Feljegyzések a fotelból – Győzelem 11+1 ellen
Nem tagadom, nem szeretem a vasárnap esti meccseket. A hazaiakat azért nem, mert vidékiként nem kellemes dolog éjfél körül hazaérni, főleg olyan mérkőzések után amikor nem sikerül begyűjteni a három pontot. Vidéki meccsre már nem megyek, ahhoz egy kicsit öreg vagyok már, ráadásul ezeknél az a nagyobb gond, hogy a szombati fordulók után már félve nyitom ki az oldalunk tabelláját, hiszen mostanság az ellenfelek nem teszik meg azt a szívességet, hogy a kedvünkre alakítsák az eredményeket. Tegnap is így jártam, amikor meghallottam a forduló eredményeit már tudtam, ha most ránézek a tabellára, biztosan nem leszek feldobva. Bár az ősi ellenfél kikapott – ami néhány percig kellemes, bizsergető érzést okozott -, de ahogy szembesültem a tabellán elfoglalt helyünkkel, egyből rossz kedvem támadt. Tovább olvasom
Feljegyzések a fotelból – Keserédes vasárnap
Vasárnap reggel úgy ébredtem, hogy ez a nap sokkal több lesz számunkra, mint amennyit általában egy mérkőzés szokott jelenteni. Bár igazán soha nem tudtam kivonni magam az aznapi mérkőzés feszült várakozásából és izgalmából, de az idő múlásával sajnos ez is megkopott egy kicsit. Talán a jelen miatt, talán a hétköznapok keserűsége miatt, talán az miatt, hogy lassan elfelejtjük, hogy mit is jelentenek azok a napok amikor készültünk egy Fradi meccsre. Amikor már reggel ott toporogtunk az újságosbódé előtt, amikor az ebédet már állva kapkodtuk be és egy óra körül már a Szentély környékét szívtuk magunkba a zöld-fehér varázslatot. A tegnapi reggel valamit visszaadott abból a varázslatból. Nem a meccs miatt, hanem egy olyan esemény miatt melyre egész életemben büszke leszek. Részese lehettem egy legendás Ferencvárosi labdarúgó, Toldi Géza síremlékének felújításának. Tovább olvasom
Feljegyzések a fotelból – Gyertyafényes emlékezés
Nehéz bármit is leírni. Lelkem mélyén még mindig a Szentély lelátóján állok, kezemben az emlékezés gyertyájával, szemem az eredményjelző táblára meredve: Albert Flórián (1941-2011). Néma csend telepszik a stadionra, nincs egy zizzenés, a felüljárón az autók is mintha motorhang nélkül suhannának el. 2011. november 6-án, este hat órakor megállt az idő. Kihunytak a reflektorok, a lelátón több mint tízezer gyertyafény lehozta az égboltot. Csillagokként ölelték magukhoz a fájdalmat, megpróbálták letörölni a könnyeket. Végérvényesen eljöttek a Ferencvárosi labdarúgás legfényesebb csillagágért, lágyan felemelték és magukhoz szorították. Szólni kellett volna, kiáltani teli torokból, hogy még ne vigyétek magatokkal, hagyjátok meg a családjának, a Ferencvárosnak, a magyar labdarúgásnak. Senki sem szólt. Csak a gyertyák világítottak és szívek szakadtak meg. Mindannyian tudtuk, ha lejönnek értünk a csillagok, már nem szabad harcolni ellene. Csak sírni szabad és emlékezni.
Feljegyzések a fotelból – Két gól, három pont és egy át nem fűzött orr
Annak ellenére, hogy a múlt szombati diadal többet jelentett a három pontnál már másnap tisztában voltam azzal, hogy bár sokat jelentett az Újpest elleni győzelem, annak csak akkor lesz igazi értéke, ha továbbjutunk a magyar kupában, és legyőzzük ma a Siófok együttesét. Most persze felidézhetném a szombati meccs hangulatát, és ezzel egy ideig el is lennék magammal, de az élet megy tovább és hiába szeretnék még fürdőzni a visszavágás bizsergető gyönyörűségében, egyszer úgyis vissza kell szállnom a Földre, bármennyire is jól éreztem magam a lebegés mámoros állapotában. Ha még esetleg lebegni is lenne kedvem, az csak addig tartana amíg nem szembesít a józanság a szombat esti aktuális tabellával. Mert akkor úgyis visszazuhannék, hiszen bár még előttünk volt még a Siófok elleni mérkőzés, de a csapat ismét a kieső helyen várta a Balaton parti hétvégét.
