Feljegyzések a fotelból – Az egyiknek sikerül, a másiknak nem
A reggeli kávém mellé desszertként mindig sportújságot tálalok fel magamnak. Vasárnap reggel azonban egy kicsit lusta voltam ahhoz, hogy elsétáljak a város ma már egyetlen újságosbódéjához. Pedig évekkel ezelőtt, amikor még főleg szombaton voltak a bajnoki mérkőzések, elég volt kinyitnom a szemem vasárnap reggel és már pattantam is ki az ágyból és rohantam az újságoshoz, nehogy elvigyék előlem a reggeli desszertemet. Alig vártam, hogy kézbe vegyem, hogy érezzem az újságpapír semmihez sem hasonlítható zizegését. Bár tudtam az eredményt, de már ott bele kellett lapoznom, hogy megnézzem az osztályzatokat és azt, hogy vajon hanyadikok vagyunk a tabellán. Ezen túl meg ismerősökkel is összefutottam – volt olyan akivel csak ott találkoztam éveken át – és percekig ecseteltük a forduló eredményeit. Egyben általában egyetértettük: a Fradi megérdemelten nyert. Tovább olvasom
2011.IX.11. Ferencváros – ZTE: 2-0
Ritkán fordul elő a futballvilágban, hogy egy menesztett tréner új csapatával épp a régi ellen bizonyíthat először. Prukner Lászlótól nagyjából egy hónapja köszöntek el az Üllői úton, és most a Zalaegerszeg szakvezetőjeként tért vissza az Albert Flórián Stadionba. Kollégája, Détári Lajos szintén első bajnokiját vívta új csapata szakmai vezetőjeként, és kettejük közül ő örülhetett a lefújás után, mert csapata 2–0-s győzelmet aratott. Tovább olvasom
Hatalmas ferencvárosi fölény az Üllői úton
1972 októberében Juhász “Juci” kezdte meg a gólgyártást. Két góljának köszönhetően 2:0-ra verte a Fradi az újoncot a Népstadionban 4.000 néző előtt. A Stadionban további két alkalommal (3:0 és 2:2) fogadták a zalaiakat, mielőtt az Üllői úton először találkoztak volna a csapatok.
A két csapat 67. bajnoki mérkőzése következik. Ez történt a múltban. Tovább olvasom
Feljegyzések a fotelból – Élő jegyzet a drámáról
A mérkőzés megkezdése előtt azon morfondíroztam, hogy a Zete elleni a dobogós helyezésért vívandó ütközet során vajon melyik arcát mutatja majd a csapat. A Szolnok elleni első félidős gólra törő játékát prezentáljuk, vagy a második félidő elképzelés nélküli, szenvedős játékával borzolják majd a játékosok a szurkolók idegeit. A választ elég hamar megkaptuk. Ilyen sem volt még fotelszurkolós életemben, hogy már a 20. perc környékén elkezdtem írni a jegyzetemet. Címet még nem adtam, de mire idáig eljutottam már hárommal vezetett a Csank legénység, így könnyen eszembe ötlenek az egyszavas jelzők, de még inkább kivárok. Tovább olvasom
2011.V.10. Ferencváros – ZTE: 4-4
Emlékezetes mérkőzést játszott az Üllői úton a Ferencváros a Zalaegerszeggel. Az NB I 28. fordulójának meccsén Csank János együttese a szünetben már 4–1-re vezetett a vezetőedző korábbi csapata ellen, de a második félidőben felállt a padlóról a hazai gárda, és 4–4-re mentette az összecsapást. A megszerzett egy pontnak köszönhetően a Fradi némileg megerősítette helyét a bajnoki tabella harmadik helyén, míg a kék-fehéreknek lassan bravúrra lenne szükségük ahhoz, hogy a dobogón zárják a szezont. Tovább olvasom
Feljegyzések a fotelból – Ezt nem érdemeltük meg!
