„Hatalmas szíve van”
José Mourinho, aki több mint isten, és aki barátja régi játékosának
Életre szóló élmény volt Lipcsei Péter számára. A Ferencváros korábbi csapatkapitánya, az NB ll-es csapat edzője a pro licences képzés keretében három napot a Real Madridnál töltött. Nézhetett edzést, figyelhette a hátteret, a tökéletes infrastruktúrát, és találkozhatott Jósé Mourinhóval. A sztáredző átölelte egykori portói játékosát, és bevezette a titkok, a csodák birodalmába.
Tovább olvasom
Magyar Kupa beharangozó
A Szolnok elleni mérkőzéssel megkezdjük szereplésünket a Magyar Kupa 2011/12 évi kiírásában. Ez történt a múltban. Tovább olvasom
Történelmi zakó után …
Az utolsó tíz összecsapáson egyik csapat sem tudott nyerni otthonában. Mi 2003-ban győztünk utoljára hazai pályán. A piros-kékek idén tavasszal még történelmi verést is mértek Prukner László csapatára, amely a Videoton utolsó idegenbeli győzelme volt az NB I-ben … Tíz forduló után kiesőhelyen állunk, ezért is ponto(ka)t kell szerezni! A két csapat 79. bajnoki mérkőzése következik. Ez történt a múltban. Tovább olvasom
Hét éve nyertünk utoljára Győrben
Közel kilencvenéves múltra tekintenek vissza a két klub díjmérkőzései. A Fradi vidéki ellenfelei közül a Győrrel játszotta a legtöbb bajnoki mérkőzését.
1922. április 23-án találkozott először a két együttes egymással magyar kupa mérkőzésen, melyet az FTC 7-0 arányban nyert meg.
Az első bajnoki mérkőzésre még 15 évet várni kellett, ekkor a Győr csapata -1937. november 28-án- látogatott az Üllői útra. Rauchmaul Emil együttese így állt fel: Háda – Tátrai S., Korányi L. – Magda, Sárosi III., Lázár – Táncos, Polgár, Sárosi, Toldi, Gyetvai. A Fradi Sárosi és Toldi 2-2 valamint Polgár góljaival 5-1-re lelépte a győrieket Sárosi III. Béla bemutatkozó mérkőzésén. A tavaszi visszavágón Toldi ismét eredményes volt, így a fővárosi zöld-fehérek ha nehezen is, de ismét begyűjtötték a két bajnoki pontot. Tovább olvasom
Lipcseit elbúcsúztatták a válogatottól
Lipcsei boldog, hogy a szövetségnél gondoltak rá, azt viszont egy kicsit sajnálja, hogy 58-nál megállt. Tovább olvasom
Hatalmas Fradi fölény hazai pályán

A Fradi jobbszélsője, a válogatottban is debütáló Kertész Tamás igyekszik a kapuba juttatni a játékszert
Kereken száz mérkőzést vívott egymással a két csapat a bajnokságban és a magyar kupában az elmúlt 56 évben. Fókuszban a fővárosi mérkőzések. Tovább olvasom
Nyolc éve pont nélkül …
A két csapat 74. (Debrecenben a 38.) bajnoki mérkőzése következik. Ez történt a múltban. Tovább olvasom
Lipcsei Péter, aki egyre rutinosabb a kispadon
Már egy év rutin van a háta mögött, de azért Lipcsei Pétert még most is ifjú trénernek tartják. Harminckilenc esztendős, nem is olyan régen még a Fradi meghatározó futballistája volt, ám az elmúlt szezonban már a zöld-fehér klub NB II-ben szereplőgárdáját irányította. Ez az idény rengeteg tapasztalattal, felismeréssel ajándékozta meg a Fradi újkori ikonját, aki nem tagadja, öt éven belül átvenné a felnőttcsapatot. Tovább olvasom
Kilenc éve veretlenül hazai pályán
“Az 5. percben már vezetést is szerez a Fradi! Sárosi dr. a félvonal közelében hosszú labdát vág ki Sipos elé. A labda elsuhan a debreceni védők feje felett és Sipos nagyszerű ütemben ugrik ki a labdára. A vendégcsapat védői már nem tudják behozni és nyugodtan ívelheti a labdát középre. A befutó Lakatnak jól jön a fejére a labda és ő 8 lépésről a kifutó Nagy I mellett az üres hálóba fejeli a labdát. 1:0-ra vezet a Ferencváros.”
