Kakas László

Oldal:1

Kakas László: 58

Kakas László

Szülővárosában, a heves megyei Ecséden indult nem mindennapi pályafutása 1972 tavaszán. Tizennyolc évesen állt először kapuba a megyei II. osztályban, úgy, hogy korábban még edzésen sem vett részt.

A nem mindennapi pályakezdetről: Tovább olvasom

Páncsicstól Bajzátig – a huszonöt 10-es listája

A Nemzeti Sport (Népsport) az 1968-as bajnoki idény óta osztályozza a magyar labdarúgók első osztályú bajnokikon nyújtott teljesítményét 1-től 10-ig (az ötvenes években, sőt jóval korábban is osztályozott már, de más rendszerben). Azóta Bajzát Péter a huszonötödik, aki kiérdemelte a legmagasabb kalkulust.

Első alkalommal Páncsics Miklós, a Ferencváros kitűnő középhátvédje kapott tízest – négy évvel az új osztályzási szisztéma bevezetése után. Az 1972. április 15-én, a 21. fordulóban játszott Ú. Dózsa–FTC mérkőzés ugyan Szőke István és Branikovits László találatával dőlt el 2–0-ra a vendégek javára, és a ferencvárosiak kapusa, a Géczi Istvánt helyettesítő Vörös Béla lehúzta a rolót, mégsem ők lettek a meccs hősei.

Hanem Páncsics, aki a Képes Sport szerint korlátlan úr volt a pályán. Tovább olvasom

Détári Lajos lett a Ferencváros szakvezetője

Détárié a kispad

Détári hivatalosan szakmai igazgatóként veszi át a zöld-fehér csapat irányítását, segítője Nagy Tamás, azaz a korábbi tréner, Prukner László jobbkeze lesz. A kapusedzők felkészítése Balogh Tamás korábbi FTC-kapus feladata lesz. Tovább olvasom

Kapusbravúrok


Tovább olvasom

A pezsgőgyár után jött a gyúrószoba

Kakas László bajnoki címet ünnepelhetett a kék-fehérekkel, ám a közvélemény nem kis meglepetésére néhány napja a Fradihoz szerződött. Ahhoz a klubhoz, amellyel az 1981–82-es szezonban bajnoki aranyat ünnepelhetett. Szóval hazatért… Tovább olvasom

Átigazolások – 2008/09 (nyár)

Tovább olvasom

1987.X.31. Újpesti Dózsa – Ferencváros 1:4

Topor, Vaszil és Schróth

Tovább olvasom

Muzeális lapszemle: MK Döntő, 1986.IV.30. Vasas – Ferencváros 0:0 (tizenegyesekkel 5:4)

Kakas, a kupagyőztes

Néhány héttel ezelőtt, az egyik muzeális lapszemle írásakor már megpróbáltam lázadni az ellen, hogy egy vesztes mérkőzésről kelljen megemlékezni, de mivel az végül is egy európai kupasorozat negyedik vagy ötödik fordulója volt, így még erőt vettem magamon. Nehezemre esett az írás, de bele tudtam kapaszkodni az addig elért eredményekbe még akkor is, ha tudtam, ezután is lesznek még ilyen muzeális lapszemlék. Tudtam azt is, hogy akkor is meg kell csinálnom, ha szinte „fizikai” fájdalmat okoz egy-egy vereség kommentálása.

VVK, KEK, BEK, BL esetén még valahogy elviseltem, de mikor szerkesztőtársam félig kaján mosoly kíséretében elébem rakta a következő muzeális beharangozót legszívesebben összetéptem volna az újságot. Nem tettem meg, mert egyrészt elég nehéz hozzájutni régi újságokhoz, másrészt, ahogy rápillantottam a címlapra, ép olyan kaján mosoly jelent meg az arcomon, mint a szerkesztőtársamnak mikor megajándékozott az 1986. május 1-i Népsporttal. Tovább olvasom

Kakas és Zsiborás versengése az 1-es mezért

Az alábbi riport 1982 őszén készült, mely egy fiatal Fradista féltett albumából került elő 27 évvel később. Tovább olvasom

1982.II.13. Új-Zéland – Magyarország 1:2

Tovább olvasom

1982.II.11. Új-Zéland – Magyarország 1:2

Tovább olvasom

1981.X.24. Haladás – Ferencváros 1:2

Ebedlit Nagy zavarja a labda kihozatalában (fotó: Varga Zsolt)

