Ma ünnepli 42. születésnapját Wukovics László
A 39. percben M. Tamás egy bedobást harcolt ki az ellenfél térfelének felénél, a bedobás Sz. Zsolthoz került, aki egy szép befordulás és pontos passz után Wukovicshoz játszott, aki közelről nem hibázott. – Ha most a kedves olvasó egy kicsit értetlenül olvassa a fenti sorokat, akkor nem kell rajta csodálkozni, hiszen az nem okoz meglepetést, hogy a támadás végén Wuko gólt szerez, de az már igen, hogy ki ellen és mikor szerezte ezt a találatot. Az időpont, 2008. május 15, és a Pest megyei bajnokságban, a Viadukt SE csatáraként szerezte Wukovics László azt a gólt. Harmincnyolc évesen.
Hogy milyen utat járt be Wukovics László, a Fradi többszörös „házi gólkirálya” addig, amíg eljutott a levezetésnek szánt Viadukt SE-ig?
A Ferencvárosban az előkészítő csoporttól a korosztályos együtteseken keresztül vezetett az útja. Az ifjúsági csapatban leginkább jobbszélsőt, vagy középcsatárt játszott, s az ellenfelek védői hosszasan mesélhetnének Wukovics tudásáról, hiszen nem kevesebb, mint harminc alkalommal lőtt vagy fejelt gólt. 1988-ban már az első csapat keretével készülhetett és a bemutatkozás sem váratott magára sokáig. 1988.03.27.-i, Kongsvinger elleni nemzetközi barátságos mérkőzésen lépett először pályára a felnőtt csapat tagjaként, amit 3:0-ra nyertünk. Tétmérkőzésen 1988.05.14.-én, a Videoton ellen mutatkozott be csereként. Gólt nem lőtt, de az utána következő mérkőzéseken (összesen 173 alkalommal lépett pályára zöld-fehér mezben) 74 gólt szerzett. Tovább olvasom
A Diósgyőr látogat az Üllői útra
A két csapat 81. (az Üllői úton a 30.) bajnoki mérkőzése következik. Ez történt a múltban. Tovább olvasom
Az Újpest – Fradi rangadók egyéniségei
A Nemzeti Sport írása. Tovább olvasom
Bajnoki múltunk a Nyíregyháza ellen
A két csapat 20. NBI-es bajnoki mérkőzése következik. Ez történt a múltban. Tovább olvasom
Toldi vándordíjasaink
Toldi Géza 1973-ban ezt mondta:
- Szeretnék egy olyan vándordíjat felajánlani, amelyet minden évben az FTC legjobb formában lévő labdarúgója kap kiemelkedő teljesítményéért.
Az elgondolást tett követte, s az 1973/74 évi bajnoki szezontól megkezdődött a trófea vándorlása. Az egyetlen probléma magával a vándordíjjal volt. Toldi Géza sehol sem kapott elképzelésének megfelelő serleget, Így Bálint László az első védő ideiglenesen “csak” egy fémlabdát kapott. Toldi Géza ünnepélyes keretek között az FTC – Telstar mérkőzés előtt adta át. Ez volt egyben az új FTC stadionban csapatunk első nemzetközi mérkőzése. Toldi később Spanyolországban egy ízléses, dekoratív trófeát talált, amelyből vásárolt egy nagyobbat és néhány kicsit. A nagyot azzal a céllal, hogy ez lesz állandó vándordíj, a kicsit pedig a játékos végleg megkapja. Tovább olvasom
1994.VIII.29. Ferencváros – UTE 0:3
Igazi rangadó hangulatát kölcsönözte az Üllői úti stadion két pártra oszlott szurkolótábora a 4. forduló slágercsatáján, de a 90 perc egyoldalú összecsapást eredményezett. Noha a labdát a ferencvárosiak birtokolták többet, az összeszokottabb és eredményesebb csatárjátékot bemutatott UTE-Novabau szerzett megérdemelten három pontot érő győzelmet.
Tovább olvasom
Muzeális lapszemle: MK Döntő, 1994.VI.15. Kispest-Honvéd – Ferencváros 1:2
Eddig még nem fordult velem elő, hogy egy muzeális lapszemléhez nehezen fogjak hozzá. Sőt, mindent elkövessek annak érdekében, hogy ne is kelljen róla írnom. Pedig egy győztes magyar kupadöntőről van szó, de mivel olyan események kapcsolódnak a mérkőzéshez, melyek mély nyomokat hagytak bennem, nem volt könnyű rávenni magam arra, hogy megemlékezzek róla. Szerkesztőtársam is érezhette ezt, hiszen amikor a kijelölt napra nem készültem el (ilyen még nem fordult elő), akkor „csendben” átütemezte egy másik napra. Amikor ott sem találkozott a végtermékkel, tovább ütemezett. Tovább olvasom
1994.VI.4. Ferencváros – Parmalat 3:0
“Nyilasi Tibi, maradj velünk!” Tovább olvasom
1994.V.28. Ferencváros – Békéscsaba 4:2
Hosszú hetek után lecsúszott az élről a Békéscsaba. A Ferencváros ezúttal is folytatta azt a látványos játékot, amelyet szerdán a Kispest elleni kupadöntőn mutatott be. A Pásztor-legénység támadójátéka a második félidő közepéig teljesen veszélytelen volt, így a zöld-fehérek megérdemelten szerezték meg a két pontot.
