Mióta számozzák a labdarúgó mezeket?
Évekkel ezelőtt Pataki Mihállyal, az FTC legendáshírű középcsatárával beszélgetve, egyszer megkérdeztem:
— Pityke bácsi! — mindig a 9-es mezben játszottál?
Rám nézett és szinte mentegetőzve mondta, hogy ő bizony semmilyen számú mezben sem játszott — akkor még csak „számozatlanul” rúgták a gólokat.
Néhány sportbarátomtól próbáltam megtudni, hogy mióta számozzák a játékosokat, de bizony senki sem tudta pontosan megmondani. Tovább olvasom
A régi, dicső KK

Csak mint az FTC ügyvezető elnöke és a könyv felelős kiadója érzem jogosnak az élőszó megírását, hiszen a hajdani híres KK meccsekre még gyermekként jártam …
Azért is tartom mind a sporttörténet, mind a szerző szempontjából jelentősnek e mű megszületését, mivel az ötven—hatvan évvel ezelőtti KK ,,hőskor” lassan a feledés homályába merül. Napjainkban ennek a kupának a szerepét már a BEK küzdelemsorozata vette át, így ez a régi híres trófea bizony alaposan háttérbe szorul. Tovább olvasom
Félezerszer a Fradiért
Születtem 1944. március 16-án Sajóörösön. Ebben a szeretetre méltó kis borsodi faluban a háború alatt néhány hónapig szüleim kis vegyesboltot működtettek a településen. A sors jóvoltából ezen időszak alatt láttam meg a napvilágot a család harmadik gyermekeként.
A II. világháborús időszak befejező szakaszának egy villanásnyi jeleként a visszavonuló német sereg egyik katonája egy pillantást vet az udvaron lévő bölcsőben mozgó kézzel-lábbal az élet jelét adva rugdalózó gyerekre. Édesanyám elmondása szerint azt mondta: „Footballmeister”. Talán észrevette a kéz és láb harmóniáját! Tovább olvasom
Ma lenne 67 esztendős Nagy Béla
Oldalunkon is sokat hivatkozunk arra az emberre, aki nélkül ma nem lehetne a Fradi értékeiről, hagyományairól olyan színvonalon írni/beszélni, ahogy azt tehetjük. Az ő áldozatos munkája kellett ahhoz, hogy rendet rakjon a temérdek adat tengerében. Tette ezt akkor amikor még nem állt rendelkezésére a számítógép. Kartonrendszerekben tartotta nyilván a több ezer mérkőzésről és több száz játékosról szóló információkat. Temérdek könyv és kiadvány jelzi munkásságát, amelyek közül a legrégebbiek a gyűjtők féltett kincsei, antikváriumok – sokszor hiába – keresett darabjai. Tovább olvasom
Nagy Domokos Imre: Emlékeim Nagy Béláról
Életemben már – esetenként akkori foglalkozásomnál fogva is – találkoztam elég amatőr történésszel. (Amatőrön értve azokat, akik nem történelem vagy hasonló szakon végeztek.) Jelentős részükre az volt a jellemző, hogy jobban akartak tudni mindent, és fütyültek a szakmaiságra, az adatok pontosságára.
Ezért is féltem a találkozástól, amikor a Fradi Futballkrónika megjelenése után 1973-ban levelet írtam neki, hogy hát nekem van vagy kéttucat meccsem, ami nála hiányzik.
Ha valaha kellemesen csalódtam, akkor benne. Örömmel vette kiegészítéseimet, és ígéretemet, hogy tovább is segítek neki. És ez így is volt hosszú ideig. Minden részadat nagyon fontos volt neki. Tovább olvasom
FRADI VOLT, FRADI LESZ, MÍG A FÖLDÖN EMBER LESZ
Megjelent az FTC labdarúgó szakosztály 88. születésnapja alkalmából.
A FERENCVÁROSI TORNA CLUB labdarúgó szakosztálya 88 éves története során a magyar futball egyik kiemelkedő klubjának számított. Eredményei, közismert sikerei tiszteletet parancsoltak mind a hazai, mind a nemzetközi sportéletben. Népszerűsége közismert, szurkolótáborának rajongása szinte legendás. A „Fradi-szív” dobbanása nem ismer országhatárokat, nem ismer távolságokat. A kaliforniai magyarok például a Golden Gate vándordíj alapításával is bizonyították, hogy bár távol vannak az Üllői úttól, de szívük szeretete a ferencvárosi fiúk felé száll.
Az Üllői úti stadionban pedig hétről-hétre tízezrek buzdítják a zöld mezeseket, a szeretett csapatot. Ezt a klubot a szeretet, az együvétartozás érzése táplálta mindenkor a sikerek és a balsikerek idején egyaránt. Elmondhatjuk, hogy sikereink elsőszámú éltetője a klubszeretet. Az a klubszeretet, amely az idők végtelenjén át minden igaz fradistának jellemzője. A klubszeretet egyedi megnyilvánulását látványosan és szépen, művészi szinten nyújtotta át egy ferencvárosi dalpályázat díjnyertes művével a Fülöp Kálmán— Wolf Péter szerzőpáros. Daluk címe: Fradi volt, Fradi lesz — míg a Földön ember lesz!
Ez a cím megrendítően tömören mondja el jelennek, jövőnek a sokak számára fontos lényeget.