Vannak mérkőzések, melyek mély nyomokat hagynak a szurkolók lelkében. A legtöbb esetben ezek a nyomok kellemesek és bizsergetőek. Győzelmek, varázslatos gólok, remek cselek, mind olyan emlékkép, melyek erősítik a hitünket. Vereségre ritkán akarunk emlékezni, de az igazságtalanság, mely a csapatunkat bünteti, már fájdalmas sebeket ejthet. Egy ilyen emlékkép rémlett fel, amikor ma reggel felébredtem. 2010. március 6-án volt egy mérkőzés Zalaegerszegen, ahol Szabó játékvezető, mint a hazaiak tizenkettedik játékosa olyan ocsmányságot követett el, amit valószínűleg soha nem lehet majd elfeledni. Tovább olvasom
2010.XI.6. ZTE – Ferencváros: 2-1
A labdarúgó NB I 13. fordulójának rangadóján a hétvége előtt második Zalaegerszeg a harmadik Ferencvárost fogadta. A hazaiak Justin Haber hibáját kihasználva Balázs Zsolt révén hamar vezetést szereztek, és hiába támadott sokkal többet a folytatásban a Fradi, befejezései nem voltak pontosak, így nem változott a szünetig az állás. A folytatásban azután beértek a vendégek erőfeszítései, Rósa Dénes egyenlített, de a csattanó a végére maradt. Egy felesleges szabálytalanságért ugyanis (tán kissé szigorúan) büntetőt kapott a ZTE, amit Ahmet Delic értékesített, megszerezve a győztes gólt.
Tovább olvasom
Zalaegerszegre látogat a csapat
A két csapat 65. (Zalaegerszegen a 33.) bajnoki mérkőzése következik. Ez történt a múltban. Tovább olvasom
Olvastuk: A Szabóról
Egy nap ugyanarról az eseményről, egy ugyanazon újságban a Népszavában, kétszer egészen másképp írtak. A csúsztatás nagyon közel van, már-már azonos a szándékos hazugsággal. Tovább olvasom
Feljegyzések a fotelból – Gyalázat! Kilencen tizenkettő ellen
Már lassan eltelt egy óra. Talán lenyugodtam annyira, hogy moderálni tudom magam. Nehéz lesz. Egy olyan mérkőzésen vesztettünk két pontot, amit ha a játék „vezetője” nem befolyásol, akkor simán nyerünk. De ma volt egy ember, aki úgy gondolta, unalmas és a média számára érdektelen, ha a Fradi simán győz. Annak nincs feelingje, akkor nem kerül a holnapi bulvárlapok címlapjára. Megirigyelte a celebek népszerűségét és átvette a játék irányítását. Tovább olvasom
2010.III.6. ZTE – Ferencváros: 3-3
A Soproni Liga 17. fordulójában a Ferencváros Anthony Elding duplájával valamint Todorovics elképesztő öngóljával már 3–0-ra is vezetett Zalaegerszegen, ám a Dragóner Attila valamint Jason Morrison kiállítása miatt kettős emberelőnybe kerülő hazaiak egyenlíteni tudtak. Tovább olvasom
Jelentés a fotelból – az első kipipálva
Egy sajnálatos balesettel kell kezdenem. A közel 50 éves, családi ereklyének tartott fotel, a tegnap esti mérkőzés 78.percében megsérült. Ahogy Kulcsár elfutott a bal oldalon és masnit kötött a Zete védő lábára, már úgy emelkedtem a fotelból mint annak idején Gagarin a kilövés pillanatában, majd mikor Pölö néhány méterről bepofozta a labdát, először a csillár volt veszélyben, de abban a pillanatban ahogy örömittasan visszazuhantam a fotelba, szegény öreg fotel reccsent egyet. Egy gyors mozdulattal a helyére raktam a megrepedt darabot és tovább már nem is foglalkoztam vele, de reggel mikor tüzetesen megvizsgáltam, akkor láttam, elég komoly a baj és sebészi beavatkozás vár rá. Emiatt néhány hétig biztos nem tudom a szeretett fotelemből szemlélni a világot. Tovább olvasom