Tovább olvasom

1981.X.7. SZEOL AK – Ferencváros 2:1

Az első győzelem — a kilencedik mérkőzésen

Nagy várakozás előzte meg Szegeden a SZEOL AK NB I-es uereplését. A vezetők, a szurkolók hittek a bennmaradásban, a játékosok kevésbé! Ők reálisabban látták saját esélyüket, hiszen előttük volt két év edzésmunkája. Igaz, megnyerték a bajnokságot az NB II-ben, de azt is észrevették, hogy a csapatnak nincs stílusa, birkózva gyűjtötték bajnoki pontjaikat. A pálya és az öltöző környékén pedig olyan puskaporos volt a hangulat, hogy nem véletlen a dohányzás szigorú beszüntetése sem …

Két mérkőzést játszottak a legmagasabb osztályban, amikor Szegeden már az „életmentés” lehetőségeit keresték a csapatért aggódók. A vezetőség azonban még egy mérkőzésre bizalmat szavazott az akkori vezetőedzőnek. Ebben az időszakiban húsemberek helyett gépemberek öltöztek mezbe napról napra a Tisza partján. Tovább olvasom

1981.VIII.22. Békéscsaba – Ferencváros 3:1

Tovább olvasom

Akiknek köszönhetjük a 23. bajnoki címet I. rész

Takitól az intézőig …

Tovább olvasom

1981.III.18. MK, DVTK – Ferencváros 1:0

Az FTC legjobbja a bravúrosan védő Kakas László volt. A hazaiak megérdemelt győzelme után az FTC kiesett az elődöntőből. Tovább olvasom

1980.VI.14. DVTK – Ferencváros 3:0

A ferencvárosi kapuvédő, Kakas és a diósgyőri együttes párviadalából az erkölcsi győzelem a kapusé, a gyakorlati a diósgyőri legénységé lett. Fükő, Tatár és Borostyán góljaival nagy gólkülönbségű vereséget mért a hazai gárda a kulcsjátékosait nélkülöző, a bajnokság végére szinte összeomlott zöld-fehérekre. A találkozóra tizenötezer szurkoló látogatott ki. Kuti játékvezető kitőnüen bíráskodott, Judiknak, Tepszicsnek és Majornak sárga lapot adott. Kakas egyébként két 11-est is hárított, ha ezt nem teszi, a ferencvárosiak katasztrofális vereséget szenvednek. Felvételünkön (Szabó István felvétele) Fekete indul támadásra, gyorsaságát érvényesítve hamarosan mögötte lesz a két fővárosi védő, Major és Tepszics. Tovább olvasom

Negyven nap a túlsó féltekén III. – Mégsem vágták darabokra Friedmanszky kalapját

1980_hk_naplo_003Hargitai Károly, Pusztai László, és Ebedli Zoltán elbeszélése után, szabadon Várkonyi Sándor tollából. Tovább olvasom

Negyven nap a túlsó féltekén II. – Maradona, a király

1980_hk_naplo_003Hargitai Károly, Pusztai László, és Ebedli Zoltán elbeszélése után, szabadon Várkonyi Sándor tollából. Tovább olvasom

1980.I.28. Argentinos Juniors – Ferencváros 2:2

Tovább olvasom

Kakas László

Kakas László

Tovább olvasom

Oldal:1

Az oldal támogatói:

OLDALAK

Paks – FTC

HŐSKOR 1901-1926

PROFIZMUS 1927-1945

Pethő Zoltán adománya

Felújított emlékezés

NB 1945-1958

NB 1958-1974

Albert album 1941-2011

NB 1975-1986

KÖZELMÚLTUNK 1986-

INFORMÁCIÓK

    E-mail címünk: info@tempofradi.hu

HOST Szolgáltatónk

FOTELSZURKOLÓ

EDZŐINK

MAGYAR VÁLOGATOTT

KATEGÓRIÁK

<label for="taxonomy_dropdown_widget_dropdown_3">CÍMKÉK</label>

Stadion történet

Tempó Fradi!

ARCHÍVUM

NAPTÁR KERESŐ

május 2012
H K S C P S V
« ápr    
 123456
78910111213
14151617181920
21222324252627
28293031