Tovább olvasom
1994.V.21. Csepel – Ferencváros 1:2
A 26. forduló után a két 31 pontos csapat számára nagy volt a tét. A győztesnek ugyanis még lehet reménye a nemzetközi kupában való szereplésre. Végül a nagy akaraterővel kiálló FTC szervezett játékával megérdemelten győzött.
Tovább olvasom
1994.IV.27. MK, Ferencváros – Vasas 2:0
Szerdán este az Üllői úti stadionban játszották a labdarúgó Magyar Kupa elődöntőjének másik összecsapását, amelyen a Ferencváros a bajnokságban gyengélkedő, osztályozós helyen álló Vasas-Ilzer gárdáját fogadta az első mérkőzésen.
Tovább olvasom
1994.III.5. Ferencváros – BVSC 4:2
A Ferencváros, noha tartott az idény eleji összecsapástól, biztosan tartotta otthonában a két pontot. Az első félidőben szinte a kapujához szegezte a vasutasokat, és ezúttal az iramot is magasabb fokozatban tartotta, mint ahogy azt az őszi utolsó mérkőzéseken tette. A vendégek nem tudták felvenni az Üllői úti gárdával a versenyt, így pontszerzésre sem volt reális esélyük.
Tovább olvasom
1994.II.5. Ferencváros – Sturm Graz 2:0
Barátságos találkozó, Üllői út: Tovább olvasom
1993.XI.27. Videoton – Ferencváros 3:1
A lehetőségekhez mérten nagyszerűen felkészített pályán jó iramú küzdelmet vívott a két csapat. A Videoton-Waltham lényegesen jobban használta ki helyzeteit, de elsősorban Horváth Ferenc érdeme volt a győzelem, aki egymaga három gólt szerzett. Tovább olvasom
1993.X.30. Ferencváros – Csepel: 3:0
Leheletkönnyű, szinte megerőltetés nélküli hazai diadal szórakoztatta a nézőket. Annak ellenére simán nyert a Ferencváros, hogy csak perceken keresztül játszott igazán jól. A csepeliek számára figyelmeztető, hogy a legutóbbi 180 bajnoki percben kilenc gólt kaptak. Tovább olvasom
1993.IX.25. Siófok – Ferencváros 2:4
Ritkán látható, remek iramu, változatos mérkőzést vivott a két csapat, s a Fradi azért tudott felülkerekedni, mert a mezőnyben gyorsabban és pontosabban adogattak és helyzeteiket ki tudták használni. Tovább olvasom
1993.IX.4. Ferencváros – Vasas 5:1
A Ferencváros megérdemelten szerzett nagyarányú győzelemmel gazdagodott a két bajnoki ponttal.
Tovább olvasom
1993.VIII.28. EMDSZ-Sopron – Ferencváros 0:1
A mérkőzés összképe alapján a döntetlen igazságosabb lett volna, Molnár játékvezető enyhén szólva nem állt feladata magaslatán.
Tovább olvasom
1993.VIII.20. Ferencváros – Haladás 2:1
A Ferencváros energiatakarékos, amolyan biztonsági játékot nyújtott, csak akkor erőltette meg magát, amikor először megszerezte a vezetést, majd a második félidő elején bebiztosította sikerét. A zöld-fehérek nem játszottak látványosan, de megszerezték a két bajnoki pontot, s számukra ez volt a lényeg. A Haladás igyekezett, de legalább két tiszta helyzetet elhibázott, és ilyesmit nem lehet büntetlenül tenni.
Tovább olvasom
1993.VIII.14. BVSC – Ferencváros 1:5
A BVSC visszafogott első húsz perc után ráijesztett a kupagyőztesre, de Détári remek irányítói erényeit jól kihasználta a Ferencváros, így a második félidőben már nem volt kétséges a gólszüret. A BVSC védelme szétesett, támadásaikat nem koronázta siker, így a zöld-fehérek megérdemelten kezdték sima győzelemmel az új szezont. Tovább olvasom
1993.VIII.8. MK, Salgótarjáni Kohász – Ferencváros 4:7
Vasárnap újabb NB I-es csapatok játszottak a labdarúgó Magyar Kupában a 64-be jutásért. Tovább olvasom



















HOZZÁSZÓLÁSOK