Feljegyzések a fotelból – Lemostuk a gyalázatot
Tegnap éjjel nehezen jött álom a szememre. Este tíz körül értünk haza, a végig szemerkélő esőben valahogy gyorsabban telt el a két órás zötykölődés. A fák némán suhantak el mellettünk és a szembejövő autó fénye sem vakított el, mert a szívünket és a lelkünket olyan simogató és meleg érzés hatotta át, mely mindent kizárt körülöttünk. Beszélgettünk, de talán saját hangunkat sem hallottuk út közben, mert az agyunk a Szentélyben maradt, ott töltötte fel magát, ott ivódott belé örökre az eltelt 90 perc minden rezdülése. Hazaérvén a „kötelező” fürdőszobás jeleneten túl egyből bekapcsoltam a számítógépet, és minden „F” betűs hírt elolvastam és mire rádöbbentem arra, hogy talán egy kicsit túlzásba viszem az örömködést, már kezdődött a délután meccs ismétlése a tévében. Ez meg egy újabb indok volt az álmatlanságom fenntartásában és bár tudom, hogy a „Live-érzés” semmivel sem pótolható, nem tudtam ellenállni a fotelom csábításának. Örömittasan elfogadtam a fotel lágy ölelését, játékosan meg is paskoltam a karfát, mely számára is megnyugvást jelentett, hogy ma éjszaka egy nyugodt fotelszurkoló idézi fel azt, amit néhány órával ezelőtt a Szentélyben átélt, és melynek minden rezdülése jó néhány napig még befolyásolni fogja a napjaimat. Tovább olvasom
Feljegyzések a fotelból – Egy falat kenyérrel hangoltunk a derbire
Mivel tegnap nem követtem a bajnoki fordulót, így ma reggel a kávém mellé a sporthíreket tálaltam fel desszertként. Először jóleső érzéssel nyugtáztam, hogy a „gyomorbántalmakkal” küszködő kecskemétiek simán verték a milliárdosok csapatát, majd arcomon kaján mosollyal olvasgattam a portugál edző ismételten nagyképűre vett nyilatkozatát („új klubot és új csapatot építünk!” – na persze, egy bajnokcsapat lerombol mindent és újraépít?), de elég volt ránéznem a tabellára és a desszert egyből a torkomon is akadt. A kávé majdnem az orromon távozott amikor egyszerre próbáltam nyelni, szürcsölni a kávémba és megemészteni azt, amit a szemem látott. Mivel az előttünk álló csapatok most nem tették meg a szokásos szívességet és pontokat szereztek, így egyre mélyül a szakadék, ráadásul a Pápa elleni meccsünk előtt rendezik az Újpest-ZTE kiesési rangadót mely után a totál utolsó helyen is kezdhetnénk a mérkőzésünket. Tovább olvasom
Feljegyzések a fotelból – Kikövezett út, gólok nélkül
Crassus a híres római hadvezér mondta, hogy vannak csaták melyek már azelőtt eldőlnek, hogy a két hadsereg felsorakozik egymással szemben a csatatéren. Ő már csak tudta, hiszen a pénz és a jól képzett légiós katonák érte harcoltak, az ellenfélnek a bátorságon és a becsületen kívül más nem nagyon állt a rendelkezésre. Pénzük nem volt, emiatt jól fizetett zsoldosok sem segítették őket és a fegyverzetük is messze elmaradt a rómaiak páncélzatától. Mégis csatába szálltak, mert ezt követelte tőlük a szabadság utáni vágyuk és az a hitük, hogy amit eddig elvégeztek, az megbecsülésre fog találni. A történelemből tudjuk, hogy még Spartacus szabadság iránti vágya és gladiátori képessége sem volt elég a Crassus legyőzéséhez, aki preatorból lett az első triumvirátus tagja, Róma egyik legbefolyásosabb ura. Hogy mi köze a fentieknek a tegnap esti Fradi-Videoton mérkőzéshez? Mindenki tudja, nagyon sok. Tovább olvasom
