Exkluzív interjú Hajdu Attilával
Hajdu Attilával minden héten találkozhatnak az olvasók a Sport TV képernyőjén. A legújabb, spanyol futballt bemutató műsorban is ő az állandó szakértő. Attilával saját kávézójában, a Café Teidében találkoztunk, és több mint két órát beszélgettünk, jobban mondva, inkább hallgattam, ahogy mesél életéről, pályafutásáról. Rengeteg élményről beszámolt. Mesélt arról is, hogy a kávét nem szabad melegíteni, mert szétesik, valamint megtudtam, hogy létezik olyan, hogy feles víz… Félig szóda, félig hálózati csapvíz. Tényleg ért tehát, az „új” szakmájához is, de igazán akkor csillogott a szeme, amikor lerajzolta nekem, hogyan kell felállítani a sorfalat… Szóba jött Casillas, beszélt a spanyol futballról, Raúlról, és persze az 1995-s Real Madrid elleni mérkőzésekről, ahol zöld-fehér színekben lépett pályára, kétszer is. Tovább olvasom
Hajdú Attila: 41
Hajdú Attila mindössze öt éves volt, amikor édesapja, Hajdú József első bajnoki aranyérmét nyerte a Fradival. Húsz év múlva Ő is bajnoki címet ünnepelhetett az Üllői úton.
Mezőnyjátékosként kezdte a Népligeti pályákon, aztán hamarosan bekerült a kapuba. Eleinte fizikai adottságai miatt (édesapja is csak 176 cm volt) nem tartozott a legjobb kapusok közé. 17 éves korában “hirtelen” nőtt 15 centit. Tehetsége és szorgalma révén az ifiválogatottba is bekerült.
A Ferencváros első csapatába azonban nem tudta magát beverekedni. Zsiborás, Józsa, Szeiler és Balogh személyében bőven akadt vetélytársa, ezért Vácra igazolt Koszta János mögé, második számú kapusnak. Tovább olvasom
2004.III.7. Matáv-Sopron – Ferencváros: 0-0
Csapatunk a tavaszi szezon nyitó fordulójában küzdelmes mérkőzésen gólnélküli döntetlent ért el a Sopron vendégeként. Tovább olvasom
1996.V.25. Ferencváros – Parmalat 2:1
Cserna játékvezető nem tudta kézben tartani a forró hangulatú, de rendkívül izgalmas és drámai fordulatokkal tarkított mérkőzést. Ezt az állítást támasztja alá a kiosztott kilenc sárga és két piros lap. Ítéleteivel főleg a Ferencvárost sújtotta, ritkán fordul elő, hogy hazai csapat ellen két 11-est és két kiállítást adjanak - nemcsak az Üllői úton. A Ferencváros játákosai minden dicséretet megérdemelnek, hogy hősiesen, kilenc emberrel is nyerni tudtak.
Tovább olvasom
1995.IX.13. BL csoportkör, Grasshoppers – Ferencváros 0:3
Történelmet írt szerda este a Ferencváros Zürichben, hiszen nemcsak első Bajnokok Ligája mérkőzését játszotta le, de azt mindjárt meg is nyerte. Tovább olvasom



















HOZZÁSZÓLÁSOK