendás Ferencvárosi labdarúgó, Toldi Géza síremlékének felújításának. Tovább olvasom
Feljegyzések a fotelból – Gyertyafényes emlékezés
Nehéz bármit is leírni. Lelkem mélyén még mindig a Szentély lelátóján állok, kezemben az emlékezés gyertyájával, szemem az eredményjelző táblára meredve: Albert Flórián (1941-2011). Néma csend telepszik a stadionra, nincs egy zizzenés, a felüljárón az autók is mintha motorhang nélkül suhannának el. 2011. november 6-án, este hat órakor megállt az idő. Kihunytak a reflektorok, a lelátón több mint tízezer gyertyafény lehozta az égboltot. Csillagokként ölelték magukhoz a fájdalmat, megpróbálták letörölni a könnyeket. Végérvényesen eljöttek a Ferencvárosi labdarúgás legfényesebb csillagágért, lágyan felemelték és magukhoz szorították. Szólni kellett volna, kiáltani teli torokból, hogy még ne vigyétek magatokkal, hagyjátok meg a családjának, a Ferencvárosnak, a magyar labdarúgásnak. Senki sem szólt. Csak a gyertyák világítottak és szívek szakadtak meg. Mindannyian tudtuk, ha lejönnek értünk a csillagok, már nem szabad harcolni ellene. Csak sírni szabad és emlékezni.
Feljegyzések a fotelból – Két gól, három pont és egy át nem fűzött orr
Annak ellenére, hogy a múlt szombati diadal többet jelentett a három pontnál már másnap tisztában voltam azzal, hogy bár sokat jelentett az Újpest elleni győzelem, annak csak akkor lesz igazi értéke, ha továbbjutunk a magyar kupában, és legyőzzük ma a Siófok együttesét. Most persze felidézhetném a szombati meccs hangulatát, és ezzel egy ideig el is lennék magammal, de az élet megy tovább és hiába szeretnék még fürdőzni a visszavágás bizsergető gyönyörűségében, egyszer úgyis vissza kell szállnom a Földre, bármennyire is jól éreztem magam a lebegés mámoros állapotában. Ha még esetleg lebegni is lenne kedvem, az csak addig tartana amíg nem szembesít a józanság a szombat esti aktuális tabellával. Mert akkor úgyis visszazuhannék, hiszen bár még előttünk volt még a Siófok elleni mérkőzés, de a csapat ismét a kieső helyen várta a Balaton parti hétvégét.
Feljegyzések a fotelból – Lemostuk a gyalázatot
Tegnap éjjel nehezen jött álom a szememre. Este tíz körül értünk haza, a végig szemerkélő esőben valahogy gyorsabban telt el a két órás zötykölődés. A fák némán suhantak el mellettünk és a szembejövő autó fénye sem vakított el, mert a szívünket és a lelkünket olyan simogató és meleg érzés hatotta át, mely mindent kizárt körülöttünk. Beszélgettünk, de talán saját hangunkat sem hallottuk út közben, mert az agyunk a Szentélyben maradt, ott töltötte fel magát, ott ivódott belé örökre az eltelt 90 perc minden rezdülése. Hazaérvén a „kötelező” fürdőszobás jeleneten túl egyből bekapcsoltam a számítógépet, és minden „F” betűs hírt elolvastam és mire rádöbbentem arra, hogy talán egy kicsit túlzásba viszem az örömködést, már kezdődött a délután meccs ismétlése a tévében. Ez meg egy újabb indok volt az álmatlanságom fenntartásában és bár tudom, hogy a „Live-érzés” semmivel sem pótolható, nem tudtam ellenállni a fotelom csábításának. Örömittasan elfogadtam a fotel lágy ölelését, játékosan meg is paskoltam a karfát, mely számára is megnyugvást jelentett, hogy ma éjszaka egy nyugodt fotelszurkoló idézi fel azt, amit néhány órával ezelőtt a Szentélyben átélt, és melynek minden rezdülése jó néhány napig még befolyásolni fogja a napjaimat. Tovább olvasom
Feljegyzések a fotelból – Egy falat kenyérrel hangoltunk a derbire
Mivel tegnap nem követtem a bajnoki fordulót, így ma reggel a kávém mellé a sporthíreket tálaltam fel desszertként. Először jóleső érzéssel nyugtáztam, hogy a „gyomorbántalmakkal” küszködő kecskemétiek simán verték a milliárdosok csapatát, majd arcomon kaján mosollyal olvasgattam a portugál edző ismételten nagyképűre vett nyilatkozatát („új klubot és új csapatot építünk!” – na persze, egy bajnokcsapat lerombol mindent és újraépít?), de elég volt ránéznem a tabellára és a desszert egyből a torkomon is akadt. A kávé majdnem az orromon távozott amikor egyszerre próbáltam nyelni, szürcsölni a kávémba és megemészteni azt, amit a szemem látott. Mivel az előttünk álló csapatok most nem tették meg a szokásos szívességet és pontokat szereztek, így egyre mélyül a szakadék, ráadásul a Pápa elleni meccsünk előtt rendezik az Újpest-ZTE kiesési rangadót mely után a totál utolsó helyen is kezdhetnénk a mérkőzésünket. Tovább olvasom