Feljegyzések a fotelból – Rémálmaim zöld-fehérben
Gyerekkoromban sokszor gyötörtek rémálmok. A legtöbb esetben egy feneketlen szakadékba zuhantam. Szörnyű érzés volt. Egy idő után rájöttem, hogy ez ellen úgy tudok védekezni, ha kinyitom a szemem és felébredek. Utána meg féltem visszaaludni, mert tartottam attól, hogy a céltalan zuhanás tovább fog folytatódni. Túl sok fantázia nem kell ahhoz, hogy párhuzamot vonjak a gyerekkori rémálmok és jelen Ferencvárosa között. Mert ami 2011 őszén át kell élni a szurkolóknak, az már dráma, egy kegyetlen végjáték kezdete. A gond az, hogy hiába nyitjuk ki a szemünket, hiába próbáljuk „erőszakkal” megszüntetni a rémálmot, a jelen attól még nem fog eltűnni. Ott vigyorog előttünk és mi tehetetlenül állunk. Nem látjuk a megoldást, nem látjuk a kiutat. Tovább olvasom
Feljegyzések a fotelból – Csak gólokra adnak pontokat
Ahogy a ma reggeli muzeális barangolásomat kezdtem, mindig is kedveltem a Győr elleni meccseket. Egyrészt a vidéki csapatok közül velük játszottunk a legtöbbször, másrészt olyan nagyszerű derbik fűződnek a „testvér” zöld-fehérhez, melyek örökké emlékezetesek maradnak. Hiszen lehet elfelejteni Nyilasi Tibor és Lipcsei Peti mesterhármasát? De ha már gólokról esik szó, akkor meg kell említenem a Ferencvárosi labdarúgás aranylabdását, Albert Flóriánt is, aki 15 gólt termelt a Győr ellen. Az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy utoljára 2004-ben nyertünk Győrött, és az utolsó két meccsünket el is vesztettük, ráadásul a 2011 őszi tabella sem a legszebb oldalát mutatja (a Győrnek igen, de ez nem nagyon vigasztal), de ettől függetlenül a szokásos gyomorgörcs mellé egy kellemes bizsergés is párosult egész nap, mely elsősorban az emlékek felidézése okozott. Tovább olvasom
Feljegyzések a fotelból – Az egyiknek sikerül, a másiknak nem
A reggeli kávém mellé desszertként mindig sportújságot tálalok fel magamnak. Vasárnap reggel azonban egy kicsit lusta voltam ahhoz, hogy elsétáljak a város ma már egyetlen újságosbódéjához. Pedig évekkel ezelőtt, amikor még főleg szombaton voltak a bajnoki mérkőzések, elég volt kinyitnom a szemem vasárnap reggel és már pattantam is ki az ágyból és rohantam az újságoshoz, nehogy elvigyék előlem a reggeli desszertemet. Alig vártam, hogy kézbe vegyem, hogy érezzem az újságpapír semmihez sem hasonlítható zizegését. Bár tudtam az eredményt, de már ott bele kellett lapoznom, hogy megnézzem az osztályzatokat és azt, hogy vajon hanyadikok vagyunk a tabellán. Ezen túl meg ismerősökkel is összefutottam – volt olyan akivel csak ott találkoztam éveken át – és percekig ecseteltük a forduló eredményeit. Egyben általában egyetértettük: a Fradi megérdemelten nyert. Tovább olvasom
