Rósa Dénes

Veretlenek vagyunk az Üllői úton

A két csapat 20. bajnoki találkozója következik. Ez történt a múltban. Tovább olvasom

2011.VIII.21. Ferencváros – Haladás: 1-2

(Fotó: ftc.hu)

A labdarúgó NB I 6. fordulójában a Ferencváros a Haladás ellen próbálta megszerezni első győzelmét ebben az idényben, új (megbízott) edzővel és új kezdőkapussal. A vendégek hamar megszerezték a vezetést, majd már két góllal is vezettek, de a hazaiak egy büntetőből szépíteni tudtak. Az egyenlítésre már nem futotta a legvégén egy kapufát is szerző Ferencváros erejéből – a vége 1–2, hat kör után három tradicionális pesti nagycsapat, a Ferencváros, az Újpest és a Vasas is nyeretlen a bajnokságban. Tovább olvasom

2011.VII.10. Lokomotiv Moszkva – Ferencváros 0:1

A Ferencváros labdarúgócsapata nemzetközi felkészülési mérkőzésen Rósa Dénes tizenegyesből szerzett góljával 1–0-ra legyőzte az orosz Lokomotiv Moszkvát. Tovább olvasom

“Van egyfajta bizalmatlanság” – folyamatosan változó kerettel várja a Fradi az Európa Ligát

Több játékos fizetését csökkentik, néhányuk jövője még bizonytalan a Ferencvárosnál, miközben sorra érkeznek az új igazolások. A Fradi a jövő héten már tétmeccset játszik az Európa Ligában, és bár Prukner László vezetőedző szerint félévente nem lehet új csapatot építeni, de szeretnének megfelelni az új kihívásoknak. Tovább olvasom

2011.V.15. Haladás – Ferencváros: 1-1

Rósa gólöröme

A labdarúgó NB I 29. fordulójának záró mérkőzésén a Ferencváros 1–1-es döntetlent játszott a Haladás otthonában. A vezetést Iszlai Bence szerezte meg a második félidő elején a szombathelyieknek, majd Rósa Dénes egy távoli bombagóllal egyenlített. A mérkőzést mindkét gárda tíz emberrel fejezte be, Tóth Péter pedig büntetőt hibázott az első félidőben. Tovább olvasom

2011.V.7. Szolnok – Ferencváros: 2-3

Pölöskey lőtte az elsőt

A labdarúgó NB I 27. fordulójában az élvonaltól lélekben már elbúcsúzott Szolnok fogadta a nehéz anyagi helyzete ellenére is a dobogóért harcoló Ferencvárost. Öt gólt hozott a viharos első félidő, 2–3-mal fordultak a felek. A hazaiak hiába tettek meg minden tőlük telhetőt a második játékrészben a győzelemért, a Ferencváros megőrizte előnyét, és három ponttal térhetett haza. Vereségével kiesett a Szolnok. Tovább olvasom

A Ferencváros házi gólkirályai a Magyar Kupában

Tovább olvasom

2011.II.25. Ferencváros – Kecskeméti TE: 2-1

A Ferencváros győzelemmel kezdte meg tavaszi szereplését: a fővárosi zöld-fehérek a labdarúgó NB I 17. fordulójában 2–1-re nyertek az Üllői úton a KTE-Ereco ellen. A találkozón a kecskemétiek Tököli Attila szép góljával szereztek vezetést, és előnyüket az 50. percig, Preklet Csaba öngóljáig őrizték is. A hajrában aktívabb volt az (egyébként kiegyenlített) mérkőzésen a Ferencváros, és az aktivitás jutalma egy Rósa Dénes által gólra váltott tizenegyes lett – ez három pontot ért. Tovább olvasom

2011.II.2. NK Hrvatski Dragovoljac – Ferencváros 1-1

Idei negyedik edzőmeccsünkön 1-1-es döntetlent játszottunk Zágrábban a Hrvatski Dragovoljac ellen. Tovább olvasom

Kik voltak a leghatékonyabb gólszerzők a Fradiban UEFA, EVK és VVK mérkőzéseken?

Tovább olvasom

2010.XI.6. ZTE – Ferencváros: 2-1

Haber

A labdarúgó NB I 13. fordulójának rangadóján a hétvége előtt második Zalaegerszeg a harmadik Ferencvárost fogadta. A hazaiak Justin Haber hibáját kihasználva Balázs Zsolt révén hamar vezetést szereztek, és hiába támadott sokkal többet a folytatásban a Fradi, befejezései nem voltak pontosak, így nem változott a szünetig az állás. A folytatásban azután beértek a vendégek erőfeszítései, Rósa Dénes egyenlített, de a csattanó a végére maradt. Egy felesleges szabálytalanságért ugyanis (tán kissé szigorúan) büntetőt kapott a ZTE, amit Ahmet Delic értékesített, megszerezve a győztes gólt.
Tovább olvasom

2010.X.27. MK, REAC – Ferencváros: 0-5

Niljkovic: újabb dupla

Magyar Kupa 4. forduló, a 16 közé jutásért. Tizenhét perc alatt eldöntötte a Fradi a továbbjutás sorsát. Tovább olvasom