A dal szerzőinek engedélyével választottuk jelen kötetünk címadójának a szívhezszólóan szép mondatot. Labdarúgó szakosztályunk 88. születésnapja alkalmából más „dalok” kapcsán is merengtünk múltról, jelenről, múltat és jelent idéző mondatokról, adatokról.
Így könyvünk egy-egy fejezetének címét ferencvárosi „nóták” és természetesen a mindenkori Fradi induló — Sallay Mihály 40 évvel ezelőtti szerzeménye — jelöli. Tovább olvasom
“MINDEN TAPS A FERENCVÁROSNAK SZÓL”
A FRADI NEMZETKÖZI MÉRKŐZÉSEI
Tisztelt Szurkoló! Kedves Olvasó!
A Fradi futballmúzeum könyvsorozat újabb kötetében az FTC nemzetközi mérkőzéseivel foglalkozunk.
Az első – olvasmányos – részben a mérkőzésekkel kapcsolatos érdekességek, egykori túrajelentések, újságidézetek révén kapcsolódhatnak a Fradi futballmúltjához. A harmincas évek KK korszakával részletesebben foglalkozunk, hiszen ezek az „ősi események” már igencsak feledésbe kerültek. Pedig a fradistáknak erre van miért büszkének lenni…
A nemzetközi meccsek sokaságából válogatva az egyedi esetek, olyan találkozókat is „megidézhetnek” amelyek ugyan nem nagy eredmények vagy sikerek hordozói voltak, de kuriózumszámba mentek.
Azután „megérkezünk” az újkori kupák (BEK. KEK, VVK, UEFA Kupa, Bajnokok Ligája) korszakához. Az FTC valamennyi kupameccsét villanásnyi időre felidézzük. Ez a kupakrónika zárja a könyv első részét.
A II. részből pedig megtudhatják Tovább olvasom
Aranylabdás Abert Flórián
FRADISTÁK FÉNYKÉPALBUMA 3.
1968. november 7., Rio de Janeiro. Brazília-Világválogatott 2-1. Tovább olvasom
Őszi séta a Farkasréti Temetőben
Két hét múlva halottak napja.
Ezt megelőzve egy kis sétát tetűnk a farkasréti temetőben ahol oly sok nagy sikert elért
ferencvárosi sportoló, labdarúgó és vezető nyugszik.
Felkerestük: Simon Tibor, Pusztai László, Nagy Béla –a krónikás-,Háda József, Kispéter Mihály, Dr. Csanádi Árpád, Zsiborás Gábor, és Toldi Géza nyugvóhelyét.
Szomorú szívvel láttuk, hogy –néhány szépen gondozott sírtól eltekintve—bizony elhanyagoltak, alig látogatottak. Az a sok öröm, melyet életükben nekünk –családnak, barátoknak, szurkolóknak- szereztek arra kötelez –kötelezne –hogy közeli, távoli nyugvóhelyeiket jobban őrizzük.
A legelszomorítóbb Toldi Géza síremléke volt ahonnan még a márványt is ellopták. Tovább olvasom
FRADIVAL A FÖLD KÖRÜL (359)
Azok a fradisták, akik még élőben láthatták Sárosit, Rudast, Kispétert, s a többi legendát, átszellemült arccal magyarázzák azt a csodát, amit akkor átéltek. Sokszor talán úgy érezzük, mi sosem érezhetjük át azt az összetartást Tovább olvasom
Az FTC nemzetközi labdarúgó mérkőzései (1977)
Kiadványunk az FTC labdarúgó csapatának összes nemzetközi mérkőzéseit tartalmazza 1901-től 1976. december 31-ig. Ez alatt az idő alatt 1013 mérkőzést játszott csapatunk 47 ország klubcsapataival, válogatottjaival. Az európai országok közül csak az ír, norvég, finn és albán labdarúgókkal nem sikerült ez ideig találkoznunk. Legtöbbször viszont az osztrák és csehszlovák sportbarátainkkal küzdöttünk a győzelemért.
Nagy Béla – A TON bolygónak jelentem!
„A long time ago in a galaxy far, far away….” – ha meglátjuk ezt a feliratot, talán még az angolul nem tudók is egyből rávágják, hogy Csillagok háborúja Tovább olvasom
Már négy éve, hogy elment a krónikás
Külföldön járva egyáltalán nem meglepő, ha valamely ismert futballklub stadionjában találunk egy múzeumot, amelyben az illető egyesület labdarúgói által szerzett trófeákat és az elmúlt sok évtized írásos és tárgyi emlékeit csodálhatjuk meg. E csapatok múltjáról pedig különböző, a klubok által megjelentetett újságokban, könyvekben olvashatunk rengeteg érdekességet.
Magyarországon a Ferencvárosi Torna Club büszkélkedhet ilyen múzeummal és azzal, hogy történetét hozzáértő módon feldolgozták. Mindez egy olyan ember érdeme, aki közel négy évtizedig töltötte mindennapjait a klubban. Hatalmas munkával, elképesztő mennyiségű dokumentumot gyűjtött össze és rendszerezett, mindent megtudott szeretett egyesületéről, amit csak lehetett. Tovább olvasom

























HOZZÁSZÓLÁSOK