Feljegyzések a fotelból – Végveszélyben
Amikor 1970. április 13-án elhangzott a legendás mondat az Apolló 13 parancsonokától (Houston! We have a problem!), az amerikai űrközpontban, de az űrhajó fedélzetén sem tört ki a pánik. Mindenki tudta, a problémák azért vannak, hogy megoldják őket. Bíztak a tudásukban, bíztak az addig elvégzett munkában és bíztak önmagukban. Ma, 2011. augusztus 28-án hiába küldenénk jelentést az Üllői 129 szám alá, ott csak tehetetlenül és értetlenül egymásra meredő embereket látnánk, aki ugyan elolvasnák az üzenetet, de a fejcsóváláson kívül másra már nem képesek. Szörnyű ezt leírni, de a Ferencvárosi Torna Club végveszélybe került. A Vasas elleni mérkőzés lefújásának pillanatában először a legvadabb gondolataim támadtak. Úgy éreztem, egyetlen egy menekülési útvonalam maradt, a gúnyolódás. Még pikírt mosollyal az arcomon fel is kiáltottam: vajon hová tűnt Rósa Dini cetlije? Tovább olvasom
Feljegyzések a fotelból – Fejetlen fejes a gödörbe
Nem is tudom hol is kezdjem. Vagy talán azzal tennék jót mindenkinek ha hallgatnék, ha egy kis időre szüneteltetném a fotelt, mert ennek így semmi értelme. Hétről hétre írni a megaláztatásról, hétről hétre magyarázni a magyarázatlant, nagyon hálatlan feladat. És méltatlan is egy olyan honlapon ezt közzé tenni, ahol a Ferencváros dicsőséges múltjának szinte minden apró rezdülése feldolgozásra kerül. „Józan ésszel” beszélni a tegnap estéről meg nem is lehet. De mivel hétfő reggel van, így legfeljebb csak a koffein hatása alatt állhatok, ezért a habzó sörre sem foghatnám ha most „habzó szájjal” belekiáltanám a világba: ennyi volt, és ne tovább! Valaki vessen már véget annak az ámokfutásnak, annak a fejetlenségnek ami jelenleg jellemzi a Ferencvárost. Szégyen ami itt történik, szégyen azokra nézve akik örökre a csillagokra írták az erkölcs, erő, egyetértés hitvallását, akik bajnokságokat, nemzetközi kupákat nyertek, akik miatt évtizedeken át százezrek rajongtak ezért a csodálatos klubért. Tovább olvasom
Feljegyzések a fotelból – Kétségek között
Még nem fordult elő a fotelszurkoló két éves történetében, hogy már a mérkőzés előtt belekezdjek a mondókámba. Bár számtalan esetben előfordult, hogy közvetlen a mérkőzés után nem volt valami szívet melengető érzés leülni a számítógép elé és megírni azokat a gondolatokat, érzéseket melyek néhány perccel előtte még szét akarták szakítani a lelkem. A hazai mérkőzéseknél valamivel könnyebb volt a helyzet, hiszen a hazaútig volt idő átgondolni, de akkor is azokat az érzéseket próbáltam papírra vetni, melyek a közvetlenül a találkozó alatt értek. Az ettől való eltérés okai a hét történéseinek tükrében mindenkinek érthető. Néhány nap eltelt már és a médiákban a legvadabb dolgok is napvilágra kerültek és sokan szinte már sportot űztek abból, hogy magyarázatot adjanak a történésekre. Tovább olvasom
Feljegyzések a fotelból – Vajon most miről is írjak?