Feljegyzések a fotelból – Kikövezett út, gólok nélkül
Crassus a híres római hadvezér mondta, hogy vannak csaták melyek már azelőtt eldőlnek, hogy a két hadsereg felsorakozik egymással szemben a csatatéren. Ő már csak tudta, hiszen a pénz és a jól képzett légiós katonák érte harcoltak, az ellenfélnek a bátorságon és a becsületen kívül más nem nagyon állt a rendelkezésre. Pénzük nem volt, emiatt jól fizetett zsoldosok sem segítették őket és a fegyverzetük is messze elmaradt a rómaiak páncélzatától. Mégis csatába szálltak, mert ezt követelte tőlük a szabadság utáni vágyuk és az a hitük, hogy amit eddig elvégeztek, az megbecsülésre fog találni. A történelemből tudjuk, hogy még Spartacus szabadság iránti vágya és gladiátori képessége sem volt elég a Crassus legyőzéséhez, aki preatorból lett az első triumvirátus tagja, Róma egyik legbefolyásosabb ura. Hogy mi köze a fentieknek a tegnap esti Fradi-Videoton mérkőzéshez? Mindenki tudja, nagyon sok. Tovább olvasom
Feljegyzések a fotelból – Rémálmaim zöld-fehérben
Gyerekkoromban sokszor gyötörtek rémálmok. A legtöbb esetben egy feneketlen szakadékba zuhantam. Szörnyű érzés volt. Egy idő után rájöttem, hogy ez ellen úgy tudok védekezni, ha kinyitom a szemem és felébredek. Utána meg féltem visszaaludni, mert tartottam attól, hogy a céltalan zuhanás tovább fog folytatódni. Túl sok fantázia nem kell ahhoz, hogy párhuzamot vonjak a gyerekkori rémálmok és jelen Ferencvárosa között. Mert ami 2011 őszén át kell élni a szurkolóknak, az már dráma, egy kegyetlen végjáték kezdete. A gond az, hogy hiába nyitjuk ki a szemünket, hiába próbáljuk „erőszakkal” megszüntetni a rémálmot, a jelen attól még nem fog eltűnni. Ott vigyorog előttünk és mi tehetetlenül állunk. Nem látjuk a megoldást, nem látjuk a kiutat. Tovább olvasom
Feljegyzések a fotelból – Csak gólokra adnak pontokat
Ahogy a ma reggeli muzeális barangolásomat kezdtem, mindig is kedveltem a Győr elleni meccseket. Egyrészt a vidéki csapatok közül velük játszottunk a legtöbbször, másrészt olyan nagyszerű derbik fűződnek a „testvér” zöld-fehérhez, melyek örökké emlékezetesek maradnak. Hiszen lehet elfelejteni Nyilasi Tibor és Lipcsei Peti mesterhármasát? De ha már gólokról esik szó, akkor meg kell említenem a Ferencvárosi labdarúgás aranylabdását, Albert Flóriánt is, aki 15 gólt termelt a Győr ellen. Az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy utoljára 2004-ben nyertünk Győrött, és az utolsó két meccsünket el is vesztettük, ráadásul a 2011 őszi tabella sem a legszebb oldalát mutatja (a Győrnek igen, de ez nem nagyon vigasztal), de ettől függetlenül a szokásos gyomorgörcs mellé egy kellemes bizsergés is párosult egész nap, mely elsősorban az emlékek felidézése okozott. Tovább olvasom
Feljegyzések a fotelból – Az egyiknek sikerül, a másiknak nem
A reggeli kávém mellé desszertként mindig sportújságot tálalok fel magamnak. Vasárnap reggel azonban egy kicsit lusta voltam ahhoz, hogy elsétáljak a város ma már egyetlen újságosbódéjához. Pedig évekkel ezelőtt, amikor még főleg szombaton voltak a bajnoki mérkőzések, elég volt kinyitnom a szemem vasárnap reggel és már pattantam is ki az ágyból és rohantam az újságoshoz, nehogy elvigyék előlem a reggeli desszertemet. Alig vártam, hogy kézbe vegyem, hogy érezzem az újságpapír semmihez sem hasonlítható zizegését. Bár tudtam az eredményt, de már ott bele kellett lapoznom, hogy megnézzem az osztályzatokat és azt, hogy vajon hanyadikok vagyunk a tabellán. Ezen túl meg ismerősökkel is összefutottam – volt olyan akivel csak ott találkoztam éveken át – és percekig ecseteltük a forduló eredményeit. Egyben általában egyetértettük: a Fradi megérdemelten nyert. Tovább olvasom
Feljegyzések a fotelból – Végveszélyben