2010.X.16. Ferencváros – Kaposvár: 1-0

Rósa büntetője döntött

A Ferencváros labdarúgócsapata hazai pályán Rósa Dénes büntetőből szerzett góljával 1–0-ra legyőzte a Kaposvárt a labdarúgó NB I 10. fordulójában. A feszült hangulatú találkozón a hazaiaktól Maróti Béla, a vendégektől Zahorecz Krisztián jutott a kiállítás sorsára. Tovább olvasom

2010.VIII.7. Kecskeméti TE – Ferencváros: 1-2

Rósa szerezte meg a vezetést

A labdarúgó NB I 2. fordulójának szombati záró mérkőzésén a Ferencváros idegenben 2–1-re legyőzte a Kecskeméti TE-Erecót. A zöld-fehérek szerezték meg a vezetés Rósa Dénes 4. percben lőtt góljával, és bár a sokkal többet támadó kecskemétiek Tököli Attila találatával még a szünet előtt egyenlítettek, végül Liban Abdi bombagóljával a fővárosiak nyertek. Tovább olvasom

2010.V.8. Ferencváros – Kecskeméti TE: 3-2

Jason Morrison góllal és gólpasszal vette ki a részét a győzelemből

A Ferencváros labdarúgócsapata 3–2-re győzte le a Kecskemétet a Soproni Liga 27. fordulójában. A zöld-fehérek már három góllal is vezettek, a végén emberhátrányban örülhettek, hogy a három pontot megszerezték. Tovább olvasom

Az Újpest – Fradi rangadók egyéniségei

A Nemzeti Sport írása. Tovább olvasom

Máltai hármas minitorna

Csütörtökön hármas mini torna várt a Máltán edzőtáborozó Ferencvárosra: a zöld-fehéreken kívül két máltai együttes, a másodosztályú Mosta FC és az élvonalbeli Hamrun Spartans vett részt az erőpróbán. Tovább olvasom

Rósa százados

Rósa Dénes

Rósa Dénes

Ma este 100. tétmérkőzésén lép pályára Rósa Dénes a Ferencvárosban! Tovább olvasom

2009.IX.13. Ferencváros – MTK: 2-1

Rósa parádés támadás végén talált be

A 100. ferencvárosi pályaválasztással lejátszandó örökrangadóra a hazai védelemből kulcsember esett ki: Dragóner Attila betegsége miatt még a kispadra sem ül le, és hiányzik Wedgbury is. Az MTK támadóival valószínűleg a Wolfe, Balog védőkettősnek kell felvennie a versenyt.

Jobb híreket kapott sérüléssel küszködő játékosairól Garami József, az MTK mestere: mind Zsidai, mind Lencse bevethető a Ferencváros ellen, vélhetőleg a kezdőbe is bekerülnek. Tovább olvasom

2009.VIII.21. Vasas – Ferencváros: 3-2

Ezúttal a harcosság nem vezetett eredményre

A piros-kékek hosszú hazai nyeretlenségi sorozatot szakítottak meg a Fradi ellen.. Tovább olvasom

2009.VIII.11. LK, Ferencváros – Vasas: 2-1

Rósa ritkán szorult háttérbe

A Ferencváros megállíthatatlan a Ligakupában. Tovább olvasom

2009.VIII.4. LK, Ferencváros – Nyíregyháza: 4-0

Rósa mesterhármassal tért vissza

A zöld-fehérek a Skóciából hazatérő Rósa Dénes vezérletével már az első félidőben eldöntötték a három pont sorsát. Az egykori magyar válogatott középpályás mesterhármast szerzett, mellette Igor Pisanjuk volt eredményes.. Tovább olvasom

Átigazolások – 2009/10 (nyár)

Tovább olvasom

Átigazolások – 2005/06 (tél)

Tovább olvasom

2005.XII.15. Mexikó – Magyarország: 2-0

Kétgólos vereséget szenvedett a magyar válogatott Mexikó együttesétől. A mieink kezdőcsapatában három ferencvárosi játékos kapott helyet, és valamilyen szempontból Tőzsér Dánielnek, Rósa Dénesnek és Balog Zoltánnak is emlékezetes lehet az összecsapás. Tovább olvasom

Az oldal támogatói:

OLDALAK

HŐSKOR 1901-1926

PROFIZMUS 1927-1945

Felújított emlékezés

NB 1945-1958

NB 1958-1974

Albert album 1941-2011

NB 1975-1986

KÖZELMÚLTUNK 1986-

INFORMÁCIÓK

    E-mail címünk: info@tempofradi.hu

HOST Szolgáltatónk

FOTELSZURKOLÓ

EDZŐINK

MAGYAR VÁLOGATOTT

KATEGÓRIÁK

<label for="taxonomy_dropdown_widget_dropdown_3">CÍMKÉK</label>

Stadion történet

HOZZÁSZÓLÁSOK

ARCHÍVUM

NAPTÁR KERESŐ

február 2012
H K S C P S V
« jan    
 12345
6789101112
13141516171819
20212223242526
272829