A lefújás pillanatában a kezemben szorongatott üres sörös dobozt úgy roppantottam össze, hogy azt sem vettem észre, hogy közben belemélyedt az ujjamba mely következtében piros pöttyök kezdek éktelenkedni a fotel karfáján. Percekig csak szorongattam a dobozt, szerettem volna minden dühömet és keserűséget azon kitölteni és komoly erőfeszítésbe tellett, hogy nem vágtam neki a tévének. Jó kis beruházás lett volna, nem elég, hogy a svájci frank az egekbe szökött, de még nem is láthattam volna Prukner László nyilatkozatát. Amit végül nem is hallottam (hál’ istennek), mert közben észrevettem a piros pöttyöket a karfán, felpattantam a fotelból, a dobozt a sarokba dobtam és elmentem ápoltatni magam. Tovább olvasom
Feljegyzések a fotelból – Mindenről, csak a vereségről keveset
A mérkőzés lefújása után az első gondolatom az volt, hogy erről a debreceni kirándulásról nem szabad egyetlen mondatot sem leírnom. Jobban járnék ha felidéznék régi emlékeket, vagy ismét elővehetném a muzeális beharangozóban említett pulykakakast, amiért érdemes Debrecenbe menni, bár az utóbbi nem lenne a legjobb, hiszen sajnos a Fradi szekere ismét lyukra futott. A pulykakakas meg kiesett belőle, ahogy a három pont is köddé vált. Így maradt a 8 éves ponttalanság és maradt az idei nyeretlenségi menetelés. Bár még csak 3 fordulón vagyunk túl, de az eddig megszerzett 2 pont nem nagyon jogosíthat fel senkit, hogy merészebb álmokat szövögessen. Tovább olvasom
Feljegyzések a fotelból – Emberelőnyből emberhátrány
A mérkőzés 70. percének környékén, a diósgyőriek egyenlítő találata után szerkesztőtársam csapzottan és reményvesztetten fordult felém: kell ez nekünk? Itt ülünk ötven évesen, a fülünkön is folyik már a víz, és ezt kell néznünk! – mutatott a vendégszektor felé ahol a piros-fehérek örömittasan ölelkeztek. Nem tudtam mit válaszolni rá, mert ahogy felé fordítottam a fejem a kapucnimból éppen a szemembe csurgott a víz. Olyan érzés volt, mintha sírtam volna. Pedig a könnyeimet márciusban végleg elhagytam, és akiért utoljára eleredtek ő már a csillagok között pihen. Értetlenül megvontam a vállam, de ezzel is csak azt értem el, hogy egy újabb vízfolyam közelítsen a cipőm felém. Ránéztem az eredmény-jelzőtáblára és magam megnyugtatására konstatáltam, hogy nincs még nagy baj, az ellenfél még továbbra is tíz emberrel van a pályán, a meccsből is van még 20 perc hátra, az meg nem fordulhat végül is elő, hogy egy Ferencváros ilyen helyzeti előnyből nem tudja megverni a bajnokság egyik újonc csapatát. Tovább olvasom
Feljegyzések a fotelból – Két szék és a pad esete a döntetlennel
Bármennyire is eufórikus állapotban voltam a csütörtöki kupaszereplésünk után, ez a fajta önfeledt örömöt és lelkesedést szombat reggelre már a féltés váltotta fel. Egyből elkezdtem a különböző hírportálokon kutatásokat végezni, hátha találok valami kicsinyke kis utalást arra, hogy vajon Prukner mester mágnestábláján milyen csapat is fog szerepelni a Kaposvár ellen. Annak ellenére, hogy tudtam, a tanár úr nem híve az előzetes „fecsegésnek”, megpróbáltam saját magam megnyugtatása végett információkat találni. Nem találtam, így elkezdtem magamban okoskodni, ezzel is gátat szabva a kezdődő gyomorgörcsömnek. Tovább olvasom
Feljegyzések a fotelból – Dragó és a Fradizmusunk napja
Májusi eső bronzot ér. Az élet írja a legszebb forgatókönyvet. Irány Európa! Az igazi visszatérésünk napja. Megszenvedtük, megérdemeltük. – Ehhez hasonló gondolatok és címötletek röpködtek a fejemben amikor tegnap este, a mámoros pesti éjszakából barátommal hazafele indultunk. Még 120 km volt hátra, de olyan gyorsan elröppent, mint a Pápa elleni mérkőzés 90 perce. A fejünk még zsongott, a szívünk még erősen kalapált. A könnycseppek már leszáradtak, de megmaradt egy olyan emlék, melyre évek óta reménykedve vártunk, de töretlenül hittük is azt, hogy el fog érkezni. Számomra a Ferencváros meghurcoltatásának második szakasza 2011. május 22-én végérvényesen véget ért. Az elsőt az ötvenes években a politika hozta „tető alá”, a másodikat meg a magyar labdarúgásért felelősséget vállalók határozták el. Visszatértünk, nem csak a magyar bajnokság élmezőnyébe, de Európába is, oda ahol mindig is helyünk volt és ahol a dicsőséges múltunk olyan köveket rakott le, mely örökké ott fog díszelegni, mint Rómában a Via Appia. Az út ki van kövezve, csak be kell lépni rajta. Tovább olvasom