Az alábbi jelenet 10 ezer néző előtt zajlott le az Üllői úton 1943. szeptember 5-én.
A két csapat 73. (az Üllői úton a 33.) bajnoki mérkőzése következik. Ez történt a múltban. Tovább olvasom
A 200. örökrangadó következik
A két csapat 200. (a Hungária körúton a 64.) bajnoki mérkőzése következik. Ez történt a múltban. Tovább olvasom
Lipcsei Péter 39. születésnapjára – videó
A hűséget nem lehet követelni, a hűséget nem szabad kérni és a hűséget nem szabad ígérni. Hűséget csak adni lehet és elfogadni. Lipcsei Peti adja a hűséget, mi szurkolók meg elfogadjuk, mert tudjuk, a kapott hűségtől leszünk mi is jobbak és a kapott hűségtől válunk igazi Fradistává.
Lipcsei Péter ma ünnepli 39. születésnapját. Szerkesztőségünk egy zenés képeslappal köszönti a Ferencváros legendás játékosát.
Isten éltessen Péter!
„A siker az állhatatosság, a kitartás és az elszántság függvénye.”
Zalaegerszegre látogat a csapat
A két csapat 65. (Zalaegerszegen a 33.) bajnoki mérkőzése következik. Ez történt a múltban. Tovább olvasom
Angyalföldre látogat a Fradi
A két csapat 158. (a Fáy utcában a 22.) bajnoki mérkőzése következik. Ez történt a múltban. Tovább olvasom
Lipcsei – A csúcstartó Fradi-ikon története
A Győr csapata látogat az Üllői útra
A két csapat 124. (az Üllői úton a 49.) bajnoki mérkőzése következik. A vidéki csapatok közül a Győri ETO csapatával játszottuk a legtöbb bajnoki mérkőzést. Ez történt a múltban. Tovább olvasom
Lipcsei és a másik oldal
“Amikor otthonról az első edzésemre indultam július elején, egy kicsit izgatott voltam. Nem tudtam elképzelni, hogy miként fogok viselkedni az öltözőben edzőként, Tuboly Frici barátom azonban már rutinos róka, nyolc éve dolgozik az utánpótlásban, ő sokat segített eleinte, sőt segít a mai napig. Közöltem a játékosokkal, hogy nyugodtan tegezhetnek, ezzel úgy láttam egy picit megleptem őket, sokáig nem mertek Petinek szólítani. Idővel aztán oldódtak ők is, és folyamatosan csiszolódtunk egymáshoz.” Tovább olvasom
Székesfehérvárra látogat a csapat
A két csapat 77. (Székesfehérváron a 39.) bajnoki mérkőzése következik. Ez történt a múltban. Tovább olvasom
Kínos bemutatkozás az NB2-ben, avagy túl erős volt a bajai halászlé
Amikor megígértem szerkesztőtársamnak, hogy ha már megnézem Lipcsei Peti debütáló NB2-es mérkőzését Baján, akkor le is írom, amit láttam, még nem gondoltam, hogy bizony nehezen vállalható ígéretet tettem.
Nem maga az írás okoz nehézséget, hanem az, amit le akarok írni, mert amit Baján láttam, annak nagyon kevés köze volt a labdarúgáshoz és főleg a Ferencvároshoz.
Nem vártam csodát, sejtettem, hogy nem lesz könnyű az erős bajai halászlét megemészteni, de úgy gondoltam, a visszajátszókkal és azokkal, akik már több Ligakupa mérkőzésen is játszottak, nem lesz megoldhatatlan feladat a lelkes hazai csapat ellen kivívni a győzelmet. Ráadásul úgy is indult, hogy sima ügy lesz, az első negyed órában a bajaiak annyira meg voltak illetődve, hogy Fülöp kapufája és Kovács két kihagyhatatlan ziccere után már a hazai szurkolók is imára kulcsolták a kezüket. Az persze más kérdés, hogy Kovács két olyan ziccert rontott, amiért a régebbi időkben a mester azonnal leparancsolta volna a pályáról. Tovább olvasom




























HOZZÁSZÓLÁSOK