2009.VIII.1. Ferencváros – ZTE: 4-1
Majdnem tízezer néző látta a helyszínen a Ferencváros sikeres élvonalbeli visszatérését, melynek során a hazaiak, kihasználva az ellenfél hibáit, végül 4–1-es győzelmet arattak a Zalaegerszeg felett. Tovább olvasom
Centenáriumi torna
Félbeszakadt a hármas torna az Albert stadionban. Tovább olvasom
2007.II.8. ZTE – Ferencváros: 2-1 (edzőmérkőzés)
Csapatunk 2-1-es vereséget szenvedett az NB I 3. helyén álló Zalaegerszegtől. A két csapat kimondottan élvezetes, sok helyzetet hozó mérkőzést játszott egymás ellen. A hazaiak a 86. percben Botis fejesével harcolták ki a győzelmet. Tovább olvasom
2006.III.17. Ferencváros – ZTE: 2-2
Jó iramú, változatos találkozón 2-2-es döntetlennel zárult a Ferencváros – ZTE találkozó, így mindkét gárda veretlen maradt tavasszal. A játékvezető, Fábián Mihály főszereplője lett a meccsnek: a két jogosan megítélt büntető mellett ellenünk ítélt egy “véleményes” tizenegyest, míg a mezőnyben számos párharc során látott “egyedül” ő szabálytalanságot – teljesen indokolatlanul. A döntetlen egyébként reálisnak mondható, hiszen mindkét csapat sokat tett a győzelemért, a változatos találkozó csupán a hajrára “laposodott” el valamelyest. Tovább olvasom
2005.VIII.27. ZTE – Ferencváros: 3-2
Csapatunk sajnos újabb vereséget szenvedett, ezúttal a Zalaegerszeg otthonában kaptunk ki 3-2-re. Tovább olvasom
2004.XI.20. ZTE – Ferencváros: 1-5
Csapatunk fõleg a második félidõben mutatott fantasztikus teljesítményének köszönhetõen kiütéses, 5-1-es gyõzelmet aratott a Zalaegerszeg otthonában és az utolsó forduló eredményeitõl függetlenül megszerezte az õszi bajnoki címet! Tovább olvasom
2004.III.13. Ferencváros – ZTE: 0-0
Csapatunk hiába játszott fölényben a Zalaegerszeg ellen, a legnagyobb helyzetek is kimaradtak, így be kellett érnünk a gólnélküli döntetlennel. Tovább olvasom
2003.IX.20. ZTE – Ferencváros: 1-2
Csapatunk fantasztikus mérkőzésen, óriási csatában idegenben nyert 2-1-re a Zalaegerszeg ellen. Tovább olvasom
2003.III.22. ZTE – Ferencváros: 1-1
Csapatunk az idei bajnokság legjobb teljesítményét nyújtotta idegenben, mégis be kellett érnie a döntetlennel a bajnoki címvédő Zalaegerszeg otthonában. Csapatunk a 83. percben szerzett vezetést Lipcsei révén, de a hazaiak a 92. percben Gyánó találatával egyenlítettek. Bár ezen a mérkőzésen nem érvénytelenítették egyetlen szabályos gólunkat sem, a játékvezető két jogos tizenegyestől fosztott meg bennünket. Tovább olvasom
2003.III.4. MK, Ferencváros – ZTE: 2-0
Csapatunk a Magyar Kupa negyeddöntőjében kiegyenlített első félidő után a második játékrészben nyújtott jobb teljesítményének köszönhetően megérdemelten győzte le 2-0-ra a bajnoki címvédő Zalaegerszeget. Tovább olvasom





















HOZZÁSZÓLÁSOK