Feljegyzések a fotelból – Egy nagyon fontos döntetlen
Nem tagadom, szeretem az olyan ellenfeleket, akik mindent elkövetnek annak érdekében, hogy a Ferencváros minél jobb eredményt érjen el a bajnokságban. A tavaszi szezon egyetlen pozitívuma számunkra, hogy gyenge teljesítményünk ellenére két fordulóval a zárás előtt még mindig van esélyünk a dobogó harmadik fokára lépni, és ezzel kilépni a nemzetközi porondra. Egyedül a Paks nem tartotta magát a „játékszabályhoz” és nem volt hajlandó a Fradinak kedvezni (pedig ők is zöld-fehér mezben tündökölnek), de többiek folyamatosan figyeltek arra, hogy kövessék a botlásainkat. Tovább olvasom
Feljegyzések a fotelból – Élő jegyzet a drámáról
A mérkőzés megkezdése előtt azon morfondíroztam, hogy a Zete elleni a dobogós helyezésért vívandó ütközet során vajon melyik arcát mutatja majd a csapat. A Szolnok elleni első félidős gólra törő játékát prezentáljuk, vagy a második félidő elképzelés nélküli, szenvedős játékával borzolják majd a játékosok a szurkolók idegeit. A választ elég hamar megkaptuk. Ilyen sem volt még fotelszurkolós életemben, hogy már a 20. perc környékén elkezdtem írni a jegyzetemet. Címet még nem adtam, de mire idáig eljutottam már hárommal vezetett a Csank legénység, így könnyen eszembe ötlenek az egyszavas jelzők, de még inkább kivárok. Tovább olvasom
Feljegyzések a fotelból – Könnyed első félidő, felejthető folytatással
Legalább győztünk. A bajnoki hajrában talán nem is kell több. Vigasztalhatnám magam, hogy a győzelmet nem kell magyarázni, de ha tartanám magam ehhez az örök igazsághoz, akkor az első mondat után be is fejezhetném a jegyzetem. Talán jobban is járnék, hiszen kellemesen süt a nap és ahelyett, hogy a szobába püfölöm a számítógépet jobban tenném ha a teraszon üldögélnék egy hideg sör társaságában és azon elmélkednék, hogy vajon egy olyan első félidő után amikor gólarányt javíthattunk volna, vajon miért estünk vissza a folytatásban. De hát „kötelességtudó” ember lévén inkább az ablakon keresztül sütkérezem és megpróbálok magyarázatot találni. Tovább olvasom
Feljegyzések a fotelból – Megszenvedett döntetlen
Ami szerdán nem sikerült a Fradinak, az ma nem sikerült a Debrecennek.
Kaposvárott 1977-ben nyertünk utoljára, a vereségünkkel „sikerült” is tovább növelni a nyeretlenségi sorozatot. A Debrecen sem nyert 9 éve az Üllői úton. A mérkőzés előtt bíztam a kaposvári „ismétlésben”, miszerint a 2011-es tavaszi szezon is növelni fogja a statisztikai nyeretlenséget. Megjegyzem, hogy tavasszal a megérzéseim nagyon messze távolodtak el a valóságtól, de most nem kellett túlzottan csalódnom. Bár a „tervezett” három pontból csak egy lett, azért is megszenvedtünk tisztességesen, és kellett hozzá egy nagy adag szerencse is, de úgy látszik a Szentély nagyon vonzza az öngólokat. De amit a Vasas ellen elvett, most becsülettel vissza is adta. Szükség is volt rá. Tovább olvasom
Feljegyzések a fotelból – Ez bizony nagyon kevés
Ritkán fordul velem elő, hogy az aktuális fotelszurkolós bejegyzéshez nincs kedvem bevezetőt írni. Talán fáradok, talán öregszem, de egyre többször azon veszem észre magam, hogy jobban szeretek a dicső múltunkban barangolni, mint értékelni a jelent. Mert azt nagyon nehéz. Főleg egy vereség után néhány perccel. Azt már megtanultam, hogy először el kell számolnom százig mielőtt bármilyen kritikai hangnem bűvöletébe kerülnék, hiszen tudom, a foci épp azért szép játék, mert bár 90 percig tart, bizony néhány pillanat eldönthet mindent.