Amikor 1970. április 13-án elhangzott a legendás mondat az Apolló 13 parancsonokától (Houston! We have a problem!), az amerikai űrközpontban, de az űrhajó fedélzetén sem tört ki a pánik. Mindenki tudta, a problémák azért vannak, hogy megoldják őket. Bíztak a tudásukban, bíztak az addig elvégzett munkában és bíztak önmagukban. Ma, 2011. augusztus 28-án hiába küldenénk jelentést az Üllői 129 szám alá, ott csak tehetetlenül és értetlenül egymásra meredő embereket látnánk, aki ugyan elolvasnák az üzenetet, de a fejcsóváláson kívül másra már nem képesek. Szörnyű ezt leírni, de a Ferencvárosi Torna Club végveszélybe került. A Vasas elleni mérkőzés lefújásának pillanatában először a legvadabb gondolataim támadtak. Úgy éreztem, egyetlen egy menekülési útvonalam maradt, a gúnyolódás. Még pikírt mosollyal az arcomon fel is kiáltottam: vajon hová tűnt Rósa Dini cetlije? Tovább olvasom
Feljegyzések a fotelból – Fejetlen fejes a gödörbe
Nem is tudom hol is kezdjem. Vagy talán azzal tennék jót mindenkinek ha hallgatnék, ha egy kis időre szüneteltetném a fotelt, mert ennek így semmi értelme. Hétről hétre írni a megaláztatásról, hétről hétre magyarázni a magyarázatlant, nagyon hálatlan feladat. És méltatlan is egy olyan honlapon ezt közzé tenni, ahol a Ferencváros dicsőséges múltjának szinte minden apró rezdülése feldolgozásra kerül. „Józan ésszel” beszélni a tegnap estéről meg nem is lehet. De mivel hétfő reggel van, így legfeljebb csak a koffein hatása alatt állhatok, ezért a habzó sörre sem foghatnám ha most „habzó szájjal” belekiáltanám a világba: ennyi volt, és ne tovább! Valaki vessen már véget annak az ámokfutásnak, annak a fejetlenségnek ami jelenleg jellemzi a Ferencvárost. Szégyen ami itt történik, szégyen azokra nézve akik örökre a csillagokra írták az erkölcs, erő, egyetértés hitvallását, akik bajnokságokat, nemzetközi kupákat nyertek, akik miatt évtizedeken át százezrek rajongtak ezért a csodálatos klubért. Tovább olvasom
Feljegyzések a fotelból – Kétségek között
Még nem fordult elő a fotelszurkoló két éves történetében, hogy már a mérkőzés előtt belekezdjek a mondókámba. Bár számtalan esetben előfordult, hogy közvetlen a mérkőzés után nem volt valami szívet melengető érzés leülni a számítógép elé és megírni azokat a gondolatokat, érzéseket melyek néhány perccel előtte még szét akarták szakítani a lelkem. A hazai mérkőzéseknél valamivel könnyebb volt a helyzet, hiszen a hazaútig volt idő átgondolni, de akkor is azokat az érzéseket próbáltam papírra vetni, melyek a közvetlenül a találkozó alatt értek. Az ettől való eltérés okai a hét történéseinek tükrében mindenkinek érthető. Néhány nap eltelt már és a médiákban a legvadabb dolgok is napvilágra kerültek és sokan szinte már sportot űztek abból, hogy magyarázatot adjanak a történésekre. Tovább olvasom
Feljegyzések a fotelból – Vajon most miről is írjak?
A lefújás pillanatában a kezemben szorongatott üres sörös dobozt úgy roppantottam össze, hogy azt sem vettem észre, hogy közben belemélyedt az ujjamba mely következtében piros pöttyök kezdek éktelenkedni a fotel karfáján. Percekig csak szorongattam a dobozt, szerettem volna minden dühömet és keserűséget azon kitölteni és komoly erőfeszítésbe tellett, hogy nem vágtam neki a tévének. Jó kis beruházás lett volna, nem elég, hogy a svájci frank az egekbe szökött, de még nem is láthattam volna Prukner László nyilatkozatát. Amit végül nem is hallottam (hál’ istennek), mert közben észrevettem a piros pöttyöket a karfán, felpattantam a fotelból, a dobozt a sarokba dobtam és elmentem ápoltatni magam. Tovább olvasom
Feljegyzések a fotelból – Mindenről, csak a vereségről keveset
A mérkőzés lefújása után az első gondolatom az volt, hogy erről a debreceni kirándulásról nem szabad egyetlen mondatot sem leírnom. Jobban járnék ha felidéznék régi emlékeket, vagy ismét elővehetném a muzeális beharangozóban említett pulykakakast, amiért érdemes Debrecenbe menni, bár az utóbbi nem lenne a legjobb, hiszen sajnos a Fradi szekere ismét lyukra futott. A pulykakakas meg kiesett belőle, ahogy a három pont is köddé vált. Így maradt a 8 éves ponttalanság és maradt az idei nyeretlenségi menetelés. Bár még csak 3 fordulón vagyunk túl, de az eddig megszerzett 2 pont nem nagyon jogosíthat fel senkit, hogy merészebb álmokat szövögessen. Tovább olvasom
HOZZÁSZÓLÁSOK