Ma is így történt. Ha Tutoric belépőjét utólag a bíró nem tizenegyessel, hanem sárga lappal bünteti (a kaposvári csatár már beadta a labdát amikor Tutoric lábában elesett), ha az addig hibátlanul védő Haber nem ejti ki a labdát, és ha Mijkovic a végén belövi a kihagyhatatlant, talán nyugodtabban ülök le a gép elé. Csak hát a pillanatok most nem nekünk kedveztek. A vége meg vereség lett egy olyan mérkőzésen ahol igazán egyik csapat sem érdemelt volna győzelmet. A gondom az, hogy egyik csapat éppen az a Ferencváros volt, akiért a szívünk dobog, és akinek győznie kellett volna ahhoz, hogy olyan helyen végezzünk mely talán a jövőnket is megalapozta volna. A másik gondom az, hogy ezt az esély nem először vesztettük el, hanem szinte fordulóról fordulóra abból élünk, hogy a vetélytársak hibáznak. Tovább olvasom
Feljegyzések a fotelból – Felszabadult görcsösség esete az örökrangadón
Ahogy készülődni szoktunk a húsvéti ünnepekre, a szurkoló is épp olyan alázattal és a hagyományok tiszteletével szokott készülődni csapata bajnoki mérkőzésére. Sokan voltak olyanok, akik fittyet hányva a húsvéti vendégjárásnak, vasárnap a Hungária körút felé vették az irányt és még többen voltak olyanok, akik főleg az idegenbeli mérkőzések alkalmával otthon adták át magukat a szurkolás örömének. A fotelszurkoló már a szombaton az ünnepi sonka felvágásakor azon morfondírozott, hogy vajon a vasárnapi ünnepi vacsora időpontját vajon mikorra időzítse, hiszen a megszokott fél hetes vacsoraidő éppen ütközött a 200. örökrangadóval. És legyen bármilyen finom is a sonka, a hozzá szervírozott főtt tojással és a húsvéti kaláccsal, azért egy száz éves hagyományra visszatekintő rangadó mindennél fontosabb. Tovább olvasom
Feljegyzések a fotelból – Ez így nem mehet tovább!
Amikor a chilei játékvezető hármas sípszavával véget vetett a Ferencváros-Vasas mérkőzésnek, talán azt sem tudtam, hogy hol vagyok. Csak ültem a Szentély sokat látott és átélt kopott székén, az agyam teljesen kikapcsolt, és ha mellettem a szurkolótársaim nem indulnak el, talán még mindig ott ücsörgök. Megpróbáltam felfogni, hogy mi történt, néhány pillanat alatt lelki szemeim előtt végigpörgettem a mérkőzést, szerettem volna kifogásokat találni, szerettem volna a kihagyott helyzetekre, a bíróra, az égiekre fogni a vereséget, de hamar rájöttem, hogy a film mely lepereg előttem, nem is a Vasas elleni kezdőrúgással kezdődik.
Behunytam a szemem és pillanatok alatt az agyamban tűzgolyóként cikázó képek szégyenérzetet okoztak. Nem tartott sokáig, de amíg felrémlett az őszi Újpest elleni vereség, majd a tavaszi Videoton elleni trauma, amit megspékelt a kiemelt mérkőzések elvesztésének a tudata, olyan állapotba kerültem, mint még talán soha. Nem akartam tovább a Szentélyben maradni. Erőteljesen ráparancsoltam az agyamra, hogy hagyja abba a szégyenérzetem fokozását, ne engem büntessem azzal, hogy szinte megfojt a reményvesztéssel. Belefáradtam és meguntam, hogy minden katartikus vereség után keressem a reményt és a magyarázatot. Tovább olvasom
HOZZÁSZÓLÁSOK